A tarjáni múzeumot korábban már szívbõl ajánlottuk a Nógrádban kalandozók figyelmébe, mint ahol minden kütyüt ki lehet próbálni, megbecsülik a látogatót, és a gyerek is elvan legalább egy fertályórát. Akinek nincs bányász rokona, itt megtudhatja, mi lenne, ha volna. (Nemzeti szénház, Magyar Narancs, 1999. január 28.)
Az ország elsõ föld alatti bányászmúzeuma jobb helyen nem is lehetne, a város közepén található, a vásárcsarnok és egy szupermarket mögött. A helyiek a tárlatnézést egy kalap alatt elintéz-hetik a nagybevásárlással, már ha meg akarják tudni, mit dolgoz-tak a bányában felújítás címén. A megnyitót eredetileg december 4-ére, Szent Borbála, a bányászok védõszentje napjára idõzítették, ám a népszavazási kísérlet miatt az ünnepség kútba esett. A rekonstrukciót fõként a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma (NKÖM) Alfa-programjából finanszírozták (lásd errõl Költségoldal címû írásunkat), így érthetõen Hiller István miniszter szerette volna megnyitni a kiállítást, amit a múzeum vezetõsége és a fenntartó megyei önkormányzat azóta is türelmetlenül vár.
Eurocén-program
"Nézzen szét! Lát itt egyetlen eldobált konzervdobozt? Úgy tûnik, mintha hajléktalanok lepték volna el a területet?" - kérdezte ingerülten Szvircsek Ferenc, a Nógrádi Történeti Múzeum címzetes igazgatója. Elõttünk a József-lejtõsakna lejárata és egy gondozott kiskert. Nyugodtan ki lehetne tenni a "Tiszta udvar, rendes ház" táblát. Új a kerítés, a járda, a bejárat, talán a muskátli hiányzik. (Bár az ítélettel talán megvárnánk a tavaszt.) A liget ékessége a helyi szobrász, Erdei Sándor alkotása, mely a nógrádi bányákban szerencsétlenül járt közel ezer bányásznak állít emléket. Fotósunk lefényképezte azt a felszíni tárlót is, ahol mi csak egy körbegereblyézett csillét láttunk, a Népszabadság tudósítója viszont árulkodó nyomokat, konzervdobozokat talált. A 290 méter hosszú, 80-90 méter mély aknában tilos volt fotózni, "hadd maradjon meglepetés a megnyitóra is". Külön a kedvünkért nem indították be a felújított berendezéseket, így nem hallhattuk a mozgó eszközök - többek között két magyar találmány, a Hidasi- és a Kóta-féle rakodó - playbackrõl bejátszott robaját. Igaz, a szén sem volt még a helyén, amit a maróhenger vájni fog, hogy aztán a rakodó csápja a szalagon továbbítsa a csillékig. "A mûgyantából készült bányaló, ami a XIX. században a facsilléket húzta, szintén fog valamit csinálni, ha a gyerekek hozzányúlnak" - jegyezte meg sejtelmesen az igazgató, ám a poént nem lõtte le; talán felnyerít, vagy stílszerûen tüsszent egy nagyot a nedves bányalégtõl. Az elmaradt látnivalók ellenére azért megismerkedhettünk néhány újdonsággal: a kicserélt támgerendákba például háromszor vertem be a kobakomat, azaz a bányászok védõsisakját, amiért régi bányászszokás szerint háromszáz forintot fizethettem volna; ha a bányagondnok Pista bácsi az adomát már nem euróval mesélte volna el. Közvetlenül érkezésünk elõtt helyezték el az utolsó bányászbábukat: a leghelyesebb az erdélyi szalonnát falatozó szivattyúmesterrõl készült, aki csak étkezni járt a bányába, már ha hibátlanul forgott az általa felügyelt (minden bizonynyal hangos) berendezés. Szvircsek Ferenc cáfolta azt is, hogy vízbetörés hátráltatta a munkálatokat. "A városgazdálkodás csak azért szívta meg a kutat, hogy az akna legmélyebb pontján található vízgyûjtõt a kiállítás számára bõvíthessük. Miután a zsompot be-falaztuk, ráeresztették a vizet, hogy a bábu a szivattyúval ne csak egy homokozó mellett üldögéljen."
Szénia-láz
Nógrád megyében egyre erõsebb a bányászmúltat felidézõ nosztalgiahullám: Kozáron, Mátranovákon és más bányászfalvak-ban is találunk frissen kialakított emlékhelyeket. A tarjáni múzeumot 1965-ben hozták létre: csalóka a dátum, pedig az energiagazdálkodás reformja miatt a helyi szénbányászat már ekkor visszaszorulóban volt. A bányászszakma mára országszerte eltûnt, Nógrádban egyetlen helyen folyik még külszíni fejtés. A bányászok jó esetben kisnyugdíjasok, javarészt munkanélküliek.
A fantom hajléktalanok ügyében is ezen a vonalon indultunk el. Az önkormányzat szociális irodája az Egészségügyi Szociális Központhoz (ESZK) irányított, ahol kiderítették, hogy tényleg van két bányász, akinek a múzeum adott szállást. Igaz, nem mostanság, hanem három éve, és nem a nevezett tárlóban, hanem a múzeum másik szárnyában, a bányászati szállító jármûveket bemutató skanzennel és a történeti kiállításnak helyet adó épülettel szomszédos raktárban. A történet tulajdonképpen tipikusnak mondható: a két ötven év körüli férfi nem szerepel a szociális rendszerben, segélyt, ellátást nem igényelnek, még a teajáratokat üzemeltetõ alapítvány munkatársai sem tudtak róluk. Alkalmi munkákból élnek (például a vásárcsarnokban segítenek a zöldségeseknek a rakodásban). Éjszakánként azt a helyet védik, ahol megengedték, hogy bevackolják magukat. Mint megtudtuk, azóta nem járnak be a múzeum területére illetéktelenek, mióta a volt bányászok éjjeliõrként mûködnek. A kerti munkában, a rendrakásban vagy a hólapátolásban is hadra foghatók. Nem zavarják a környéken lakókat és a látogatókat sem, "ápoltabbak az átlag hajléktalannál". "Az ESZK-ban úgy tûntek csak fel, mondta Szlovacsek Gyuláné igazgató, hogy egyiküket tavaly tbc-vel kezelték a nógrádgárdonyi kórházban. Novemberben gyógyultnak nyilvánították, de a kórházból szóltak, hogy ösztönözzük, járjon a további injekciókúrákra is." A férfit ottjártunk napján vitték vissza a kórházba. Információinkat megosztottuk Szvircsek Ferenccel, aki azt mondta: "Ez más ügy. 'k már régóta nálunk laknak, és nincs velük semmi probléma." Majd hívtuk Tarnóczi Lászlót, a Népszabadság-cikk szerzõjét, aki elcsodálkozott, hogy mindössze két férfiról van szó, és persze biztos forrásra hivatkozott. Látoga-tásunk voltaképpen sikerrel járt: majdnem teljes pompájában láttunk egy megújult kiállítást.
- bogár -
Költségoldal
A salgótarjáni Bányamúzeum tavaly 28 millió forintot nyert az Alfa-programtól az infrastruktúra fejlesztésére, melyet a megyei önkormányzat több mint hárommillióval toldott meg. Az Alfa-programot az NKÖM az állami múzeumok ingyenessé tételének kompenzálására, a nemzetközi tárlatok és a múzeumok fejlesztésének támogatására alakította ki. Tavaly 13 múzeum között oszlott el a fejlesztésekre szánt 320 milliós keretösszeg. Az önkormányzatok a támogatást jellemzõen mindenütt kiegészítették.
