Immár nyolcadik alkalommal rendeztek - mégpedig az Eredeti Csillagok Háborúja Klub Egyesület szervezésében - országos science fiction találkozót, ezúttal a PeCsában, illusztris vendégek részvételével. Két agg admirális, Kemény Henrik, Sturmgewehr és manga - mindenki megkapta a magáét.
Sötét gondolatokkal küzdve törjük magunkat a Városliget felé - ráadásul két napon belül immár másodszor. Jókedvre semmi ok: már tudjuk, hogy a gonosz ausztrálok hamarosan húszezer éhezõ koalát lõnek tarkón - ki tudja, holnap tán szegény pandák következnek.
Fiúk a házból
Miután jártunk már Star Wars-tematikájú sci-fi találkozón (akkor David Prowse, alias Darth Vader volt a vendég), nagyjából sejtjük, mire is számíthatunk. Amikor azután a bejáratnál elénk gördül két életnagyságú R2D2 (az egyik még "embrionális" állapotban), már azzal is tisztában lennénk, mi a fejlesztés következõ állomása: a kert végében felépített birodalmi lépegetõ vagy a hétvégi házban a szomszédok elpusztítására fabrikált Halálcsillag. A kísérõ és a konstruktõr mindenesetre készséggel mutatja meg a kis álrobot mellkasi szekrényzetét, az alkotó pedig büszkén tekint az elöl kocogó süldõ robotra, mely állítása szerint különb lesz valamennyi elõdjénél. Az illúzió hamarosan csaknem teljessé válik, amint megjelennek a vendégek, Kenneth Colley (Piett admirális) és Michael Sheard (Ozzel admirális), két, a filmbéli szerepe szerint Wehrmacht-tisztre hajazó, fanatikus militarista, aki zokszó nélkül teljesíti a kiadott tûzparancsot. A Csillagok háborúja gonosz szereplõibõl áradó kissé ezoterikus stichû poroszos drill látnivalóan rabul ejti a kései rajongókat is, akik elõszeretettel öltöznek birodalmi tisztnek és rohamosztagosnak - számukra kifejezetten elõnyös volna, ha valamely tévécsatornán újra lenyomnák A tavasz 17 pillanatát - Schellenberg, Müller és Stirlitz dialógjaiból (valamint sajátos eleganciájából) még nekik is lenne mit tanulniuk.
A Csarnokba érve elõször a kulturális kínálat riasztja meg a látogatót: Judas Priest (a Júdás Rob Halforddal!), Twisted Sister, sõt (irgalom atyja, ne hagyj el!) maga Udo, a rossz arcú teuton rocklegenda a nyolcvanas évek sötét és buta oldaláról - szerencsére csak hetekkel késõbb, s lehetõség szerint másik helyszínen, ám az idõutazós fíling ezzel mintegy teljessé is vált. A békésen kártyázgató Star Wars-szerepjátékosok persze ezúttal sem hiányozhatnak, de a kínálat áttekintése után bízvást levonható az obligát következtetés - ezúttal nem csak nekik áll a zászló. Például a szomszéd asztalnál rögvest manga képregények várják a látogatót, közöttük a legendás Slayers- és Drakuun-szériák egy-egy darabja - utóbbit tetszõleges helyen felütve épp egy sellõvel fajtalankodó tündéren ütnek rajta a perverz, disznófejû rohamosztagosok.
Hej, te puska
A hátsó fertályt azután már zavartalanul borítják el a zömében szarbarna vagy piszkosszürke mütyürök - a kínálat alapján bárki megállapíthatja, hogy a mûfaj legnagyobb szponzorai (sõt, talán titkos demiurgoszai) fröccsöntõ kisiparosok. A temérdek randa wookie-fej, mutáns csillagharcos, gümõkóros alien, nyugdíjas predator és agyonplasztikázott Leila hercegnõ láttán az ember hátrahõköl - ekkor meg beleütközik a szemközti pultba, ahol titokzatos módon egy, a gépkarabélyok használatáról szóló könyvre bukkan. A talált tárgy átlapozása után ismét megbizonyosodunk arról, hogy minden gépkarabély õse a legendás, 1944-es évjáratú Sturmgewehr, ám ez a fegyvertörténeti remek a fotós kolléga szerint inkább disznópörzsölõre emlékeztet, szemben a fegyvernek látszó M-16-ossal. Pedig e vád igazságtalan, elvégre a Sturmgewehr kecses kivitele sok követõt inspirált - legfõképpen Kalasnyikovot, akinek szakértelmét kiirtott törzsek, frakciók, falvak, városok, komplett ellenzéki pártok és társaik áldhatják az ún. harmadik (esetleg rögvest a második) világban. Mit lehet tenni, ha egyszer korunk fegyvere egyelõre még a gépfegyver, s nem a fénykard vagy a sugárpisztoly - talán erre gondol a két veterán színész is, amint nagyjából melankolikus magányban (mondjuk egy dús keblû, a rohamosztagos egyensapkától ha lehet, még szexisebb hosztesszel az oldalán) ücsörög asztalánál, és pénzért dedikál. Mi is sóhajtunk, s csak sajnálkozunk azon, hogy már sosem jön el közénk az elsõ rész fõgonosza, Peter Cushing (Grand Moff Tarkin) - igaz, neki nem is a Csillagok háborúja volt a legemlékezetesebb szerepe, elvégre vagy kéttucatnyi filmben alakíthatta a vámpírvadász Van Helsinget vagy éppen dr. Frankensteint.
Csubakka, csillagösvényen
A programot végigböngészve el kell ismernünk: a szervezõ egyesületre a legkevésbé sem jellemzõ a szûkkeblûség, s csak sajnálhatjuk, hogy óvatlanul lekéstük Kemény Henrik, a legendás bábmûvész Vitéz Jedi címû tízperces elõadását (különösen azt a részt sajnáljuk, amikor Luke Skywalker vélhetõen egy palacsintasütõvel, nesze, pajtikám! felkiáltással fejbe vágja Darth Vadert). Arról nem is szólunk, hogy ez a csonka nap a Star Wars-rajongók mellett megörvendeztette a Stargate, az eredeti Star Trek, az újabb Star Trek (Deep Space Nine), a Babylon 5 és a többi széria rajongóit is - jelenlétünkben például éppen két fiatal hölgy tart kiselõadást az újabb Csillagkapu-epizódokról, mondjuk, kissé döcögve, majd egy összeszedettebb s legfõképpen jóval érdekesebb paper következik az anime (japán cartoon) és a sci-fi kapcsolódási pontjairól, különös tekintettel az óriásrobot mechákra és a bikinis ûrharcosokra. Ezek után már csak a sci-fi vetélkedõ van hátra: elõbb a mi az élet értelme Douglas Adams szerint? címû kérdés következik (42, de ezt senki sem tudja), majd a második, jóval szofisztikáltabb rébusz már valamely Star Trek-mellékszereplõ Enterprise ûrhajó elõtti munkahelye után érdeklõdik - alighanem a VI. kerületi tanács mûszaki osztálya, gondoljuk, majd sürgõsen távozunk. A ligeten átkelve zavart érzünk az erõben - tán a másnaposság, vélelmezzük, esetleg jó meteoropataként megéreztük a vihart, s lõn sötétség, majd sûrû villámlás.
Barotányi Zoltán
