Szőcs Gézával legutóbb akkor találkozhatott a figyelmes olvasó, amikor a HVG megírta, hogy 400 millió adóforintból fog start up vállalkozásokat menedzselni. Előtte egy másik közpénznyelő projekttel, a milánói expóval és annak sámándobként emlegetett pavilonjával keltett feltűnést. De a miniszterelnöki megbízottnak van egy másik élete, amelyre érdemtelenül kevés figyelem jut: az Irodalmi Jelen portálján folyamatosan közöl verseket, prózákat, tárcákat, naplókat. Mindezek mellett interjúsorozatot (!) is készített vele beosztottja, a PEN Klub és az állami íróakadémia munkatársa, Farkas Wellmann Endre. Ezek a félévente megejtett a beszélgetések, úgy tűnik, abbamaradtak, ami öreg hiba, mert ilyen nekivadult alákérdezéseket máshol nem nagyon olvashatunk.
Szőcs most a naplójegyzeteinek illatos csokrát nyújtja át az olvasónak. Az „európai menekültválsággal” indít, amely szerinte akkor következik majd be, amikor az európaiaknak kell menekülniük a „militáns iszlám” „gyilkolhatnám harcosai” elől. Ezután beszámol róla, miről szokott beszélgetni Orbán Viktorral: először is „a világról”, továbbá „Guttmann Béláról vagy a nemzet helyzetéről, a jövő gondjairól és ígéreteiről, vagy esetleg csak az arad-hegyaljai kadarkáról”, illetve „bármiről”.
|
Egyik beszélgetésüket szerencsére részletesebben is felidézi. Ez alkalommal Szőcs megkérdezte Orbánt, „miért nem elemzi a fellépéseiről, nyilvános szerepléseiről készült filmfelvételeket. És hogy nem tartja-e fontosnak, amennyiben szükségesnek látszana, alakítani valamennyit – szép magyar szóval – az imázsán, fazonírozni”. A jóságos Orbán Viktor nem sértődött meg a kérdésen, hanem: „Hosszú fejtegetést rögtönzött az én körvonalairól, illetve határairól. Az énről és a belső és külső énkép viszonyáról, a látszatokról és arról, hogy önképünk manipulálása, az idomulás mások tetszéséhez hogyan indít el az önfeladás, az önmegsemmisítés felé”. Amiből Szőcs levonja a tanulságot: „O.V. ebben is öntörvényű, nem idomul. Az, aki – nem pedig az, akinek látni szeretnék. Politikusoknál ez nagyon ritka.”
Nem idézem tovább a méltató szavakat, még az Orbán páratlan vendégszeretetét és látnoki képességeit leíró passzusokat sem, még azt sem, hogy mit idéz egyetértőleg a miniszterelnöki megbízott a Narancsból – mert a bejegyzés legjobb része még hátravan.
Miniszterek érkeznek a kormányülésre
– ez a címe annak a versciklusnak, amely iskolás bökversek színvonalán mutatja be a kormány minden egyes tagját.
Az emberminiszterről szóló „strófavázlatnak” kicsit döcög a ritmusa, de kárpótlásképpen angyali kíséretet kap Balog Zoltán:
„Kísérik protestáns angyalok:
kilép a liftből, jő Balog.
Miniszterek, imádkozzatok.
Az ima-kassza kimerült,
úgyhogy sok imát hozzatok.”
A fölművelésügyi miniszterről viszont egyetlen tömör, pattogós négysorosban mindent elmond Szőcs, amit tudni érdemes:
„Nyakában cséplőgép,
ki ez a vándor?
Karcagról indult.
Fazekas Sándor.”
Lázár is megkapta a maga szójátékát:
„Ő a lézer-szemű Lázár,
aki vele ujjat húzna,
arra gyász és arra frász vár.”
Rogán Antalról sem írt még soha senki ilyen gyöngéd, játékos szeretettel:
„Forgószárny zúg: helikopter.
Abból lép ki Rogán Tóni.
Biztonságos aláírást
senki nem tud jobbat róni.
Kezében márkás telóval
rád köszön könnyed helóval.”
És mielőtt a miniszterelnököt érthetetlen okokból kobrához hasonlító záróstrófát elolvasnánk, felteszem halkan a kérdést: vajon mit szólna ezekhez a szervilis csasztuskákhoz a 30 évvel ezelőtti Szőcs Géza, a hatalom által üldözött progresszív költő?
„És a miniszterelnök,
persze hogy ő is eljött.
És úgy néz ez az Orbán:
valahogy kobra-formán!
Valahogy furcsa csönd lesz,
s ez a csenevész
dal is elenyész.”
(A dalciklust először az Index szúrta ki.)