Távozik Pajor Tamás a Hit Gyülekezetéből

  • narancs.hu
  • 2024. november 17.

Lélek

A zenész Partizánnak adott interjúját felmondásnak tekintette Németh Sándor.

Felmondásnak tekintette Németh Sándor, a Hit Gyülekezete vezető lelkésze azt, amit Pajor Tamás a Partizánnak adott interjújában elmondott – ez derül ki egy, a Magyar Hang birtokába került hangfelvételből.

A zenész – korábban a Neurotic, majd az AMEN zenekar frontembere – többórás életútinterjút adott Gulyás Mártonnak, ahol beszélt arról, hogy miért lépett hátrébb a Gyülekezet vezetőségétől, és hogy miért tartja a gyerekeit az egyházbeli léte kárvallottjainak. A történtek kapcsán a lap megkereste Pajor Tamást is, aki egyelőre annyit mondott, hogy „ez az ügy túl friss és a kérdés súlya túl nagy ahhoz, hogy kutyafuttában válaszoljon”.

Pénteken jelent meg a Partizán Pop legújabb adása Pajor Tamás zenésszel, aki évtizedeken át volt a kalocsai Hit Gyülekezetének a lelkipásztora. Ebben kitér arra, hogy a politikumhoz való közeledéssel nem szimpatizál, majd a felvétel végén kérdés nélkül kezd el beszélni a Hit Gyülekezetében gyakorolt, szerinte túl szigorú nevelési elvekről, ami miatt traumatizálódtak a gyerekei. Annyira erőseket mondott ebben a részben, hogy az egész felvétel „A gyermekeim kárvallottjai a Hit Gyülekezete nevelési elveinek” címet kapta.

Pajor egyébként ezt úgy kommentálta a közösségi oldalán, hogy „tendenciózusra sikerült” a címadás, de erre nem volt befolyása. – Egy nagyon érzékeny, személyes témát érintettem e tárgykörben, amelynek a szövegkörnyezetéből emelt ki a szerkesztő egy gondolatot. Már csak ezért is érdemes az egészet meghallgatni, de a beszélgetés egyéb, szerteágazó és fontos tartalma miatt is. Igyekeztem kellő árnyaltsággal megragadni ezeket a nagyon összetett és mély témákat… – fogalmazott.

Az interjúban Pajor Tamás azt is mondta:

továbbra is a Hit Gyülekezetéhez tartozom, de sokkal nagyobb hangsúlyt teszek az önálló spirituális útkeresésemre és a művészi alkotómunkámra. Ritkábban járok és a vezetésétől távolabbra húzódtam”.

Amikor Gulyás Márton rákérdezett ennek az okaira, azt mondta, ezt nem szívesen taglalná.

A lap úgy tudja, Pajor Tamás nyilatkozata kiverte a biztosítékot a Hit Gyülekezete vezetésében, és ez a videó alatti kommentekben is látszik. Kulifai Máté, a Hetek gyülekezeti hetilap szerkesztője például ezt írta: „nagyon hosszú ideig néma csöndben és fájó türelemmel szemléltem Tamás egyre furcsább megnyilatkozásait, de ezzel a Partizán-interjúval elért egy olyan szintet a gyülekezettel és a vezetéssel való szembefordulása, amit nem tudok válasz nélkül hagyni, mint tag. Hiába állítja, hogy nem ellenséges, hanem szerető testvér - ha nekem a családommal kapcsolatban van ellenvéleményem, azt nem egy azzal nyilvánvalóan ellenséges, milliós elérésű Youtube-csatornán fogom kitárgyalni. (...) Gulyás Marci ezt az interjút arra használja, hogy a saját rágalmait hangoztassa a Hit Gyülekezetével szemben, és sajnos Pajor, nem mint apologéta vesz részt ebben, hanem, mint statiszta. Ez pedig hatalmas felelősséget ró rá. Az elhangzó, sokszor hazug állításokra mind lett volna biblikus, igei, és őszinte magyarázat, válasz, cáfolat. Sajnos ebből szinte alig hallottunk."

Ez a hozzászólás előre jelezte azt, ami a Hit Gyülekezete szombat délutáni istentiszteletén meg is történt, amikor Németh Sándor a prédikáció végén egy, a lap birtokába került hangfelvétel szerint így fogalmazott: „jelezni akarom: szomorúan hallottam, hogy a Tamás az mondja, hogy visszalép a szolgálattól, vezetéstől, satöbbi.

Nem fogom kényszeríteni, de a nyilvánosság előtt elmondott beszédét olyan felmondásnak tekintem – ugye, részben egyházi szolgálatban alkalmaztuk őt – amit el kell fogadni,

mert másképp megalázó és nevetséges helyzetbe hoz bennünket, hogy ezek után, ami nyilvánosság előtt elhangzik, könyörögjünk, hogy jaj Tamás ezt ne csináld. Elfogadjuk, és aki így dönt, nem fogunk semmiféle erőszakot alkalmazni, tisztában vagyunk vele, hogy mi az emberi méltóság alapja, a szabad döntés, és nagyon értékeljük azokat, akik mindig úgy döntenek, hogy egész életükben hűségesek maradnak az Úrhoz.”

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyos valóságot arról, hogy nem, a nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésen.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.