Pilátus a kráterben - Új irányzatok a kéregetésben

  • Ifj. Pásztor Ottó
  • 2013. december 31.

Lélek

Az itt következő történet példaértékű több szempontból is, de főként arra bizonyíték, hogy az egyébként óvatos, megfontolt íróembert is könnyen és simán átverhetik, ha a lejmolás összege meghaladja azt a lélektani határt, amelynél a gyanú egyáltalán felébredhet.

A hiányzó végtagjaikat csörgető, avagy megható történeteket tartalmazó táblácskákat mutogató, netán az útkereszteződésekben csecsemőkkel hadonászó koldusok már régóta hozzátartoznak városunk képéhez. Jelenlétükből arra következtethetünk, hogy bizonyos szánalom-mennyiség a rendszerváltás dehumanizáló hatásai dacára is megmaradt a populációban (amely hatások tudományos bizonyítása egyébként még várat magára): ha ez a kvóciens nulla lenne, akkor a koldusok egy része már rég más foglalkozás után nézett volna, és elment volna termékmenedzsernek, a másik részük viszont évekkel ezelőtt - nagyjából abban a filozófiailag nehezen megfogható pillanatban, amikor a társadalmi szánalom-együttható görbéje eléri az időtengelyt - felfordult volna fényes nappal a Nagykörúton. A piac mindenesetre lefedettnek és jól védettnek tűnik: annak, aki érvényesülni akar, vagy a már kiépült szakmai-munkavállalói struktúrákba kell beépülnie, vagy valami egészen újat, merészet kell kitalálna.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI/EPA

- Kérem, uram, segítenie kell, mert egész Újpest a levegőbe repül! - hangzott az első mondat egy fagyos decemberi estén annak a férfinak a szájából, aki nyilvánvalóan az uralkodó koldusdiskurzus megújításán, a horizontok tágításán, a tradicionális eszköztár és szereprendszer forradalmi átformálásán dolgozott. Az erős alkoholszagot árasztó művész teherautó-sofőrt alakított: járműve, magyarázta, a Megyeri útnál, a rakparton robbant le, Vácra kéne eljutnia, hogy miért, arra rövidesen rátér.

Rögvest zsebembe nyúltam némi apróért, ám a csavargóküllemű egyén felháborodottan tiltakozott. Nem. Nem kell! Õ folyékony nitrogént szállít, egy IFA-n, és az IFA-nak a tömítőszelencéjével van baj, és ő egész nap próbálta szerelni, de nem sikerült, különféle műszaki okokból (ezeket hosszasan és szakszerűen ecsetelte, és közben a sötétben valóban olajfoltosnak látszó kezeit mutogatta), viszont a folyékony nitrogént állandóan hűtenie kell, különben felrobban, és Újpest helyén csak egy baszom nagy kráter marad, drága uram. Viszont hogy megjavíthassa járművét, sürgősen alkatrész után kell néznie. Az én feladatom mindössze a nitrogén hűtése lenne. - Másfél óra mindössze, és megszerzem a szelepet, uram, segítsen, az istenre kérem! Egy álló napja keresek valakit, aki hajlandó lenne rá, de már az erőim végén vagyok. Ezen a ponton az egyre inkább teherautó-sofőrnek tűnő egyén szeme könnybe lábadt, én pedig már láttam is magam, amint egy IFA-nyi folyékony nitrogént hűtök, magam sem tudom, hogy hogyan (tán fúvom? mint a levest?), de hiába, és nem elég, hogy összeolajozom a ruhám, de együtt is veszek Újpesttel. - Katasztrófa... Katasztrófa... - sírt a sofőr. - És mi leszünk a hibásak! - szegezte rám vádlón tekintetét.

Az a logikus felvetés, hogy tán a rendőrség vagy a tűzoltóság bevonása megakadályozhatja a tragédiát, a művészt nem érte váratlanul. Szavaiból már-már ördögi történet bontakozott ki felelőtlen állami hivatalnokokról, kongó ügyeletekről, cinikus tűzoltókról, akik két palackot nyomtak a kezébe (a nitrogén hűtésére tudniillik), és Hajrá Fradi! kiáltással, nevetve intettek búcsút neki. Az iszonyú drámából, melynek akaratlanul is kulcsfigurájává léptem elő, ismét egy bizonyos, az előbbinél immár nagyságrendekkel nagyobb összeg adományozásával próbáltam szabadulni. - Nem kell, uram, értse meg, nem vagyok csöves! - zokogta Újpest nemtője. - Teherautó-sofőr vagyok. Műhelyem van Vácon...

Sokáig álltunk szótlanul. Lángoló lakótelepeket láttunk, a félelemtől megtébolyodott anyákat, amint csecsemőjüket mellükre szorítva, slafrokban vetik ki magukat a felső emeletekről, a lámpagyár hamvait némán szemlélő munkásarcokat, kiégett villamosokat.

- Hatszázhetvenegy forint... - lehelte ekkor a művész. - Ennyi kell a tömítőszelencéhez... A Forgách utcában van egy autósbolt...

Szombat éjjel volt, a Szabadság téren. A Forgách utcai autósbolt léte és nyitva tartása magától értetődőnek tűnt.

Szótlanul nyújtottam át egy, a kértnél tetemesen magasabb összeget. Mondhatnám most azt, hogy zavaromban vagy emberbarátságból, esetleg a művészi teljesítmény elismeréseképpen, mintegy honoráriumként.

De ez nem lenne igaz.

Én Újpestet mentettem meg.

Figyelmébe ajánljuk

Szemrevaló: Páva – Valódi vagyok?

  • SzSz

A társadalmi szerepek és identitások a pszichológia egyik legjobban kutatott területe. Mead szerint nincs is objektív valóság, azt az egyének maguk konstruálják; Goffman úgy véli, az egész világ egy színpad, ahol mind különböző szerepeket játsszunk; míg Stryker elmélete azt magyarázza, hogy minden ember ezernyi identitással rendelkezik, s azok hierarchiába rendeződnek.

Szemrevaló: A fény

  • - bzs -

Tom Tykwer csaknem háromórás eposza mintha egy másik korból időutazott volna napjainkba (Tykwer maga is a Babylon Berlint, a múlt század húszas éveit hagyta hátra).

Szemrevaló: Gépek tánca

Markológépekkel táncolni, az ám a valami! Amikor a kotrókanál kecsesen emelkedik a magasba, akkor olyan, mint egy daru – mármint a madár (lehet, hogy magyarul nem véletlenül hívják így az emelőszerkezetet?) –, „nyakát” nyújtogatja, „fejét” forgatja.

Le nem zárt akták

A művészi identitás és a láthatóság kérdéseit helyezi középpontba Pataki Luca első önálló kiállítása. Keszegh Ágnes kurátor koncepciója szerint a tárlat krimiként épül fel: a látogatónak fragmentumokból, nyomokból kell rekonstruálnia a történetet. Az anyag kísérlet a művészszerep radikális újragondolására, és az igazi kérdése az, hogy az alkotói késztetés ledarálható-e.

Ingyen Carlsberg

  • - turcsányi -

Valamikor a múlt század kilencvenes éveinek elején Bille August nemzetközi hírű svéd filmrendező rájött, hogy mégsem lenne jó, ha ő lenne a filmművészet második Ingmar Bergmanja, még akkor sem, ha az ügyért addig számos követ megmozgatott (Hódító Pelle Max von Sydow-val, 1987; Legjobb szándékok, egyenesen Bergman forgatókönyvéből, 1992).

Utánunk a robotok?

A Székesfehérváron tavasszal bemutatott színpadi átiratot Szikora János, a Vörösmarty Színház tizenhárom év után elköszönő igazgatója rendezte. A színház vezetésére kiírt, majd megismételt pályázat után ősztől már Dolhai Attila irányításával működő teátrum irányvonala minden bizonnyal változni fog, a társulat egy része is kicserélődött, így A Nibelung-lakópark egy korszak összegzésének, Szikora János búcsúelőadásának is tekinthető.

Túlélni a békét

Az előadás ismét azt bizonyította, hogy egy ideje a Miskolci Nemzeti Színházé a magyar nyelvű színjátszás egyik legerősebb társulata. Pedig a darab – annak ellenére, hogy színházi felkérésre született – egyáltalán nem kínálja magát könnyen a színrevitelre.

A belülről bomlasztók

Fideszes alkalmazottak sopánkodnak, hogy ejnye, ejnye, nem vigyáz a Tisza Párt a szimpatizánsai adataira! A mostani adatszivárgási botrányt alaposan felhabosítva tálalja a kormánypárti közeg, a Tisza cáfol, hogy valóban kerültek ki valós adatok, de azokat más módon is beszerezhették fideszes körök.

„Idő és hely hoz létre igazi közösséget”

A Freeszfe elnökeként teljesen az egyesület körüli teendők kötötték le a figyelmét, mostantól pedig a FREEDOM, az új otthonuk szellemiségének kialakítása a cél. Arról kérdeztük, mit terveznek az épülettel, mit jelent a szabadság, és egyáltalán, milyen iskola lesz itt.

A Bolsonaro-végjáték

Szeptember 11-én a brazil szövetségi legfelsőbb bíróság, a Supremo Tribunal Federal (STF) bűnösnek mondta ki a demokratikus rend elleni szövetkezésben és 27 év és 3 hónap szabadságvesztésre ítélte Jair Messias Bolsonarót, Brazília volt elnökét, aki 2019 és 2022 között töltötte be ezt a posztot.