Pilátus a kráterben - Új irányzatok a kéregetésben

  • Ifj. Pásztor Ottó
  • 2013. december 31.

Lélek

Az itt következő történet példaértékű több szempontból is, de főként arra bizonyíték, hogy az egyébként óvatos, megfontolt íróembert is könnyen és simán átverhetik, ha a lejmolás összege meghaladja azt a lélektani határt, amelynél a gyanú egyáltalán felébredhet.

A hiányzó végtagjaikat csörgető, avagy megható történeteket tartalmazó táblácskákat mutogató, netán az útkereszteződésekben csecsemőkkel hadonászó koldusok már régóta hozzátartoznak városunk képéhez. Jelenlétükből arra következtethetünk, hogy bizonyos szánalom-mennyiség a rendszerváltás dehumanizáló hatásai dacára is megmaradt a populációban (amely hatások tudományos bizonyítása egyébként még várat magára): ha ez a kvóciens nulla lenne, akkor a koldusok egy része már rég más foglalkozás után nézett volna, és elment volna termékmenedzsernek, a másik részük viszont évekkel ezelőtt - nagyjából abban a filozófiailag nehezen megfogható pillanatban, amikor a társadalmi szánalom-együttható görbéje eléri az időtengelyt - felfordult volna fényes nappal a Nagykörúton. A piac mindenesetre lefedettnek és jól védettnek tűnik: annak, aki érvényesülni akar, vagy a már kiépült szakmai-munkavállalói struktúrákba kell beépülnie, vagy valami egészen újat, merészet kell kitalálna.

Képünk csak illusztráció!

Képünk csak illusztráció!

Fotó: MTI/EPA

- Kérem, uram, segítenie kell, mert egész Újpest a levegőbe repül! - hangzott az első mondat egy fagyos decemberi estén annak a férfinak a szájából, aki nyilvánvalóan az uralkodó koldusdiskurzus megújításán, a horizontok tágításán, a tradicionális eszköztár és szereprendszer forradalmi átformálásán dolgozott. Az erős alkoholszagot árasztó művész teherautó-sofőrt alakított: járműve, magyarázta, a Megyeri útnál, a rakparton robbant le, Vácra kéne eljutnia, hogy miért, arra rövidesen rátér.

Rögvest zsebembe nyúltam némi apróért, ám a csavargóküllemű egyén felháborodottan tiltakozott. Nem. Nem kell! Õ folyékony nitrogént szállít, egy IFA-n, és az IFA-nak a tömítőszelencéjével van baj, és ő egész nap próbálta szerelni, de nem sikerült, különféle műszaki okokból (ezeket hosszasan és szakszerűen ecsetelte, és közben a sötétben valóban olajfoltosnak látszó kezeit mutogatta), viszont a folyékony nitrogént állandóan hűtenie kell, különben felrobban, és Újpest helyén csak egy baszom nagy kráter marad, drága uram. Viszont hogy megjavíthassa járművét, sürgősen alkatrész után kell néznie. Az én feladatom mindössze a nitrogén hűtése lenne. - Másfél óra mindössze, és megszerzem a szelepet, uram, segítsen, az istenre kérem! Egy álló napja keresek valakit, aki hajlandó lenne rá, de már az erőim végén vagyok. Ezen a ponton az egyre inkább teherautó-sofőrnek tűnő egyén szeme könnybe lábadt, én pedig már láttam is magam, amint egy IFA-nyi folyékony nitrogént hűtök, magam sem tudom, hogy hogyan (tán fúvom? mint a levest?), de hiába, és nem elég, hogy összeolajozom a ruhám, de együtt is veszek Újpesttel. - Katasztrófa... Katasztrófa... - sírt a sofőr. - És mi leszünk a hibásak! - szegezte rám vádlón tekintetét.

Az a logikus felvetés, hogy tán a rendőrség vagy a tűzoltóság bevonása megakadályozhatja a tragédiát, a művészt nem érte váratlanul. Szavaiból már-már ördögi történet bontakozott ki felelőtlen állami hivatalnokokról, kongó ügyeletekről, cinikus tűzoltókról, akik két palackot nyomtak a kezébe (a nitrogén hűtésére tudniillik), és Hajrá Fradi! kiáltással, nevetve intettek búcsút neki. Az iszonyú drámából, melynek akaratlanul is kulcsfigurájává léptem elő, ismét egy bizonyos, az előbbinél immár nagyságrendekkel nagyobb összeg adományozásával próbáltam szabadulni. - Nem kell, uram, értse meg, nem vagyok csöves! - zokogta Újpest nemtője. - Teherautó-sofőr vagyok. Műhelyem van Vácon...

Sokáig álltunk szótlanul. Lángoló lakótelepeket láttunk, a félelemtől megtébolyodott anyákat, amint csecsemőjüket mellükre szorítva, slafrokban vetik ki magukat a felső emeletekről, a lámpagyár hamvait némán szemlélő munkásarcokat, kiégett villamosokat.

- Hatszázhetvenegy forint... - lehelte ekkor a művész. - Ennyi kell a tömítőszelencéhez... A Forgách utcában van egy autósbolt...

Szombat éjjel volt, a Szabadság téren. A Forgách utcai autósbolt léte és nyitva tartása magától értetődőnek tűnt.

Szótlanul nyújtottam át egy, a kértnél tetemesen magasabb összeget. Mondhatnám most azt, hogy zavaromban vagy emberbarátságból, esetleg a művészi teljesítmény elismeréseképpen, mintegy honoráriumként.

De ez nem lenne igaz.

Én Újpestet mentettem meg.

Figyelmébe ajánljuk

Fiúk a barakkból

Andy Parker sorozata sokáig megtéveszt a cukiságával, és csak lassan virrad a nézőre, hogy más üzenet rejlik itt. Az érzékeny és nagyon is meleg Cameron Cope (a valós koránál jóval hamvasabbnak és naivabbnak tetsző Miles Heizer) rejtélyes indíttatásból úgy dönt, hogy nehéz természetű édesanyját azzal tudná a legjobban kiborítani, ha csatlakozna a tengerészgyalogsághoz.

Szellemes

Ifj. Vidnyánszky Attila „saját” Hamletjének színpadra állításához tett vállalásaiból akár már egy is túl nagynak tűnhet. Nemcsak a darab címe változott meg: az „és a többi, néma csend” válik a rendezői elképzelés alfájává és ómegájává is.

Lehetnénk jobban is

Ismerjük a híres idézetet, amelyben Rousseau a polgári társadalom megteremtését az első emberhez köti, aki „bekerített egy földdarabot és azt találta mondani: ez az enyém, s oly együgyű emberekre akadt, akik ezt el is hitték neki”.

A fájdalomdíj

A Szentháromság téren álló, túlméretezett és túldíszített neogótikus palota, az egykori Pénzügyminisztérium Fellner Sándor tervei alapján épült 1901–1904 között, de nem aratott osztatlan sikert. Túlzónak, hivalkodónak tartották; az már tényleg csak részletkérdés volt, hogy a kortárs építészethez semmi köze nem volt.

Így bomlik

Nehéz lenne pontosan belőni, hogy a Fidesz mióta építi – a vetélytársainál is sokkal inkább – tudatosan, előre megfontolt szándékkal hazugságokra a választási kampányait (1998-ban már egészen bizonyosan ezt tették). Az viszont látható pontosan, hogy e hazugságok idővel egyre képtelenebbek lettek.

„Ők nem láthatatlanok”

A Pirkadatig című krimiért 2023-ban elnyerte a legjobb mellékszereplőnek járó Ezüst Medvét. Transz színésznőként aktívan kiáll a transz emberek jogaiért és láthatóságáért – minderről és persze Tom Tykwer új filmjéről, A fényről is kérdeztük őt, amelynek mellékszereplőjeként a Szemrevaló Filmfesztiválra érkezett Budapestre.

Mindenki eltűnt

Egy Svédországban élő nyugdíjas postás, műfordító kezdeményezésére gyűjteni kezdték a nagyváradiak a magyar zsidó közösségről és tagjainak sorsáról szóló könyveket. A polcon műveik révén egymás mellé kerülnek szülők és gyerekek, akiket a holokauszt idején elszakítottak egymástól.

„Ez az identitásom része”

Megfeszített erővel vett részt az emberkereskedelem elleni küzdelemben, védett házakat vezetett, kimenekítésekben működött közre. A saját egészsége érdekében hátrébb lépett, de továbbra is dolgozik.

Vaskézzel

Az okozott kár értéke a nyomozás során még a tízszerese volt a vádiratban szereplő 6 millió forintnak. Az előkészítő ülés lehetőséget teremtett volna arra, hogy a szennyest ne teregessék ki, aztán minden másként alakult.