Budakeszin, a templomtól felfelé egy kis utcában a Domonkos Nővérek Árpád-házi Szent Margitról elnevezett rendházába csengetek, az ajtót nyitó nővéren az apácák hosszú, fehér ruhája és fekete fátyla. Mintha más időbe és korba csöppennék. A közösségi szobában, ahol Deák Hedvig nővér vár rám, ott a tévé a sarokban, és a napi újságot is meghozta a posta, sőt, ahogy később megtudom, még tornaterem is van a rendházban. "Nyilván mi is ebben a világban élünk, de a világhoz való viszonyunkban azt tartjuk szem előtt, hogy van egy célunk: Istennek adni az életünket, az emberek szolgálatára. Ennek fényében azt fogadjuk be, ami a mi apostoli munkánk szempontjából fontos lehet. Bizonyos dolgokat muszáj ismerni; de fenn kell tartani egy egyensúlyt" - magyarázza Hedvig nővér, a rend főnöknője, a Magyarországi Rendfőnöknők Konferenciájának elnöke.
A modernitás elfogadása persze rendenként változó. A szemlélődő, ún. kontemplatív rendeknél például erősen lehatárolt a kapcsolat a külvilággal, míg egy szociális vagy tanító rendnél e kapcsolat természetes. "Egyházjogilag különböző lehetőségek vannak - mondja Hedvig nővér. - Léteznek szerzetesi intézmények, ahol közös rendházban élnek együtt a rendtagok; világi intézmények, ilyenkor egyénileg, világi életkörülményeik között élik meg a fogadalmakat, nincs közös apostoli tevékenység. Az apostoli élet társaságainak a tagjai általában közösségben élnek, de szerzetesi fogadalmak nélkül. Magyarországon 60-70 ezeknek a közösségeknek a száma, ez körülbelül összesen ezer főt jelent." Ezek között nagyon sok a kis létszámú apácaközösség. "A legnépesebb a Szociális Testvérek Társasága, akik egyházjogilag az apostoli élet társasága; illetve a szerzetesek közül a Boldogasszony Iskolanővérek, akik azért érdekesek, mert 1990-ig ők voltak az egyetlen női rend, akik a szerzetesek 1950-es feloszlatása után is működhettek. Régen sok betegápoló rend volt, mára például az Assisi Szent Ferenc Leányainak kórházban dolgozó nővérei maradtak. Teréz Anya Nővérei (hivatalos nevükön a Szeretet Misszionáriusai) pedig szociális téren tevékenykednek, főként a hajléktalanokkal foglalkoznak. Mi, Domonkos Nővérek a 46 tagunkkal szintén viszonylag nagy közösségnek számítunk" - meséli. A Domonkos-rend, mint mondják, alapvetően nem szemlélődő közösség, apostoli célja van, küldetésük az emberekhez szól. "A hit átadása a rendünk célja. Van saját iskolánk és óvodánk is, két egyetemi kollégiumunk, de azon kívül is folytatunk hitoktatást, foglalkozunk fiatalokkal és idősekkel. Több mint öten a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán tanítunk filozófiát és teológiát. Mindegyik apostoli tevékenységünk kapcsolódik a tanításhoz" - mondja Hedvig nővér.
A mindennapok korán kezdődnek, 5 óra 35-kor csengőszóval ébresztik a nővéreket, hogy megkezdődjön a regula alapján szabályozott napirend. Ennek alappillére a közös szentmise és ima, illetve a közös étkezések. A reggeli zsolozsma alkalmával felváltva énekelnek ülve és állva: ez a szemlélődés és az aktivitás kettősségének szimbóluma. A napi négy imaóra, a szentmise és az egyéni imádkozás közt az idő az apostoli feladatok ellátásával, tanulással vagy tanítással és a ház körüli munkákkal telik. Az így kapott fizetésből élnek, és ebből tartják fenn a rendházat is. Saját bankszámlája egyik nővérnek sincs, a fizetések és a nyugdíjak a rend pénzalapját képezik. A közös élet további fontos alkalmai hetente ismétlődnek: beszélgetés hitbeli témákról, tapasztalatok megosztása, a közösség ügyeinek megtárgyalása. A közös étkezések is fontosak. "Ami az étrendet illeti: törekszünk az egyszerűségre, és arra, hogy ebben is megvalósítsuk a szegénységet - meséli Hedvig nővér. - Például reggel csak egyféle étel van; ezenkívül vannak aszketikus gyakorlatok, mint a húsmentes napok szerdán, pénteken és szombat reggel; illetve kifejezett böjti alkalmak. Például a nagyböjti péntekek vacsorái csak kenyérből és vízből állnak." Az ebéd szertartásosan zajlik: a nővérek hangosan imádkozva vonulnak át az ebédlőbe, ahol - akárcsak a középkori gyakorlatban - az ebéd első részében felolvasás van a szabályokból, a szentek életéből vagy más könyvből, utána pedig szabadon beszélgethetnek, akárcsak a vacsora alatt. A mély szilencium 20.45-kor kezdődik, miután elimádkozták az utolsó imaórát, a kompletóriumot. A szemlélődő rendek napirendje ehhez nagyon hasonló. A különbség az, hogy az apostoli feladatok helyett leginkább fizikai munkát végeznek a kolostorban, és több idő van az egyéni és közös imára.
Budakeszi csendes, elvonult nyugalma után a pesti Knézich utcában gyerekzsivaj vár. Éppen becsengettek. Egy hatéves forma kislány kiszalad az egyik tanteremből, a portás nénitől elkéri az iskolaköpenyt. Lobmayer Judit nővér, a Boldogasszony Iskolanővérek tartományfőnöknője vezet körbe. A gimnáziumot és a rendházat egy kis kert köti össze (igazi, motivikus-szimbolikus kert), ahol az idős nővérek elmélkedhetnek. A bajor alapítású rend 155 éve működik Magyarországon, s azóta is tanítással, óvodák, iskolák működtetésével foglalkozik. "Az alapvető célkitűzésünk, hogy egyszerű embereken segítsünk, és neveljük elsősorban a lányokat, akik által a családok fel tudnak emelkedni. Jelenleg négy nagy iskolánk van: Budapesten, Debrecenben és Szegeden - ezeken a helyeken óvodától az egyetemi kollégiumokig -; és Makón működik két tannyelvű iskolánk, ahol a társadalomnak egész más rétegével találkozunk. Az iskoláinkban nagyon fontos a közösségi élet. Olyan embereket szeretnénk nevelni, akik nemcsak tudással bírnak, hanem ha bárhová jutnak, a közösség építői lesznek" - meséli Judit nővér. Az aktív világi élet hozza magával, hogy az iskolanővérek az amerikai szokást követik öltözködésükben: "Az európai tartományokban rajtunk kívül mindenütt a fekete-fehér kolostori ruhát hordják fekete fátyollal. Mi azt a megoldást választottuk, hogy hivatalos alkalmakkor, ünnepekkor hordjuk az egységes fekete-fehér öltözetünket, de lehetséges az amerikai nővérek gyakorlatához hasonló öltözködés is: ki-ki egyszerűen, ízlésesen és alkalomhoz illően öltözködik, és hordja a rendi jelvényt."
A sok munka mellett itt kevesebb idő jut a közös imára, a regula napirendje kevésbé kötött, ahogy a közös étkezések is rugalmasak. "A kollégiumi nevelőtanároknak, prefektáknak például azzal indul a napjuk, hogy felébresztik a lányokat a kollégiumban, majd sietnek a kápolnába, ahol a közös reggeli imával egybekötött szentmisén vesznek részt. A nap minden imaóráját nem tudjuk végigimádkozni. Viszont hetente nővérgyűlésre jövünk össze, ahol megbeszéljük közös életünk gyakorlati ügyeit. Fontos a közösségi élet, az egymásra szánt minőségi idő, annál is inkább, mert nincsen saját családunk. A szolgálatot is közösségként végezzük, ezzel önmagában is nevelünk: látják, hogy lehet egységben élni, működni. Közös imádkozásra a szüneti időszakokban tudunk több időt szánni. Ilyenkor töltekezünk; muszáj, mert ki lehet üresedni az állandó munkával, hajtással." A közösség idősebb tagjai olyan életformát élnek, mint a szemlélődő nővérek. Délelőtt összegyűlnek a kápolnában csendes közös adorációra, szentségimádásra, délután elimádkozzák a rózsafüzért.
Szegénység, szüzesség, engedelmesség
Az idős nővérek magas száma sok rendben jellemző. Kevés, egyre kevesebb a fiatal nővér, főként a 30 év alatti korosztály hiányzik. "Amikor beléptem az iskolanővérekhez, 9000 tagja volt a rendnek világszerte. Ma már csak 3000. Manapság nehéz kimondani az igent egy életre; bármilyen terület legyen az, nehéz az elköteleződés" - véli Judit nővér. A rendszerváltáskori nagy érdeklődés a 2000-es évek elejéig tartott. Sok az olyan rend, ahol egyáltalán nincs utánpótlás - mesélik.
"Nem arról van szó, hogy akik apácának jelentkeznek, azok szeretnének könnyű megélhetést, hanem van egy személyes érintettség az életükben, Istent keresik, és egy szorosabb Istennel való kapcsolat vonzza őket. Szeretnék Jézusnak adni az életüket egy konkrét közösségben, konkrét módon, és szeretnék tovább is adni másoknak, amit saját maguk kaptak, így segítve őket Isten felé" - magyarázza Hedvig nővér. "Én gyerekkoromban tanító néni akartam lenni - kezdi történetét Judit nővér. - Volt bennem egy nagyon mély elkötelezettségérzet. Fiatalként a kommunizmusban úgy éltem meg, ha a hitről beszélgettem a többiekkel, mintha kis misszionárius lennék. Összeállt bennem, hogy a hitemet komolyan venni és tanítani akkor tudok, ha iskolanővér leszek." Hedvig nővér története is a személyes hivatást emeli ki: "Volt, ami a domonkosságban vonzott - az igazság hirdetése a rend jelszava, és ez megfogott. Úgy éreztem, hogy Isten engem személyesen arra hív, hogy az egész életemet egyedül Neki adjam, és ez minden más bizonyosságnál erősebb volt." Előfordult olyan is, ahogy Judit nővér meséli, hogy egy mélyen vallásos faluban divat lett a fiatal lányok körében apácának lenni, és sokan, még testvérpárok is jelentkeztek a rendbe.
Nem mindenki érkezik vallásos közegből, de arra is van példa, hogy valaki hívő katolikus családból származik, és már 7-8 évesen apáca akar lenni. Az a most 84 éves nővér, aki gyerekkorában a domonkos nővérekhez járt iskolába, épp a betiltás időszakában lépett be a rendbe, apja hiába ellenezte. Könyvelőként dolgozott, de közben illegálisan hitoktatással foglalkozott, ezért üldöztetés és megfigyelés alatt állt, míg a rendszerváltáskor újra hivatalosan is rendtag lehetett. Végül pedig olyanra is lehet példát találni, aki felnőttkorában tér meg, és hosszabb úton kerül a rend világába. Eleinte talán maga sem gondolta volna, hogy apáca lesz. "Azt láttam, és eléggé furcsálltam eleinte, hogy fiatal, egészséges nők Istennek élve együtt laknak, habitust viselnek, imádkoznak - fogalmazta meg első találkozását a nővérekkel. - Végül kifogytam minden lehetséges okból, amiért érdemes lett volna élni. Úgy gondoltam, mindent kipróbáltam, amit ez az élet nyújtani tud, de mindenről bebizonyosodott, hogy kevés, nem tud boldoggá tenni." Így jutott el a domonkos nővérekhez.
Egy rendbe bekerülni azonban nem lehet egyik napról a másikra. A felvétel pontos menete rendtől és regulától függ. Az elbeszélgetés, a pszichológiai vizsgálat fontos - tisztán kell látni a motivációkat, és azt, képes-e valaki a hosz-szú távú, ennyire elkötelezett közösségi életre. A családból és a világi kapcsolatokból kell kilépni, és egy egészen más életvitelt helyezni a központba. "A beöltözés utáni egy év nagyon szigorú, befelé forduló időszak - meséli Judit nővér. - Ekkor arra készülünk fel, hogy Istennel egy életre szövetséget kössünk. Ezután letesszük az első fogadalmat, ez még nem egy életre szól." Hedvig nővér azért hozzáteszi: előfordulhat, hogy ez a kapcsolat Istennel, akár egy házasság, zátonyra fut még az örökfogadalom után is; de ez elég ritka. Kilenc év gondolkodási idő (ez változó) és több visszalépési lehetőség is van az örökfogadalom előtt, óvatosan felépített rendszer ez. A jelöltség időszaka azonban már nem jelent olyan szigorú és intenzív kötődést, mint régen. Legalábbis az iskolanővéreknél ez éppen változóban van. A jelentkezés után nem kötelező rögtön a rendházba költözni és a nővérekkel közös életet folytatni. Van, aki külföldön tanul, egyetemre jár, és jelenleg egy nemzetközi novíciátusrendszer lehetőségein is dolgoznak. "Célunk az, hogy a belépők megismerjék rendünk karizmáját, a szerzetességnek a teológiáját, lelkiségét; önismereti, pszichológiai, csoportdinamikai tudásra tegyenek szert" - mondja Judit nővér.
A szerzetesi élet alapja, csontváza az úgynevezett hármas fogadalom. "Mi úgy fogalmazzuk meg, hogy Istennek szentelt szüzesség, apostoli engedelmesség és evangéliumi szegénység" - mondja Judit nővér. "A fogadalmak nem csupán az életformát írják körül, hanem arról is szólnak, hogy az ember mibe helyezi az alapvető biztonságát, önazonosságát, mi adja a boldogságát - magyarázza Hedvig nővér. - A szegénység azt jelenti, hogy nem az anyagi javak adta kényelem vagy biztonság az elsődleges. A tisztaság nem pusztán a szexuális élet hiányáról szól, hanem arról, hogy nem a társ- és párkapcsolat adja az identitásomat, nem a valaki általi személyes szeretettség élménye az, ami az alapvető biztonságomat adja, hanem ezt Istentől várom. Az engedelmesség pedig abban segít, hogy ne a saját elgondolásaim vagy az általam fontosnak tartott értékek megvalósulásában keressem a boldogságomat, hanem tudjak ezektől is szabad lenni. Azaz a fogadalmak segítenek túllépni mindazon, amibe az ember normál esetben belekapaszkodik, és folyamatosan ösztönöznek minket arra, hogy életünket a leglényegesebbre, Istenre fókuszáljuk. Azaz segítenek egyre inkább szabaddá válni."
Saját nőiségük megélése pedig elfér emellett. A női lét és a szerzetesi élet nem egymást kizáró dolgok, mesélik: "Az, hogy nők vagyunk, ebben a dimenzióban is megmarad. Ha az anyaságot nézem, akkor az nem fizikai szinten valósul meg, de a szerzetesi élet ad erre és a nőiségre kibontakozási lehetőséget: ez az, amit lelki anyaságnak hívunk. A cél nem az, hogy ezt elfelejtsük, elfojtsuk, ezt nem lehet kitörölni, az ember definiálva van férfiként vagy nőként bizonyos szempontból."
Ez is egy út
Az 50-es években majdnem az összes szerzetesrendet betiltották, s ez megakasztotta szerves fejlődésüket. A negyven év alatt voltak, akik illegalitásban is működtek, vállalva az üldöztetést, a börtönt. "Akkor tisztán látszott egy küldetés" - mesélte egy idős apáca. A vallásszabadság látszatát keltve négy szerzetesrend volt, amit visszaállítottak, ezek között egyetlen apácarend volt, az iskolanővéreké. "Diákként azt éreztük, hogy nekünk nem szabad bármit csinálnunk, mert arról tudni fognak. Tudtuk, hogy a szemközti házból megfigyelik az iskolát - magyarázza Judit nővér. - Az ELTE BTK-ra jártam, de úgy vettek fel minket, mint kereten kívülieket, mint rendi utánpótlást. Se ösztöndíjat, se ebédjegyet, semmit nem kaptunk. Megfigyelés alatt is voltunk. A rendszerváltás után lehetett érezni először, hogy mi is teljes jogú egyetemi polgárrá váltunk." A rendházi élet sem volt egyszerű - meséli. Az épület egy részébe ugyanis állami kollégiumot helyeztek. "Ezek szándékos zavarkeltő tényezők voltak" - mondja.
Sok olyan kérdés egyáltalán nem tevődött fel, amely nyugati szerzetesrendeknél igen - hol az apácarendek helye az egyházon belül, vagy hogy mennyire lehet a női rendeknek emancipálódniuk. "Bizonyos értelemben szerencsések vagyunk, mert olyan tévutakat nem kell bejárnunk, amelyeket egyes nyugati szerzetesrendeknél már láttunk a szerzetesi élet reformja során. A férfirendekkel itthon inkább együttműködés valósul meg: nem az a kérdés merül fel, hogy ki uralkodjon a másik felett" - mondja Hedvig nővér.
Az 50-es évek előtt sok olyan feladat volt a betegápolástól az oktatásig, amelynek ellátásában mára az állam vállalt szerepet. A nővérek szerint azonban vannak bizonyos területek - például a romák felzárkóztatása, hajléktalanok segítése -, ahol nagyobb aktivitásra lenne szükség, ebben pedig a szerzetesi közösségek tudnak segíteni. "Látszanak olyan társadalmi problémák, amiket egyik kormány sem tud igazán megoldani. A legégetőbb talán a fiatalok körében a munkanélküliség, és ami még ennél is nehezebb, a jövőkép hiánya társadalmi szinten, az, hogy nincs perspektíva a fiatalok számára, nincsenek céljaik. A rendeknek lehet egy olyan funkciójuk is, hogy olyan kérdésekkel-szempontokkal próbálnak foglalkozni, amelyekkel más nem" - mondja Hedvig nővér. Az iskolanővérek a tanítás miatt sem a szemlélődést és a világtól elzárkózást tartják az egyetlen útnak: "Igyekszünk benne élni a társadalomban. Ha azt látjuk, hogy az ország vezetésének a figyelmét fel kell hívnunk valamire - valamire nem gondoltak, vagy valakinek hátránnyal járó intézkedések vannak -, akkor összefogunk más rendekkel, és tesszük, amit lehet. "vakodunk a politikai véleményalkotástól, de szeretnénk társadalomformáló szerepet vállalni."
"Jár körbe az Ulickaja-könyv"
A megszólíthatóság és a megszólítás egyre inkább cél, de tudni kell megújulni, még ha szűk keretek között is: kezdve onnan, hogy az iskolanővéreknél például nincs az utcán hordandó kötelező apácaviselet odáig, hogy a gyerekek közt óhatatlanul beszélni kell közösségi médiáról, filmekről, kortárs kultúráról. Bármikor előfordulhat, hogy kiderül: a moziban mellettünk ülő, velünk szóba elegyedő fizika-matek szakos tanárnő is rendtag. Így találkoztam én is teljesen véletlenül Judit nővér egy rendtársával. Az ilyesmire kevesebb idő jut, de egyes filmek, kötetek az ő életükbe is beszivárognak. "Az idősebb nővérek közt is jár körbe az Ulickaja-könyv" - teszi hozzá Judit nővér.
Ahogy egy idős, egyedül, már a rendháztól elvonult nővérrel beszélgetek mindezekről, kiderül számomra: a napi regula, a hármas fogadalom, a társadalmi szerepvállalás csak egyfajta keret. Az, hogy valaki miért lesz apáca, és hogyan éli ezt meg, egészen másban rejlik, talán kimondhatatlanul és elmagyarázhatatlanul. Úgy mondja, a küldetéshez belső fegyelmezettség kell. Egy korban, ahol a női szerepek kérdésesek, sokkal érthetetlenebb, hogy mit jelent az Istennek elkötelezett női életforma - elsősorban ezt és a pontos, tiszta jövőképet, korszerű küldetést kell egyértelműen megfogalmazni és közölni. Napjainkban, amikor (ahogy ő mondja) a bizalom és a jövőbe vetett hit hiánya dominál, és a hűségnek nincs értéke, szinte lehetetlen megérteni, hogy mit jelent a hármas fogadalom, a személyes hivatás, ráadásul ez az elköteleződés egy természetfeletti, foghatatlan partnert feltételez.
És valóban nehéz: kérdéseket feltenni olyasvalakiknek, akikben nincs kérdés a saját életüket, választásukat tekintve, s a megkérdőjeleződés még csak fel sem merül. Mást értünk bizonyos szavakon, mint Isten, hit, vallás, hűség, hivatás, elkötelezettség. Az ő fogalomrendszerükben mindezekről nincsenek kérdések. "Tudni kell, hogy milyen irányban és miért megy valaki, mert az ember vágya, hogy legyen egy kulcs, ami az életét oldja meg. Ennek az iránynak a látására kell rásegíteni az embereket."
