„Amíg a szegénytelepekre nem jut be a vírus, addig kisebb a probléma. Bevinni leginkább az ingázók tudnák, mivel azonban sokan elvesztették az alkalmi munkájukat, ők is otthon vannak, így ennek most kisebb a veszélye. Elég persze egy ember, akin keresztül bejut. Az otthoni távolságtartás az életforma miatt nehezen megvalósítható: sok család kicsi alapterületű lakásban él, és sokszor átjárnak egymáshoz” – mondja Bálint Móni, a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője. Bitó-Balogh Zsanett, egy nagykállói roma aktivista mindezt azzal egészíti ki, hogy „ha bármi panasz van, akkor telefonon kell hívni a háziorvost, így tudnak felírni receptet is. Egy romatelepen sok utcában csak 3-4 embernek van működő telefonja, így a telefonálás miatt át kell menni a szomszédba, amivel át is lehet vinni a vírust egymáshoz”. Ha házi karanténra kerülne a sor, szintén nem tudnák megoldani a családok. „Sokan 15 meg 30 négyzetméteren élnek, kicsi gyerekek és nagyszülők, több generáció együtt, sok család egy légtérben” – mondja Bogdán Tímea Nógrád megyei közösségszervező.
„Ha éhínséggel párosul…”
„Az első héten rögtön a pánikkal kellett megbirkóznunk – meséli L. Ritók Nóra, az Igazgyöngy Alapítvány szakmai vezetője –, a tartalék nélküli embereknek kiszámíthatatlan az életük, a vásárlási pánik következtében pedig még inkább megijedtek, hogy nem jutnak hozzá az alapélelmiszerekhez. Ráadásul a vírussal és a biztonsági intézkedésekkel kapcsolatban is tele voltak félreértelmezett hírekkel, sokszor egymást hergelték, nehéz volt őket megnyugtatni.” A feszültséget fokozta, hogy több helyen a roma önkormányzat elkezdett segélycsomagokat osztani a saját büdzséjéből, majd ezt leállították, ami szintén zavart okozott. Az Igazgyöngy a krízisalapjából próbál segíteni a bajba jutott családokon; Bogdán Tímea pedig mindent összeszedett, amire neki éppen nem volt szüksége: lekvár, befőtt, tartós élelmiszer, és vitte a családoknak.
Több helyen bezártak a kisboltok is: egyrészt ott is tartanak attól, hogy elkapják a vírust, másrészt nincsen fizetőképes kereslet. „Hazamentek Budapestről és a nagyvárosokból az építőipari munkások, amit kerestek pénzt, azt felélték. Bevásároltak egy-két hónapra előre, ki mennyire tudott, és nincsen tartalékuk. Mit csinál egy család, ahol 15 ezer jut egy főre, van két súlyos beteg és három gyerek? Legrosszabb esetben feltörik a boltokat, ha nincs más megoldás, hiszen ha a gyerekek napok óta éheznek, előfordulhat ez is. Nem állíthatnak oda minden bolt elé egy rendőrt vagy katonát, hogy lője le az ilyen embereket” – mondja Horváth Aladár, a Roma Parlament Egyesület elnöke.
Közben nagy az áremelkedés is, a családi pótlék és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás egyre kevesebbet ér. „Nagykállóban működik a bolt, de van olyan település, ahol már az sem. Nyíregyházán a Huszár-telepen egy közértben a csirkeszárny kilója 999 forintra nőtt” – mondja Bitó-Balogh Zsanett. Sok család be sem tud vásárolni, mert nincs miből. Még a hűtőszekrényt sem dugják be, mert üres. „Több településen megjelent az élelmiszer-uzsora is, hitelképességük a családoknak nincs. Legalább 1 millió emberről van szó, de másik 3 millió is csúszik bele ebbe a helyzetbe. Percek alatt összeomlanak a háztartások” – állítja Horváth Aladár. Az alkalmi és szezonális munkák gyakorlatilag megszűntek, sokan feketén dolgoztak, nekik még a munkanélküli-segély sem jár, marad az alig 23 ezer forintos foglalkoztatást helyettesítő támogatás és a családi pótlék.
„Óriási válság jön, elhúzódó lesz és nagyon mély – jelenti ki Horváth Aladár –, ráadásul most egyszerre rakódik egymásra többféle válság is, egy képviseleti-jogállami krízis, egy gazdasági és egy egészségügyi válság. Ha ez éhínséggel párosul, akkor az robbanásveszélyes helyzet, nem véletlenül akart teljhatalmat és katonákat az utcára az állam. Most óriási türelem kell, és ahol vannak emberek, akik összetartják a közösséget, akiknek hitelük van, azok a közösségek, amiket nem az erőszak vagy az uzsora tart össze, túl fogják élni a válságot.”
E társadalmi réteg számára az egyik bevételi forrást a közmunkáért kapott bér jelenti. A leálló gazdaság, az egészségügyi vészhelyzet miatti átcsoportosítás folytán azonban korántsem egyértelmű a közmunkaprogram továbbélése – főleg, hogy a járvány kitörése előtt maga a kormány is a közmunka fokozatos kivezetésére készült.
Pénzre szükség van
A BM Közfoglalkoztatási és Vízügyi Helyettes Államtitkárságának legutóbbi jelentése szerint januárban összesen 104,5 ezer fő vett részt hosszabb-rövidebb ideig a közfoglalkoztatásban, 86 százalékuk hátrányos helyzetű településen élt. Januárban az ország legnagyobb közfoglalkoztatója közel 1300 fővel a Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány volt, ahol lapunknak azt mondták, hogy a közfoglalkoztatási programjukkal most sem álltak le: jelenleg 1100-an vesznek részt benne, de folyamatos a létszámfeltöltés, összesen 1470 ember alkalmazására van hatósági szerződésük. „Célunk, hogy valamennyi közfoglalkoztatottunk számára tudjunk valamilyen munkát biztosítani. Ezt úgy lehet elképzelni, hogy például akik korábban konyhai kisegítőként dolgoztak, most másfajta feladatokat végeznek, például a konyha vagy az iskola fertőtlenítését, leltározását. Egy munkatársunktól sem kellett még megválnunk a járvány miatt” – közölte a szeretetszolgálat.
Noha egy március 26-i kormányrendelet kimondta, hogy ha a közfoglalkoztató „nem tudja biztosítani az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés követelményeit”, akkor is jár a közmunkabér a programban résztvevőknek, forrásainktól úgy értesültünk, hogy a közmunkaprogramot máshol is folytatták. „Ha van közmunka, akkor van fix munka, ezért sokan abban bíznak, hogy a kormány növeli majd a közmunkások számát” – mondja a Civil Kollégium Alapítvány közösségszervezője. (Úgy tudjuk, újabban már van is erre hajlandóság a kormányban.) „A főbb probléma inkább az alkalmi munkásoknál jelentkezhet, akiknek most nincs munkájuk, és a munkaerő-kölcsönzőknél levőket küldik el elsőként” – teszi hozzá.
Az egyre súlyosbodó krízis megoldását a legtöbb helyen első körben az önkormányzatoktól várják. „Szerintem az lenne a megoldás, hogy a legrászorultabb családoknak – és nem csak a romatelepeken – biztosítani kellene minden héten elegendő élelmiszert, ingyenebédet vagy száraz élelmiszert. A pénz is segítene, lehet, hogy így kevesebb gondja is lenne az önkormányzatnak” – veti fel Bitó-Balogh Zsanett.
Bálint Móni arra figyelmeztet, hogy ha az önkormányzatok nem kapnak pénzt a kormányzattól krízistámogatásokra, akkor nem tudnak segíteni sem. Horváth Aladár szerint van, ahol be is zárt az önkormányzat, sokszor még a helyi cigány vezető sem éri el a polgármestert, vagy azt a választ kapja, hogy ne számítsanak semmi segítségre, mert nincs az önkormányzat kasszájában pluszpénz.
„Mi nagyon más megoldást nem látunk – mondja Horváth Aladár –, mint egy biztos alapjövedelem bevezetését. Lehet azt is csinálni, persze, hogy a tíz éve nem emelt családi pótlékot, az öregségi nyugdíjminimumot, a gyest megemelik, és mondjuk, a munkanélküli-segély járadékának a folyósítási idejét kiterjesztik 6–9 hónapra, ez talán egyszerűbb is lenne. De most, hogy mindenki otthon van, valójában alapjövedelemre lenne szükség, amely a túléléshez szükséges” – magyarázza.
Az általuk „veszélyhelyzeti alapjövedelemnek” nevezett konstrukció lényege az lenne, hogy a krízis ideje alatt minden magyar állampolgár kapna egy meghatározott összeget – a stabil jövedelemmel rendelkezők adóznának belőle, a jövedelem nélküliek viszont nem. „Tudjuk, hogy ez teljesen ellentétes a munkaalapú társadalom logikájával meg szövegével, de most a fél ország fog farkasszemet nézni a kormánnyal, ha éhezés lesz, és mindenkinek az az érdeke, hogy ezt elkerüljük” – tette hozzá Horváth.
Hasonló ötlettel állt elő Herczog László volt munkaügyi miniszter is a HVG360-on közzétett írásában, amelyben átmeneti munkanélküli-segély bevezetését, illetve egy központi szolidaritási alap létrehozását is javasolta.
Összezárva
A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozás az átlagnál rosszabbul érinti az alacsonyabb státusú, önálló lakhatással nem rendelkező családokat és a hajléktalanokat. A családok átmeneti otthonában olyan családok élhetnek ideiglenesen, akik egy krízishelyzet miatt anyagi, lakhatási nehézségekkel küzdenek. E családok sokszor – akár több gyerekkel együtt – egyetlen szobában laknak, közös helyiségeket (konyha, étkező, fürdőszoba) használva a többi lakóval. Az Emmi rendelete értelmében nem hagyhatják el az otthont, csak ha dolgozni vagy orvoshoz mennek. A bevásárlást sem oldhatják meg maguk, újabban az intézménynek kell biztosítani, segíteni az élelmiszer beszerzését. A megkérdezett intézményvezetők arról tájékoztatták lapunkat, hogy megpróbáltak felkészülni erre a helyzetre és már korábban tartalékokat halmoztak fel, abból osztanak élelmiszert. A készletek azonban fogynak, a szociális munkások pedig leterheltek.
Az intézmények általában átcsoportosítással, túlórákkal biztosítják a megfelelő létszámú személyzet jelenlétét, de mindenki fél a betegségtől; vannak olyan szociális munkások, akik nem vállalták a személyes munkavégzést. „Bizonyos ellátási formákat ideiglenesen szüneteltetünk, innen csoportosítottunk át kollégákat. Vannak olyan munkavállalóink, akik rizikócsoportba tartoznak vagy idős emberrel élnek együtt; nekik otthoni adminisztratív munkát igyekszünk biztosítani” – részletezi a nehéz helyzetet Rácsok Balázs, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet szociális igazgatója.
Ami a higiéniát illeti, az intézmények igyekeznek beszerezni a szükséges eszközöket, naponta többször fertőtlenítenek. Van már olyan átmeneti otthon Magyarországon, ahol megjelent a betegség. Kérdés, hogy hogyan tudják megoldani ilyen esetben az elkülönítést. Az Ökumenikus Segélyszervezet legtöbb intézménye szerencsére emeletes, ezért külön szinten tudják tartani két hétig az újonnan beköltöző családokat – felvételi stop ugyanis nincs egyelőre, csak látogatási tilalom. Ám nem minden intézmény képes nagyobb létszám elkülönítésére, a legtöbb helyen maximum egy-két szobát tudnak erre kijelölni. „Egyre jobban megviseli a lakókat a jelenlegi helyzet. Idegesek, feszültek, többen nem tudnak enni. Figyelembe vesszük azt, hogy feszültebb a légkör, a munkatársaink fokozottan figyelnek a lakóink állapotára, támogatják őket, s szükség esetén online is elérhető a pszichológusunk” – számol be Stanczel Adél, a RÉS Szociális és Kulturális Alapítvány igazgatója.
A kényszerű otthonlét plusznehézséget jelent a párkapcsolati erőszak áldozatainak is. A nővédő szervezetek hetek óta mondják, fel kell készülni arra, hogy a feszült helyzetben megnő a bántalmazások száma. Az Ökumenikus Segélyszervezet párkapcsolati erőszak áldozatainak is nyújt segítséget, bár egyelőre nincs mód személyes konzultációra, telefonon, interneten elérhetők (aszeretetnemart.hu), a menedékházak pedig továbbra is üzemelnek, bár a szakemberek aggódnak, hogy nem lesz elég a férőhely.
„Csehül állunk” – válaszol tömören Aknai Zoltán, a Menhely Alapítvány igazgatója, amikor arról kérdezzük, van-e elég védőfelszerelés a hajléktalanokat ellátó rendszerben. „Mindenki saját maga próbálja ezeket beszerezni, nincs központi elosztás, bár a főváros most próbál intézkedni. Van olyan ellátó, amelynek egy-két napra elegendő felszerelése van, nem tudjuk, mikor lesz utánpótlás és mennyi.” Az új szabályok szerint beléptetésnél mindenkinek meg kell mérni a lázát, de nem minden intézménynél van megfelelő eszköz.
Az Emmi rendelete alapján a nappali ellátóknak kvázi otthoni karanténként kell működni; az az éjjeli menedékhely, amely kiegészül nappali melegedővel is, zárt otthonként kell, hogy funkcionáljon. Mivel a nappali intézmények jellemzően kisebb terekből állnak, nehéz megoldani az emberek biztonságos benntartását, ezért vannak olyan intézmények, amelyek óvatosságból korábban bezártak. A másfél méteres távolságtartást mindenki lehetőségeihez mérten próbálja megoldani – van, ahol minden második ágyra engednek csak embert. A gyanús esetek miatti teljes elkülönítés szinte esélytelen. Az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalankórháza ezért nem is fogad új pácienseket.
Az éjjeli menedékek fenntartói mindenkinek azt mondják, hogy ugyanazt az éjjeli szállást vegye igénybe, és igyekeznek a megszokott csoporttól nem eltérő hajléktalanokat befogadni. Ez ahhoz vezet, hogy aki most vesztette el a lakhatását, az nem tud bekerülni éjjeli menedékre, illetve hajléktalanszállóra – nekik marad az utca. Ezzel azonban megsértik a kijárási korlátozást, illetve a közterületen való életvitelszerű tartózkodás tilalmát is. Az Utcajogász néhány napja azt javasolta, hogy az önkormányzatok, illetve az állam jelöljön ki olyan lakhatásra alkalmas, jelenleg üresen álló ingatlanokat, ahová el lehetne helyezni azokat, akik kiszorulnak a menedékhelyekről. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat bejelentette, hogy házi karanténná alakítanak egy használaton kívüli épületet Budapesten, ahol fogadni tudják – megfelelő elkülönítéssel – a fertőzésgyanús hajléktalanokat.
A leginkább veszélyeztetettek
A KSH adatai szerint 2018-ban több mint 55 ezer idős élt bentlakásos otthonokban, és több mint 38 ezren vettek igénybe nappali ellátást. A járvány miatti szigorúbb szabályok értelmében a legtöbb intézmény a nappali ellátást megszüntette, a bentlakásos intézményekben március eleje óta látogatási tilalom van, a hónap közepén pedig a felvételi tilalmat is elrendelték. „Nálunk a látogatási tilalom egyben kijárási tilalmat is jelentett, amit az idősek elég jól fogadtak, tudják, hogy a biztonságuk érdekében történnek a dolgok” – meséli egy dél-alföldi intézményvezető. Egy nyugat-magyarországi alapszolgálat szakmai vezetője elmondta, náluk nagy feladat az alkalmazkodás, az időseket nehéz megnyugtatni, felborult a megszokott napirendjük, ez pedig különösen a demenciában szenvedőket érinti rosszul. Ugyanerről számol be Kázár Ágnes, aki Miskolcon dolgozik háziorvosként és egy több mint 400 fős szociális intézmény orvosaként, ahol a bentlakók nagyjából fele középsúlyos vagy súlyos demenciával él. „Az intézményből sok idős kijárt boltba vagy a piacra, amit jelenleg nem tehetnek meg. A karantént az ellátottakkal egyetértésben vezettük be. A demens lakóknak viszont sokszor nehéz elmagyarázni, miért kell naponta többször kezet mosni, vagy távolságot tartani. A felvételi moratórium miatt van néhány üres szobánk, ha szükség lesz elkülönítésre, azokból tudunk karantént kialakítani.”
„Ha egy kolléga megbetegszik – mondja a dél-alföldi intézményvezető –, az is baj, de azt valahogy megoldjuk, mert mindig megoldjuk. De mi lesz, ha a vírus bekerül az intézménybe? Rengeteg a 85, sőt 95 éves bentlakó.” Az intézményekben ezért állandóan fertőtlenítenek, naponta többször felmosnak, beszereztek annyi kézfertőtlenítőt, amennyit tudtak, papírtörlőt használnak kéztörlésre, és a megfelelő védőfelszerelést is megpróbálják biztosítani. „Sebészeti maszkot használunk, az volt eddig is, de most sokan otthon is varrnak, hogy legyen elég. Védőszemüveg, gumikesztyű rendelkezésre áll, speciális szűrővel ellátott maszk egyelőre nincs, és nem tudom, hogy ha komolyabbra fordul a helyzet, el tudnak-e látni ilyennel bennünket. Az árak nagyon megemelkedtek, egy maszkot 500 forintért árulnak a gyógyszertárban” – mondja az intézményvezető, aki szerint a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) azon kívül, hogy elküldi a rendeleteket, nem mutat különösebb aktivitást. „A védőfelszerelések beszerzéséhez minden szakmai kapcsolatunkat meg kellett mozgatnunk – mondja a nyugat-magyarországi vezető –, egy nagyobb fogászatnak például be kellett zárni, ők átadták nekünk az összes kesztyűt, maszkot és fertőtlenítőt.” A házi gondozásban dolgozóknak emellett egyszer használatos steril köpenyeket és cipővédő huzatot is vásároltak, ők ugyanis továbbra is ellátják azokat az időseket, akikről a családjuk nem tud gondoskodni. Azt viszont nem tudják, mi történik akkor, ha egy idős ember házi karanténba kerül, hogyan tudnak továbbra is gondoskodni róla. Plusz humánerőforrást bevetni a legtöbb helyen nem tudnak, van, ahol önkénteseket toboroztak, akik az időseknek bevásárolnak, de továbbra is tartanak attól, hogy mi lesz, ha egy szakképzett kollégának karanténba kell vonulni, és kiesik a munkából két hétre.
Nehezen viselik
„A lakóknak, akik fogyatékos emberek, nagyon furcsa és feszült ez a helyzet, hogy most nem lehet szabadon ki-be járni” – mondja Galambos Katalin, a fogyatékos személyeknek szolgáló Egyenlő Esélyekért Alapítvány intézményegység-vezetője. „Nem tudjuk, hogy mikor jön el az a pillanat, amikor már nem bírják tovább a bezártságot. A fogyatékosság mellett sok lakónknak pszichiátriai betegsége is van, ezért nagyon nehéz őket a megszokott rendszerből kimozdítani. Nálunk szabadon dönthetnek arról, hogy mikor hova mennek – ez borult meg most teljesen. Meg kellett tanulniuk azt is, hogy nem megyünk közel egymáshoz, hogy nem lehet mindig mindenkit megölelni vagy megpuszilni – ez nagy kihívás számukra.”
Az intézmény az elmúlt hetekben igyekezett felkészülni a helyzetre, és próbálják azt is megoldani, hogy a dolgozóknak ne tömegközlekedéssel kelljen bejárni. „Ha egy ilyen zárt közösségbe bejut a vírus – mutat rá Galambos Katalin –, akkor nagyon gyorsan nagyon sok ember fogja elkapni. Csináltunk előre egy pandémiás tervet, hogy mikor mit fogunk csinálni, kit kell felhívni, és kialakítottunk izolációs szobákat is, hogy ha szükséges lesz, akkor legyen hova elkülöníteni a betegeket.”
„A nappali ellátást fizikailag bezártuk, de egyértelműen van igény arra, hogy tartsuk a kapcsolatot, ezért online, illetve telefonon tartunk foglalkozásokat” – teszi hozzá Monostori Katalin, az intézmény nappali ellátásának vezetője. Az önkormányzat küldött ugyan szájmaszkokat, de nekik maguknak is kellett beszerezni, mosható maszkokkal próbálják fedezni a szükségletet.
Hasonló helyzetről számolt be Kiss Gergely, az SOS Gyermekfalvak ügyvezető igazgatója is: „Igyekszünk beszerezni a megfelelő védőfelszereléseket, bár még csak megrendelni tudtuk a legszükségesebbeket.” Ők is megoldották, hogy ne kelljen tömegközlekedést használni a dolgozóknak, de attól tartanak, hogy ha a járványhelyzet fokozódik, akkor sok kolléga kieshet a munkából. Mint mondja, jelenleg a legfőbb és sokszor szinte megoldhatatlan probléma, hogy a látogatási tilalom miatt a vér szerinti szülők sem jöhetnek a gondozásban lévő gyerekükhöz. „Ez talán a legsajnálatosabb része ennek a helyzetnek. Sérülnek ezzel a gyermekek és szülők jogai, és érzelmileg is nagyon megterhelő mindenkinek, mert a szülők általában nem rendelkeznek olyan eszközökkel, melyekkel kapcsolatot lehetne tartani. Ha valaki a tanyavilágban él, vezetékes telefonja sincs és a mobilján sincs keret, akkor elég nehéz.”
A kormány az utóbbi években civil és egyházi szolgáltatókra testálta a szociális feladatok ellátását; a legutóbbi, 2018-as adatok szerint az ellátottak 41 százaléka civil vagy egyházi fenntartású intézményben élt. A járványhelyzetben ezek a fenntartók kerültek most nehéz helyzetbe. „Egy olyan szociális szolgáltató szervezet – emlékeztet Galambos Katalin –, amely alapítványi formában működik, amúgy sem gazdag vállalkozás, ezért egy ilyen helyzetben nincsenek olyan tartalékai, amelyeket mozgósítani tudna. Gondolom, most elkezdjük majd felélni a tartalékainkat, és abban reménykedünk, hogy az Emmi illetékes államtitkársága ráeszmél arra, hogy ezek a szervezetek maguktól nem fogják túlélni ezt a helyzetet, és ezek az emberek nem kerülhetnek az utcára.”
Az SOS Gyermekfalvak vezetése levélben fordult a kormányzathoz segítségért. „Most még időben vagyunk ahhoz, hogy felkészüljünk, de ha néhány hét múlva tömeges fázisába lép a járványhelyzet, akkor a problémák fokozódni fognak. Mi azt javasolnánk, hogy a szociális intézmények kapjanak valamiféle jogszabályban rögzített elsőbbséget például a védőeszközök beszerzésénél, mert ezeken a helyeken sokan élnek együtt, az otthonok hamar járványügyi gócpontokká alakulhatnak” – mondja Kiss Gergely. Anyagi segítségre is szükségük lenne, bár egyelőre van annyi tartalékuk, hogy a nevelőcsaládok és az otthonok is megkapják a gyermekek, fiatalok ellátásához szükséges eddigi forrásokat. A dolgozók bérét még tudják garantálni, de már most végig kellett gondolniuk, hogy milyen megszorításokra lehet szükség. „Adománygyűjtési bevételeink láthatóan visszaestek amiatt, hogy számos nagyvállalat visszalépett a támogatástól. Azzal a javaslattal élnénk, hogy az állam valamilyen járulékkedvezménnyel vagy ideiglenes normatívaemeléssel segítse a szociális ágazatban dolgozó egyházi és civil szervezeteket is, mert állami feladatot látunk el, és ennek az ellátásnak az anyagi háttere kerülhet veszélybe.”
