A rejtélyek sora a járat indulásával kezdődött – például azzal, hogy többször is indoklás nélkül elhalasztották. Hogy miért, arra csak hipotézisek vannak: egyesek szerint azt kellett megvárni, hogy csempészett fegyvereket hordjanak a fedélzetre, mások szerint azt, hogy a 33, zömmel fiatal, libanoni papírokkal rendelkező férfi utast felrakják. Vagy – mindkettő miatt kellett halasztani. De azt sem tudhatjuk biztosan, hogyan nézett ki az utaslista, kik szerepeltek rajta, s hogy közülük mindannyian felszálltak-e – az erre vonatkozó iratok ugyanis kisvártatva eltűntek a Malév irattárából. És bármily meghökkentő, arról sem tudunk semmit, hogy mi okozta a szeptember 30-án, helyi idő szerint 3.50-kor a tengerbe zuhant gép tragédiáját – robbanás vagy esetleg műszaki baleset (bár a külföldi sajtóban idéztek olyan tanúkat, akik a zuhanás előtt egy tűzgömböt észleltek). És abban sincs egyetértés, hol is kellene keresni az áldozatokat. A magyar állami szervek azóta is változatlan hivatalos álláspontja szerint minden a hullámsírban nyugszik: a gép roncsai, az utasok, no és a gép fekete doboza – ezért nem is tudunk semmit a gép végzetéről (állítólag a fedélzeti kommunikáció minden elemét rögzítő mágnesszalagon nem maradt semmi). A földi maradványokat hazahozni szándékozó hozzátartozók is rendre azt a választ kapták, hogy szeretteik még mindig a tenger mélyén pihennek. Csakhogy szintén (de legalább ennyire) megbízható libanoni források szerint (amiről az ügyet kivizsgáló magyar–szovjet–libanoni bizottság tagjai is értesültek) a balesetet/merényletet követően számos, a vízen lebegő holttestet kiemeltek, a partra vittek, s közülük a muszlimok meg is kapták 24 órán belül a nekik járó végtisztességet. A többieket azonosítás híján alkalmasint egy part közeli tömegsírba temették – ilyen tömegsírokból a polgárháború következő 15 évében amúgy is lett jó néhány…
| ||
Amikor a Malév-gép Bejrútba indult, Libanonban már majd fél éve nyílt, sokszereplős, véres polgárháború dúlt, amely addigra az állam egységét szétzilálta, és annak fontosabb szerveit is felmorzsolta, sőt néhány hónappal később a vallási törések mentén széthullott a libanoni hadsereg is. A szocialista tábor ebben a konfliktusban jórészt a palesztin szervezeteket és a libanoni baloldali (vagy magukat annak tekintő, de inkább törzsi, klánalapon szerveződő) fegyveres csoportokat támogatta. S nem csak jó szóval. A polgári gépek fegyvercsempészetre, álcázott fegyverkereskedelemre való felhasználása számos néhai Malév-alkalmazott szerint is mindennapos volt; néha még az utasteret is átalakították a jobb helykihasználás érdekében. (Jó lenne tudni, mi volt erről az akkori hivatalos szervek álláspontja. De hát ezt sem kötik az orrunkra.) Hogy mást ne mondjunk, a hírek szerint akkoriban már más légitársaság nem is indított gépet a bejrúti reptérre, csak a Malév és a keletnémet Interflug. De továbbmegyünk: a keleti blokk államai nemcsak fegyveres, logisztikai, de kiképzési támogatást is nyújtottak a nálunk ideiglenesen megforduló balos arab (főleg palesztin) militánsoknak. Ezek szerint a fedélzet közel-keleti, libanoni utasai is közülük kerültek volna ki (ez persze bizonyítékok híján nem több, mint erős hipotézis). Mint ahogy az is az eddig (dokumentumok híján) megerősítetlen feltételezések közé tartozik, hogy eredetileg ezen a gépen utazott volna egy népes, többek között El-Fatah-, illetve PFSZ-aktivistákból álló csoport, amelynek tagjai a PFSZ állandó képviseletének (a tragédia előtti napon történt) avatására érkeztek – ám végül elővigyázatosságból némi kerülőt téve, Bukarestben szálltak gépre.
Még egyszer hangsúlyoznunk kell: 40 éve nem tudjuk, mi volt a Malév-gép végzete. Vajon műszaki baleset okozta-e a szinte frissen forgalomba került TU–154-B2-es gép tragédiáját, vagy a fedélzeten szállított lőszerrel, robbanóanyaggal történt valami, esetleg egy madárraj intézte el a gépet? Vagy tényleg lelőtték? A legérdekesebb felvetés szerint a magyar szervek akkori és későbbi passzivitását az magyarázza, hogy valamennyire ők is sárosak voltak az ügyben; s ha kiderült volna, hogy polgári gépen fegyvereket szállítottak, akkor vissza kellett volna adniuk a gép pusztulása után felnyalt százmillió dolláros nagyságrendű biztosítási díjat a gépet biztosító társaságnak, meg nem erősített hírek szerint a Lloyd’snak.
(Az esetről bővebben itt olvashat.)
