Lokál

Zsana és Bordány között, egészen pontosan valahol Üllés tájékán már a sírással küszködünk: itt válik bizonyossá, hogy ha kicsivel is, de lekéssük az államalapítást. Nem tréfadolog ám ez. Gondoljunk például István királyunkra: a főpapok bekészültek, a nemezkendős szolgák rég végeztek az államalapító kiszidolozásával, a háttérben Vikidál fenekedik, a nap címszereplője már ott léptet a BIT-001 farszámú fehér lóval, Schröder és Klima csöndes fegyelemmel várakozik a bal szélső jurtánál. Csak a krónikások nincsenek sehol: a HuNcs maroknyi stábja a puszta közepén görcsöl egy méretes dugóban, aztán, bár tajtékosra hajtják soványka gebéjüket, mégis lemaradnak a nyitó mondatokról.

A Hajógyári-sziget nagycsarnokába néhány napra beköltözött a magyar dizájn. A Tér és Rend című folyóirat trendereinek álma. A másfél szintes útvesztőben kisebb műhelyek mutatkoztak be alternatív termékeikkel, és próbálták felvilágosítani potenciális vásárlóikat arról, hogyan épülnek be az új esztétikai-funkcionális összefüggések a modern háztartásba. Minden kiállítási négyzetméterre jutott egy bútordarab meg egy értékesítési menedzser. Csak a bemutató plakátján látható nagy piros fotel eredetije nem volt sehol.

A múlóban lévő nyárban az óromán (regáti) megyékkel határos székely végekre igyekvő szervezetlen turistát a legkülönbözőbb önjelölt hazai, kút- és lófők próbálták beijeszteni agyhártyagyulladás-ügyben. A hazai sajtónak soha nem tett jót az uborkaszezon: keleti szomszédunk járványhelyzetével foglalkozó tudósításai nyomán a lassan fellendülő székelyföldi turizmus a Horia-Closca-parasztlázadás időszakának mutatóit produkálta, ami nagyban erősítette a mégis arra vetődők világvég-fílingjét. Az agyhártya-ügyben kérdezett csíki lakosok pedig olyan szemmel néztek ránk, mint Bruce Lee a részecskegyorsítóra. A válasz általában annyi volt: "Itt nincs járvány, mi szoktunk mosdani."

Vannak ezek a hülye, kerek évfordulók, amikor illik ünnepelni, nem mintha a kor érdem lenne, nézzük például azokat a nagyon öreg embereket, akiket rendszeresen meglátogat az önkormányzat, és virágot ad nekik, ahelyett, hogy lökne valami készpénzt. De mindegy, ez a készpénz csak úgy véletlenül jutott eszünkbe, nem a krónikus hiány mondatja velünk, beszéljünk inkább magunkról, ami egyébként is kedvenc témánk, beszéljük arról a prezentációról, amit a Fonóban tartottunk a fentebb említett alkalomból.

Emberi számítás szerint meglehetősen kicsi a sansz arra, hogy valaki csak úgy lekanyarodik a Szekszárdot Siófokkal összekötő főútról. Ha mégis lekanyarodik, nyilván nem fordul a falucska utolsó utcáján jobbra, és nem zötykölődik a kukoricás mellett vagy három kilométert. Pedig ha valaki mégis így tenne, hamarosan megérkezne Nomádiába.

Ébresztő háromnegyed négykor. Nem sokkal éjfél előtt feküdtünk le, és igazán nem panaszképpen mondom, utána még jó ideig hallatszott Ákos mormogása a szomszéd szobából.

A tábor látványa és lakóinak öltözködése a Mad Max című ausztrál akció-scifi multikulturális törzsi társadalmát idézi, amelyben az apokalipszis túlélői újrakezdik a történelmet a civilizáció romjain. Mítoszvilága viszont jóval barátságosabb, itt mindenki egy kelta javasasszonyban vagy sziú sámánban reinkarnálódott Szent Ferenc: nincsenek fegyverek, nincs hierarchia, és állítólag nincs menedzserkáefté sem. A Szivárvány Család nemzetközi ökohippi-közösség augusztusban holdtöltétől holdtöltéig a Bakonyban táborozott.

Ha az ember az Erzsébet téren 32 sofőrpólós honfitársával együtt felpréselődik egy Schwechatra menő Volán buszra, majd 12 órán keresztül lelkesen koktélozik a Malaysia Airlines Boeing 777-esének Golden Club-osztályán, hogy aztán a Sheraton Imperial Kuala Lumpur sofőrje egy légkondicionált japán luxusautón gumifa- és olajpálma-ültetvények között beszállítsa egy felhőkarcoló 32. emeletére, ahol a vörösmárvány-kád peremére gondos maláj kezek egy nagy, sárga, sípolós gumikacsát helyeztek a telefonkagyló mellé, az olyan, mint először horgászni rohasztott csirkemájjal: felkavaró élmény.

Amikor már mindennek vége, mint rendesen, és az aranytartalékok - gazdag baráttól való kölcsönkérés, anyu kertjének lefosztása, vajkrémlopás a közértből - mind kimerülnek, eljön az a hasznos és áldásos időszak, hogy tükörbe pillantva, vagy még inkább fényképre nézve, megállapíthatjuk: bizony kövérek vagyunk, köszönhetően az igénytelenül és szükségből összeállított étrendünknek, ami nagyrészt szalonnabőrt és ipari alkoholt tartalmazott.

Három és fél nap hagyományőrzés a megfelelő helyen és módon: az augusztus huszadikához fűződő rendezvények közül a tizenharmadik budavári Mesterségek Ünnepe bőven a jó választások körén belül helyezkedett el.

Sokadikán rendszerint éjszaka van, mintha csak Istennek sem tellene a villanyszámlára, néha azonban még a holdat is takarékos üzemmódra állítja a jó öreg, és az eget elönti valami világosszürke izé, az úgynevezett nappal, a kellemetlen látogatók szezonja.

Az erdélyi falurombolás jelképévé vált település lassan feledésbe merül, a tóból kiálló templomtorony manapság legfeljebb játékfilmekben tűnik fel mint apokaliptikus vízió. Sokfelé szétszéledt egykori lakosai és leszármazottaik egyre fogyatkozó számban ünneplik a falunapot, amikor minden év augusztusának első szombatján összegyűlnek a víztározó partján álló emlékfalnál. A diktatúra bukása túl későn jött ennek a székely falunak, de a többinek sem hozott sok jót.

Ha egy pilótát megkérdeznénk, milyennek látja Székesfehérvárt, körülbelül azt válaszolná: "mint az újpalotai lakótelep plusz egy sétálóutca" - és a maga módján nem is mondana nagy hülyeséget. Tudjuk persze, hatásos és szép dolog a madártávlat, de a látvány megeszi a lényeget. Azt, hogy Székesfehérvár az egyik legizgalmasabb terep Magyarországon. A várost egy tipikus, semmiből felépült panelrengeteghez hasonlítani már-már szentségtörés, különösen ilyenkor, augusztus 20. táján. Ha komolyan vesszük, hogy ez a piros betűs nap elsősorban Szent Istvánnak állít emléket, nem feledkezhetünk meg Székesfehérvárról.

Veress Sándor, a hírhedt kolozsvári sorozatgyilkos a napfogyatkozás utáni péntek tizenharmadikán visszatér, és a helyi sátánimádók vezérül választják - adja tudtunkra a Heti Hirdető című tabloid, miután megcsodáltuk a széki illetőségű cover-girl tizenhat éves bájait, és átfutottuk az engedetlen béreseit húsevésre szoktatott kandisznókkal föletető mezőgazdasági vállalkozó és az iszákos apa zaklatása elől cigánytáborba menekült tízéves sepsiszentgyörgyi kislány kéthasábos balladáját. De nem csak a bulvársajtó modern Székelyudvarhelyen.