Sajátos, de nem éppen hízelgő kép alakult ki a vidéki állatkertekről. Láttunk mi már zoo-nak nevezett hátsó udvart kajmánnal, teknőssel, és ha már úgy is ott laknak, néhány baromfival, víz alatti várost guppival, aranyhallal, vadasparkot húsvéti nyúllal, mangalicával. Persze, régóta tudjuk, hogy Veszprémben ennél jóval többről van szó, ám a gazdag állat- és növényvilág a legmerészebb várakozásainkat is felülmúlta.
Ami a méreteket illeti, a Kittenberger Kálmánról elnevezett park mellett a fővárosi állatkert is eltörpül. Aki felkészületlenül érkezik vagy csak beugrana pár percre, csúnyán megjárhatja: a Veszprém Zoo egész napos program, az átlagon felüli állóképesség jól jöhet, ha nem csak a bejárat után sorakozó ketrecekre vagyunk kíváncsiak. Az állatok mellett a Bakony növényvilágát is tanulmányozhatjuk az e célra kialakított tanösvényen, de van itt komplett szavanna zebrával, zsiráffal, antiloppal (korábban legelő), és persze kalandpark is.
| ||
Akkor most sorolhatnánk, miféle állatok laknak itt, hiszen a hópárductól az ecsetfülű disznóig meglehetősen soktételes az állatkerti szimfónia. Az egzotikum éppúgy jelen van, mint a hazai ízek, ám állatban is főleg a lépték a lenyűgöző. Szinte senki nincs egyedül, és még a tengerimalacnak is akkora házat építettek, hogy az balatoni nyaralónak is beillene. De a nagyvadak is kedvükre grasszálhatnak, sehol nem láttunk szívszorító fel-le járkálást a ketrecekben. Láttunk viszont füvet legelő teknősbékát, homokban hanyatt fekve fetrengő lámát, hóbaglyot, ami nem csak azért nem hasonlított Boross Péterre, mert kerülte a feltűnést. És persze van állatsimogató, sőt a makik között is kedvünkre elvegyülhetünk, igaz, itt már csak a mindent a szemnek jegyében. (Azt tudták, hogy a maki nyávog?)
Nem hagyhatjuk ki a majmokat. A Veszprém Zoo címerállata ki más lehetne, mint Böbe, a csodacsimpánz, aki legalább akkora sztár volt a hatvanas években, mint egy menő táncdalénekes, és nem csak azért, mert hülye ruhákba öltöztették. Jelenleg két család él Veszprémben, az egyikben négy, a másikban három példány, tulajdonképpen hét vezér.
| ||
És ha már a megfigyelésnél tartunk, ejtsünk néhány szót a nézőkről is. Örvendetes, hogy hétköznap délelőtt, a kánikula ellenére is szép számmal akadtak látogatók, és nem csak terelt napközisek vagy Balatonra igyekvő, ám eltévedt turistacsoport. Úgy tűnik, Veszprémben az állatkert-látogatás – legalábbis nyáron – jellemző családi elfoglaltság annak minden hasznos és káros hatásával együtt. Mert szép dolog a közös program, ám az talán túlzás, hogy az apuka Haribót nyom a gyerek kezébe, hogy azzal dobja meg (etesse?) a medvét. Meg hát azzal a beszólással sem nagyon tudtunk mit kezdeni, hogy „fasznak van itt ennyi teve, inkább lenne olcsóbb a belépő”.
De az igazi dráma sem maradt el. Az ausztrál kokabura (Dacelo novaeguineae), azaz kacagójancsi madárházánál középkorú pár. A férfi topog és az óráját nézi, az asszony megbabonázottan bámulja, mi van a rács mögött. „Jancsikám, drága Jancsikám! Mit mondjak neked, hogy kacagjál?” – kérdezi többször is Pogány Judit-os hanglejtéssel. „Mondj neki egy viccet, bazmeg” – így a férj, majd legyint egyet, és határozott léptekkel elindul a büfé felé.
Bővebb információ itt
