Állomásról állomásra LIII.

A ló meghalt

Dunakeszi

  • - legát -
  • 2015. szeptember 27.

Lokál

Valaha a legmodernebb állomás volt, most szégyenteljes pusztulat, ami egy „korszerű” Trianon-emlékművel néz farkasszemet.

A peronon díszburkolat, a parkoló az átlagnál szebb, és akkor még nem is szóltunk a környező új építésű házakról, hát még Demeter István robusztus alkotásáról, amit a Dunakeszi Lokálpatrióta Kör emeltetett 2005-ben. A szánkózódombra helyezett sziklák a szent koronát viselik, amit pont úgy döntött meg a mester, hogy a csúcsán lévő ferde kereszt meredjen az égnek. A magasztos összhatást azonban beárnyékolja a koszlott vasútállomás épülete. Tippünk sincs, hogy mikor pucolhatták be, festhették ki (10, 20, 50 éve?, tán sárgára?), miközben pár lépésre a bejárattól tábla hirdeti, hogy mekkora pénzeket feccöltek itt a felújításba. Az épület első ránézésre életveszélyesnek tűnik, biztató jel, hogy a pénztárat nem rakták ki valami konténerbe, és a váró­terembe is be lehet menni. Való igaz, láttunk ennél már sokkal rondábbat is, ám az elképzelhetetlen, hogy itt egykor az úri közönség várakozott volna a pesti vonatra az átlagoshoz képest luxuskörülmények között.

De minden más egyéb is, ami itt 100-120 évvel ezelőtt zajlott, ma már olyannak tűnik, mint egy mese. Dunakeszi ugyanis azután lépett a fejlődés útjára, s vált országos jelentőségűvé, hogy a vele szomszédos vadászterületet a lóversenysport fellegvárává tették. 1889-ben a Széchenyi alapította Magyar Lovaregylet megvásárolta a faluhoz (korabeli szóhasználattal: Dunakesz) tartozó Alagpusztát, ahol brit mér­nö­­kök bevonásával versenypálya-, tréning­telep- és istállóépítésbe kezdtek. A gróf Bat­thyány Ödön vezette egylet nem aprózta el, a tekintélyes és hatalmas vagyonnal rendelkező tagság Európa legnívósabb „lóvárosát” kívánta felépíteni, a világ legjelentősebb versenylóközpontja, az angol Newmarket vetélytársának szánták. Az építkezés egy évvel később kezdődött, 1891 áprilisában pedig már derbit rendeztek az új versenypályán. Az első nyerítések idején a vonat már megszokott látványosságnak számított a környéken, hiszen az akkori – jelentéktelen – dunakeszi állomás egyidős volt a magyar vasúttal. Mi több, bekerült a hazai közlekedéstörténetbe, mert amikor elindult a leg­első szerelvény Pestről Vácra (1846. július 15-én), nemcsak azt jegyezték fel, hogy Petőfi Sándor is az utasok között volt, de azt is, hogy a vonat épp Dunakeszin gyűjtött 10 percig erőt. Persze e szünettel is 59 perc alatt teljesítette a 33,6 kilométeres távot.

Az kétségtelen, hogy a következő több mint ötven éve alatt csak annyit jegyeztek fel a vasútállomásról, hogy versenynapokon minden alkalommal botrányos tömegjelenetek helyszínévé vált a pályától eleve távoli létesítmény és környéke. Így a MÁV lépéskényszerbe került, hiszen a reklamálók között minden bizonnyal befolyásos személyek is lehettek. Az illetékesek jó magyar szokás szerint nem is riadtak vissza a feladattól, felhúztak a falu végén egy másik, sokkal nagyobb vasútállomást, ami a Dunakesz-Alag nevet kapta. „A kereskedelmi miniszter a nagy vasúti kölcsön első részletéből építtette a váczi osztálymérnökség felügyelete alatt az új állomást, mely a szakértők szerint a MÁV legmodernebbül berendezett állomása. Az új épület egy kilométer távolban van Dunakesztől, mely hatvanezer forinton az utakat hozta rendbe, hogy az állomás könnyen hozzáférhetővé legyen. E naptól kezdve a vasutak csak itt állnak meg, s a régi állomást a tisztviselők lakásainak alakítják át” – írta a megnyitó után az Országos Hírlap 1898. október 14-én, s ekkor úgy tűnt, hogy a ló lesz itt a címerállat, a büszkeség záloga.

Csakhogy e dicsőség 1910-től az immár önállósult Alagot illette, ahol valóban a világ egyik legkorszerűbb lovasközpontja jött létre és működött az 1951-es államosításig, míg Dunakeszi fejlődése más irányt vett. 1926-ban megnyílt a MÁV hatalmas javítóüzeme (durr, még egy vasútállomás, Dunakeszi-Gyártelep néven), és ekkor már teljesen egyértelművé vált, hogy az ipari beruházásoké a jövő. Nem csoda, hogy egyre több vállalkozás vetette meg itt a lábát, amelyek a lósporttal ellentétben a második világháború után is – igaz, államosítva – kiemelkedő jelentőséggel bírtak. Időközben még egy vasúti megállóhely létesült a településen (Dunakeszi-alsó), és a buszközlekedés is egyre fontosabbá vált, szóval a külvárosban lévő „nagyállomás” folyamatosan veszített jelentőségéből. A kilencvenes évekre pedig ugyanolyan lepusztult állomásépületté vált, mint oly sok társa.

Reménykeltő ugyan, hogy az épület nemrég az önkormányzat tulajdonába, helyi védelem alá került, így esetleges jövőbeni felújítása csak az eredeti állapotának megfelelő módon valósulhat meg, ám hogy ez mikor várható, vagy megtörténik-e egyáltalán, arról semmit nem tudni. Aggodalomra még sincs ok, láttunk már csodát, nézzék csak meg a felcsúti állomást! Pár évvel ezelőtt az még ennél is ramatyabb állapotban volt.

Figyelmébe ajánljuk

A kutya mellett

A filmművészetben a Baran című, egyszerre realista és költői remekmű (Madzsid Madzsidi) jóvoltából csodálkozhatott rá a világ először az iráni afgán menekültek sorsára.

Iszony

Kegyetlen, utálatos film Veronika Franz és Severin Fiala legújabb munkája (ők a felelősek a 2014-es, hasonlóan bársonyos Jó éjt, anyu! című horrorért).

Elvis gyémánt félkrajcárja

  • - turcsányi -

Van a Hülye Járások Minisztériumának egy vígjátéki alosztálya, ott írták elő, hogy ha valaki el akarja kerülni a helyzetkomikumok – művészileg nyilván szerfelett alantas – eszköztárának használatát, hősét úgy kell járatnia (lehetőleg a medence partján), hogy a mozgása végig magán hordozza a szerepét.

Saját magány

A Comédie-Française évszázadok óta egyre bővülő, immár többezresre duzzadt repertoárjából most a klasszicista szerző modern köntösbe bújt, Guy Cassiers rendezésében újragondolt változatát hozták el Budapestre – pár hónappal a premier után.

Az én bilincsei

A Losoncról származó Koós Gábor (1986) a Képzőművészeti Egyetem grafikaszakán végzett, és még tanulmányai idején monumentális, több mint két méter magas munkáival lett ismert.

Kihaltunk volna

Ez az átfogó nőtörténeti mű nem Hatsepszut, az egyiptomi fáraónő, vagy Endehuanna, a sumér költőnő, és még csak nem is a vadászó férfi, gyűjtögető nő meséjével kezdődik, hanem egy mára kihalt, hüvelykujjnyi, rovarevő, tojásrakó, pocokszerű lénytől indulunk el, amely még a dinoszauruszok lába mellett osonva vadászott.

Alexandra, maradj velünk!

"Alexandra velünk marad. S velünk marad ez a gondolkodásmód, ez a tempó is. A mindenkin átgázoló gátlástalanság. Csak arra nincs garancia, hogy tényleg ilyen vicces lesz-e minden hasonló akciójuk, mint ez volt. Röhögés nélkül viszont nehéz lesz kihúzni akár csak egy évet is."