A Story magazin története – Marikának szeretettel!

  • 2014. szeptember 14.

Lokál

E heti számunkban a Story magazin tizenöt éves történetét tekintjük át, hogyan indult és hogyan lett egy csapásra több százezer példányszámban eladott hetilap. Részlet a cikkből.

„Az volt a lényeg, hogy a célcsoport, vagyis az egyszerű háziasszonyok, a »Marikák« olyan információkhoz is hozzájussanak kedvenceikről, amik addig nem érdekelték az újságírókat. Itt viszont megfordult a dolog. Huszadrangúvá vált, hogy az adott színművész éppen milyen premierre készül, az volt a fontos, hogy mivel pácolta be a húst a kerti partiján – meséli a lap egyik volt munkatársa. – Ám mivel csak nagyon kevés olyan sztár volt, akivel el lehetett adni a lapot, kulcsfontosságúvá vált a folyamatosság. Ha hírét vettük, hogy X. meg Y. együtt mutatkozott egy rendezvényen, és valami kezd kialakulni közöttük, a fotósnak olyan képeket is kellett készítenie, amiket később, a szakítás után lehet majd felhasználni. Szóval, volt dráma, olykor tragédia is, de az egész leginkább egy véget nem érő szappanoperához hasonlított.” Akkoriban még taroltak a dél-amerikai szappanoperák, leginkább épp a célközönség körében.

(...)

false

 

Fotó: MTI

A kezdeti Story legnagyobb sztárja Zámbó Jimmy volt. A lap történetének legnagyobb, közel 500 ezres példányszáma az ő 2001-es tragédiájához köthető, ám Zámbóval már életében is átlagon felüli eredményt tudtak elérni. De az, hogy hosszú időn át nem jelenhetett meg a lap róla szóló friss hír nélkül, kijelölte a Story „megbecsültségét” is a magyar sajtóban. Noha mai szemmel nézve Zámbó Jimmy jóval magasabb nívót képviselt, mint a mostani bulvárhősök, akkor sokak számára ez jelentette a vegytiszta ízlésterrort. Például amikor 2000 nyarán olyan kép jelent meg róla, hogy félmeztelenül lovagol, a vele készült interjúban pedig arról beszélt, hogy mennyire elégedett a külsejével… Mivel az efféle tartalmak domináltak, a Storyt sokan tartották vállalhatatlanul kínosnak, s a rekordeladásokat is azzal magyarázták, hogy a szerkesztők alacsonyra tették a lécet.

„Tudomásul kell venni, hogy a totális tömegtermelés korában élünk, másrészt a filozofálgatásra hajlamosak fogalmazhatnak úgy is, hogy fogyasztói oldalról nézve ez egyfajta proletárdiktatúra kora. (…) Ebben a »fogyasztói proletárdiktatúrában« az átlagember azzal áltathatja magát, hogy ő is részesülhet mindabból, ami korábban csak a kiváltságosaknak adatott meg. Sétálni akar hát a Louvre-ban, meg akarja nézni Sisi kastélyát Korfun, márkás ruhákba akar öltözni, bennfentes akar lenni a híres emberek világában. A médiát nagyobbrészt ezen a szűrőn át tekinti információs eszköznek, amúgy legfeljebb azt várja el tőle, hogy szórakoztassa. A magyar sajtópiacon még újdonságnak hat eme tömegigénynek – a hamburgergyártás logikáján alapuló – kielégítése” – nyilatkozta Ómolnár Miklós, a lap nyáron távozott főszerkesztője 2003-ban, máskor viszont arról beszélt, hogy a cseh Storyban Jiří Menzelnek van önálló rovata, ő pedig Esterházy Pétertől rendelt cikket, de az író válaszra se méltatta.

Figyelmébe ajánljuk

Pizsamapartizánok

Régen a film az életet utánozta (a vonat érkezett, a munkások a gyárból meg távoztak, csak hogy a klasszikusoknál maradjunk), ma már fordítva van: úgy akarunk viselkedni, mint kedvenc filmjeink szereplői, rájuk akarunk hasonlítani, azt akarjuk átélni, amit ők.

Amerikai legenda

Ez a film annyira áhítatos tisztelgés az Ed Sullivan nevű legenda előtt, hogy szinte észre sem vesszük, mennyire hiányzik belőle az Ed Sullivan nevű ember, aki egykor, a tévézés hőskorában a róla elnevezett, minden idők leghosszabb ideig létező és legnagyobb nézettséget elérő show-ját vezette – tulajdonképpen megteremtve a tv-show műfaját, mint olyat.

AI kontra Al Bano

A kisebb-nagyobb kihagyásokkal és különböző neveken, de 1987 óta létező Vasvári Színjátszó Fesztivál az alkalmi falusi színjátszóktól a független színházi szféra elismert társu­la­tai­ig terjedően reprezentálja a hazai nem hivatásos színjátszás különböző szintjeit.

Családban marad

A kiállításon apa és fia műveit látjuk generációs párba állítva, nemzetközi kontextusba helyezve és némileg rávilágítva a hazai üvegművészet status quójára.

„Bős–Nagymaros Panama csatorna” - így tiltakoztak a vízlépcső és a rendszer ellen 1988-ban

A Mű a rendszer jelképe lett. Aki az építkezés ellen tiltakozott, a rendszer ellen lépett fel – aki azt támogatta, a fennálló rendszert védte. Akkor a Fidesz is a környezetpusztító nagymarosi építkezés leállítását követelte. És most? Szerzőnk aktivistaként vett részt a bős–nagymarosi vízlépcső elleni tiltakozás­sorozatban. Írásában saját élményei alapján idézi fel az akkor történteket.