Pár éve vicces tévériport került elő a régmúltból az egyik „retro” portálon. A pécsi Piroska presszó raktárában mindenféle méricskélés zajlik, majd az ellenőrzést végző asszony – a népi ellenőr – elégedetten nyugtázza a riporternek a tapasztalatait: „Ellenőriztük a számolást, mérést, minden jó volt, csak nagyon szépen megkérjük, hogy legközelebb számlát tessék adni.” Mindez mai szemmel nevetségesnek tűnik, de akkoriban nem volt ebben semmi különös: a népi ellenőrnek az volt a dolga, hogy jelezze, ha valami nem stimmel.
’57-es intézet
A negyvenes évek végén a proletárdiktatúra „kisöpörte” a Legfőbb Állami Számvevőszéket is, és helyébe a kormány felügyelete alatt álló Állami Ellenőrző Központ (ÁEK) nevű szervezetet emelte, a hivatalos meghatározás szerint azért, hogy „éberen őrködjék az államhatalom és az államigazgatás határozatainak végrehajtása felett”, illetve „a régi rendszer maradványait az államigazgatási (…) gazdálkodás és számvitel terén is” felszámolják. Az ÁEK-nak a vállalatok gazdálkodását is figyelemmel kellett kísérnie. Tevékenysége fókuszában elsősorban a „közérdekű bejelentés”, vagyis a feljelentés állt. A központ feladatköreit 1952-ben a „bürokrácia elleni harccal”, a „takarékos gazdálkodás előmozdításával” is kiegészítették, s az intézmény jelentőségét mutatja, hogy 1955-től önálló minisztériummá bővítették, ettől fogva a minisztériumok, a tanácsok, a szövetkezetek és a bíróságok gazdálkodását is ellenőrizhette.
Az Állami Ellenőrzés Minisztériuma 1956 végéig működött, Kádárék már nem élesztették fel. Inkább olyasmit találtak ki, ami alkalmasnak tűnt arra, hogy a demokrácia látszatát keltse. Az új ellenőrző szervezet felállításának szükségességéről 1957 nyarán az MSZMP Politikai Bizottsága döntött, miután megállapították, hogy „az ellenforradalom mindenfajta fegyelem fellazulására vezetett, és különösen gazdasági téren még ma is rengeteg a lazaság, a lopás, a sikkasztás”. A párthatározat szerint „olyan állami szervezetet kell létrehozni, mely feladatát döntően társadalmi munkában végzi”, ezt pedig úgy képzelték el, hogy országos hálózatot, afféle tömegmozgalmat hoznak létre. „Valószínű, hogy a forradalom ügyéhez hű egyszerű munkások, tisztviselők, akik értenek valamit a gazdasági kérdésekhez, társadalmi munkaként szívesen részt vesznek az állami munka ellenőrzésében” – jelentette ki Kádár János az 1957. június 27-i pártértekezleten, majd decemberben elfogadták azt a törvényt, amelyik kimondta, hogy ún. népi ellenőrzési bizottságokat (NEB) kell létrehozni. Ezzel a „dolgozó tömegeket” immár nemcsak feljelentő tippadóknak tekintették, hanem aktív résztvevőknek, a felállítandó bizottságok hálózatát pedig – Kádár szavaival –, úgy képzelték el, „amely egy nem nagyszámú apparátusra támaszkodik, talán az Állami Ellenőrzés Minisztériuma régi apparátusának tizedére”.
A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!
