A pangó cs. és kir. gyomor viszontagságait enyhítő derék férfiú, Zwack doktor keresztnevét már nem őrizte meg a családi legendárium. A faktuális akadékoskodás helyett legyen elég annyi, hogy a piros mezőben aranyszínű kereszttel jelölt gömbölyű üveg tartalmának legalábbis az 1883-ban történt „lajstromozás”, szabadalmi bejegyzés óta bizonyíthatóan és kizárólagosan Unicum a neve.
Hogyan is lehetne lényegében egyetlen termékre egy egész múzeumot alapozni? – ágaskodik bennünk kekeckedve a kérdés, miközben a Soroksári úti Zwack-gyár – szépen felújították az épületet, szó se róla – Dandár utcai oldalbejáratához közeledünk. Ami magyarul egyszerűen múzeum, az angolul Zwack Unicum Heritage Visitors’ Center – és szinte magunk előtt látjuk az izgatott japán turistákat, amint sorban lefényképezkednek, kidugva fejüket a „vizes emberes” plakát makettjének arca helyére vágott lyukon. Aztán, amikor elérkezünk a kiállítás záródarabjáig, az aktuális reklámfilmben szereplő (Kanadából internet útján beszerzett) eredeti szovjet űrhajóskesztyűig, kételyeink észrevétlenül felmorzsolódnak.
Ami a turistákat illeti, nem járunk messze az igazságtól, mert az intézmény kiválóan alkalmas csoportok fogadására – mondhatni az egyik célja is ez. Rövid, meglepően élvezetes film több nyelven a Zwack család minden hányattatás ellenére örvendetesen sikeres történetéről, amit a csak csoportok számára kínált „technológiai bemutató” követ. A gyárudvar közepén álló formás „gyár a gyárban” alsó szintjén hatalmas, régi fogadalmi hordó, lepárlókészülék, egyéb rejtélyes szerkezetek, fönt réztölcsérek, kisüstök, egy eredeti, Malligand-féle fokolókészülék, továbbá mindenféle drogaprító és desztillálóberendezés a közkedvelt nedűt alkotó mintegy negyvenféle növény előkezelésére. Az arányokat, a keverés titkát, az igazi receptet továbbra is a legszűkebb család őrzi.
Mint ugyanis közismert, volt egy hamis recept is, amelyet a családnak a háború után itthon maradt tagja, Zwack Béla az államosítás után átadott az ízbéli árnyalatokra a jelek szerint kevéssé érzékeny új gyárvezetésnek. És amikor Zwack Péter 1989-ben, hazatérve újraindította a gyártást az eredeti recept alapján, viszont még az „állami” változat is készült, igazi, nemes társadalmi vita bontakozott ki az Unicum-kedvelők két táborra szakadt közösségében, melynek az vetett véget, hogy Zwack teljes egészében visszavásárolta az egykori családi üzemet.
Térjünk azonban vissza a japán turistacsoporthoz, melynek tagjai időközben lefényképezték az összes üstöt, szűrőt és kézi dugózót, most pedig fegyelmezetten haladnak a tényleges múzeumi termek felé! Egy Magyarországon eddig csak nyomaiban létező műfajt, némi píárba csomagolt család-, társadalom- és ipartörténeti gyűjteményt látunk ügyes, a hiányokat más korabeli tárgyakkal pótló, a kíváncsiságot egyre csak élénkítő elrendezésben.
Mintegy mellékesen tudunk meg olyan lelkesítő apróságokat, hogy például a már említett, közismert plakát fuldoklójának modellje az 1915-ös budapesti grimaszvágó verseny győztese volt. Akkoriban a szállítási költségek nyilvántartására a „lótartási számlák” szolgáltak, pontosan követve a napról napra, lóról lóra kiutalt zabmennyiség alakulását. A versengés és vállalkozás éveiben a Zwack Rt. exportált elsőként Magyarországról az Egyesült Államokba. Az amerikai szesztilalom idején a kieső jövedelem pótlására pedig sikeresen vágott bele a neonreklám mint olyan magyarországi meghonosításába.
A nem csoportos magyar látogatót talán jobban érdekelnék a Budapesti Likőripari Vállalat (Buliv) tárgyi emlékei, brigádnaplók, honvédelmi versenyek vakmerő ízlésű trófeái, személyes hangú vallomások a szocialista munkaverseny soron lévő feladatairól, mint Zwack Péter emigráns évei, ám végtére is a Zwack Múzeumban vagyunk, amelyet értelemszerűen a cég hozott létre és tart fenn – figyelemre méltó minőségben. Ezeket a szürke évtizedeket az eredetileg szintén Zwack-termék, ám minden bizonnyal galádul lesilányított Éva vermut, Mecseki Itóka, Mocca likőr és társaik reprezentálják egyetlen szomorú vitrinben.
Ha viszont eljutottunk a jelenig, amikor a Baranya megyei Görcsöny községben lakossági kezdeményezésre immár lezajlott az Unicum tér névadása, s a lelkes szervezők reményei szerint Vilmos térrel is dicsekedhet a település hamarosan (császárra ne, körtére annál inkább gondoljunk!), miközben a müncheni Unicum Clubot alkotó Lufthansa-alkalmazottak, csónakon érkezve Bécsből a Gellért térre, az értetlenül figyelő budapestiek gyanakvó tekintetétől pásztázva lelkes zászlólobogtatással ünneplik hazánk EU-csatlakozását, nos, ekkor még mindig vár ránk két feladat. Egyrészt hátravan egy tizenötezer darabos minipalack-gyűjtemény (a többi ládákban vár a sorára), másrészt pedig a látogatás fénypontja, a kóstolás. Ennek ára bennfoglaltatik az 1500 – nyugdíjasoknak 1250 – forintos belépőben, a további költekezésre pedig a mintabolt kínál lehetőséget. A 850 forintos diákjegy tulajdonosa nem kóstolhat.
Soroksári út 26. Nyitva: hétfő–péntek, 13-tól 17 óráig
