A családban marad

Zwack Múzeum

  • - kyt -
  • 2005. július 14.

Lokál

„Das ist ein Unikum!” – kiáltott fel állítólag II. József, midőn udvari orvosa biztatására felhajtott egy kupicával a gyanúsan sötétlő alkoholos főzetből.

A pangó cs. és kir. gyomor viszontagságait enyhítő derék férfiú, Zwack doktor keresztnevét már nem őrizte meg a családi legendárium. A faktuális akadékoskodás helyett legyen elég annyi, hogy a piros mezőben aranyszínű kereszttel jelölt gömbölyű üveg tartalmának legalábbis az 1883-ban történt „lajstromozás”, szabadalmi bejegyzés óta bizonyíthatóan és kizárólagosan Unicum a neve.

Hogyan is lehetne lényegében egyetlen termékre egy egész múzeumot alapozni? – ágaskodik bennünk kekeckedve a kérdés, miközben a Soroksári úti Zwack-gyár – szépen felújították az épületet, szó se róla – Dandár utcai oldalbejáratához közeledünk. Ami magyarul egyszerűen múzeum, az angolul Zwack Unicum Heritage Visitors’ Center – és szinte magunk előtt látjuk az izgatott japán turistákat, amint sorban lefényképezkednek, kidugva fejüket a „vizes emberes” plakát makettjének arca helyére vágott lyukon. Aztán, amikor elérkezünk a kiállítás záródarabjáig, az aktuális reklámfilmben szereplő (Kanadából internet útján beszerzett) eredeti szovjet űrhajóskesztyűig, kételyeink észrevétlenül felmorzsolódnak.

Ami a turistákat illeti, nem járunk messze az igazságtól, mert az intézmény kiválóan alkalmas csoportok fogadására – mondhatni az egyik célja is ez. Rövid, meglepően élvezetes film több nyelven a Zwack család minden hányattatás ellenére örvendetesen sikeres történetéről, amit a csak csoportok számára kínált „technológiai bemutató” követ. A gyárudvar közepén álló formás „gyár a gyárban” alsó szintjén hatalmas, régi fogadalmi hordó, lepárlókészülék, egyéb rejtélyes szerkezetek, fönt réztölcsérek, kisüstök, egy eredeti, Malligand-féle fokolókészülék, továbbá mindenféle drogaprító és desztillálóberendezés a közkedvelt nedűt alkotó mintegy negyvenféle növény előkezelésére. Az arányokat, a keverés titkát, az igazi receptet továbbra is a legszűkebb család őrzi.

Mint ugyanis közismert, volt egy hamis recept is, amelyet a családnak a háború után itthon maradt tagja, Zwack Béla az államosítás után átadott az ízbéli árnyalatokra a jelek szerint kevéssé érzékeny új gyárvezetésnek. És amikor Zwack Péter 1989-ben, hazatérve újraindította a gyártást az eredeti recept alapján, viszont még az „állami” változat is készült, igazi, nemes társadalmi vita bontakozott ki az Unicum-kedvelők két táborra szakadt közösségében, melynek az vetett véget, hogy Zwack teljes egészében visszavásárolta az egykori családi üzemet.

Térjünk azonban vissza a japán turistacsoporthoz, melynek tagjai időközben lefényképezték az összes üstöt, szűrőt és kézi dugózót, most pedig fegyelmezetten haladnak a tényleges múzeumi termek felé! Egy Magyarországon eddig csak nyomaiban létező műfajt, némi píárba csomagolt család-, társadalom- és ipartörténeti gyűjteményt látunk ügyes, a hiányokat más korabeli tárgyakkal pótló, a kíváncsiságot egyre csak élénkítő elrendezésben.

Mintegy mellékesen tudunk meg olyan lelkesítő apróságokat, hogy például a már említett, közismert plakát fuldoklójának modellje az 1915-ös budapesti grimaszvágó verseny győztese volt. Akkoriban a szállítási költségek nyilvántartására a „lótartási számlák” szolgáltak, pontosan követve a napról napra, lóról lóra kiutalt zabmennyiség alakulását. A versengés és vállalkozás éveiben a Zwack Rt. exportált elsőként Magyarországról az Egyesült Államokba. Az amerikai szesztilalom idején a kieső jövedelem pótlására pedig sikeresen vágott bele a neonreklám mint olyan magyarországi meghonosításába.

A nem csoportos magyar látogatót talán jobban érdekelnék a Budapesti Likőripari Vállalat (Buliv) tárgyi emlékei, brigádnaplók, honvédelmi versenyek vakmerő ízlésű trófeái, személyes hangú vallomások a szocialista munkaverseny soron lévő feladatairól, mint Zwack Péter emigráns évei, ám végtére is a Zwack Múzeumban vagyunk, amelyet értelemszerűen a cég hozott létre és tart fenn – figyelemre méltó minőségben. Ezeket a szürke évtizedeket az eredetileg szintén Zwack-termék, ám minden bizonnyal galádul lesilányított Éva vermut, Mecseki Itóka, Mocca likőr és társaik reprezentálják egyetlen szomorú vitrinben.

Ha viszont eljutottunk a jelenig, amikor a Baranya megyei Görcsöny községben lakossági kezdeményezésre immár lezajlott az Unicum tér névadása, s a lelkes szervezők reményei szerint Vilmos térrel is dicsekedhet a település hamarosan (császárra ne, körtére annál inkább gondoljunk!), miközben a müncheni Unicum Clubot alkotó Lufthansa-alkalmazottak, csónakon érkezve Bécsből a Gellért térre, az értetlenül figyelő budapestiek gyanakvó tekintetétől pásztázva lelkes zászlólobogtatással ünneplik hazánk EU-csatlakozását, nos, ekkor még mindig vár ránk két feladat. Egyrészt hátravan egy tizenötezer darabos minipalack-gyűjtemény (a többi ládákban vár a sorára), másrészt pedig a látogatás fénypontja, a kóstolás. Ennek ára bennfoglaltatik az 1500 – nyugdíjasoknak 1250 – forintos belépőben, a további költekezésre pedig a mintabolt kínál lehetőséget. A 850 forintos diákjegy tulajdonosa nem kóstolhat.

 

Soroksári út 26. Nyitva: hétfő–péntek, 13-tól 17 óráig

Figyelmébe ajánljuk

A saját határain túl

Justin Vernon egyszemélyes vállalkozásaként indult a Bon Iver, miután a zenész 2006-ban három hónapot töltött teljesen egyedül egy faházban, a világtól elzárva, egy nyugat-wisconsini faluban.

Az űr az úr

Az 1969-ben indult Hawkwind mindig a mainstream csatornák radarja alatt maradt, pedig hatása évtizedek óta megkérdőjelezhetetlen.

Pincebogarak lázadása

  • - turcsányi -

Jussi Adler-Olsen immár tíz kötetnél járó Q-ügyosztályi ciklusa a skandináv krimik népmesei vonulatába tartozik. Nem a skandináv krimik feltétlen sajátja az ilyesmi, minden szak­ágnak, műfajnak és alműfajnak van népmesei tagozata, amelyben az alsó kutyák egy csoportozata tengernyi szívás után a végére csak odasóz egy nagyot a hatalomnak, az efeletti boldogságtól remélvén boldogtalansága jobbra fordulását – hiába.

Luxusszivacsok

A Molnár Ani Galéria 2024-ben megnyitott új kiállítótere elsősorban hazai, fiatal, női alkotókra fókuszál, Benczúr viszont már a kilencvenes évek közepétől jelen van a művészeti szcénában, sőt már 1997-ben szerepelt a 2. Manifestán, illetve 1999-ben (más művészekkel) együtt a Velencei Biennálé magyar pavilonjában.

Égen, földön, vízen

Mesék a mesében: mitikus hősök, mágikus világ, megszemélyesített természet, a szó szoros értelmében varázslatos nyelv. A világ végén, tajtékos vizeken és ég alatt, regei időben mozognak a hősök, egy falu lakói.

Visszaszámlálás

A Ne csak nézd! című pályázatot a Free­szfe, az Örkény Színház, a Trafó és a Jurányi közösen hirdették meg abból a célból, hogy független alkotóknak adjanak lehetőséget új előadások létrehozására, a Freeszfére járó hallgatóknak pedig a megmutatkozásra. Tematikus megkötés nem volt, csak annyiban, hogy a társulatoknak társadalmilag fontos témákat kellett feldolgozniuk. A nyertesek közül a KV Társulat pályamunkáját az Örkény Színház fogadta be.

Mészáros Lőrinc egy történet

A Mészáros Lőrinc című történetnek az lenne a funkciója, hogy bizonyítsa, létezik frissen, ön­erejéből felemelkedett nemzeti tőkésosztály vagy legalább réteg, de ha még az sem, pár markáns nemzeti nagytőkés. Valamint bizonyítani, hogy Orbán Viktor nem foglalkozik pénzügyekkel.

„Mint a pókháló”

Diplomáját – az SZFE szétverése miatt – az Emergency Exit program keretein belül Ludwigsburgban kapta meg. Legutóbbi rendezése, a Katona József Színházban nemrég bemutatott 2031 a kultúra helyzetével és a hatalmi visszaélések természetével foglalkozik. Ehhez kapcsolódva toxikus maszkulinitásról, a #metoo hatásairól és az empátiadeficites helyzetekről beszélgettünk vele.

Nem a pénz számít

Mérföldkőhöz érkezett az Európai Unió az orosz energiahordozókhoz fűződő viszonya tekintetében: május elején az Európai Bizottság bejelentette, hogy legkésőbb 2027 végéig minden uniós tagállamnak le kell válnia az orosz olajról, földgázról és nukleáris fűtőanyagról. Ha ez megvalósul, az energiaellátás megszűnik politikai fegyverként működni az oroszok kezében. A kérdés az, hogy Magyar­ország és Szlovákia hajlandó lesz-e ebben együttműködni – az elmúlt években tanúsított magatartásuk ugyanis ennek éppen az ellenkezőjét sugallja.