Bali nagyon messze van. Az indonéz szigetvilág szigete, Ázsia és Ausztrália között fekszik. Odajutni macerás egy kicsit: februárban a legolcsóbb repülőjegyet a Malaysian Airline kínálta oda-vissza 155 000 forintért, bécsi indulással, Kuala Lumpur-i átszállással. A Bécs-Kuala Lumpur szakasz 13 órás repülést jelent, onnan azonban már csak röpke 2 és fél óra út Bali fővárosáig, Denpasarig. Ennyi ideig utazni egyfolytában nem egy leányálom, de a maláj légitársaság mindent megtesz, hogy az út elviselhető legyen: például minden kedves utasnak saját kis tévéje van, ahol filmeket nyomatnak, lehet videojátékozni, zenét hallgatni, vagy azt nézni, hogy hol vagyunk éppen, és még mennyi ideig kell még kibírnunk, amíg odaérünk.
Aztán egyszer csak tényleg odaérünk, és akkor jön az egyik rácsodálkozás a másik után. Bali ugyanis nagyon más. Először is, most éppen meleg és párás. Decembertől márciusig esős évszak van, ami annyit tesz, hogy néha éjjelente ömlik az eső, vagy napközben is rákezdi egy-két órára. Ehhez jön a 35 fokos meleg - tökéletes pálmaházfeeling.
Ebben a 6000 négyzetkilométeres fedetlen pálmaházban rengeteg növény (kókuszpálma, rizs, szegfűszeg, kávé, vanília stb.), számos kutya, madár, gyümölcsevő denevér, majom, gekkó és egyéb jószág, valamint 3 millió ember lakik, akiket a továbbiakban a baliakként fogunk emlegetni.
A baliak
kicsik, barnák, fekete hajuk van és mosolygósak. Jellemző rájuk, hogy nem bírnak két percig a fenekükön maradni - Balin mindig mindenki csinál valamit. A lakosság 30 százaléka a 80-as évek eleje óta igencsak virágzó turistaiparban dolgozik, hetven pedig a mezőgazdasági szektorban tevékenykedik, amelynek fő profilja a rizstermelés. A rizs a baliak fő tápláléka, annál is inkább, mivel egy bali évben (210 nap) 3-4-szer lehet aratni. A legtöbb bali családnak van tehát rizsföldje, és a rizsföldekre központilag egy istennő, falunként pedig egy-egy megválasztott rizsföldfelelős felügyel. Rizst termelni amúgy eléggé melós állás, mert sok törődést és még több vizet igényel. A baliiak azonban állják a sarat.
Aki épp nem a rizsföldön dolgozik, az vagy egy hotelben teljesít szolgálatot, vagy faragott sakk-készletet árul a turistáknak, vagy idegenvezető, vagy taxis, vagy motorozik. Bali jó eséllyel pályázhatna arra, hogy bekerüljön a Guinness-rekordok könyvébe, ami az egy főre jutó átlagos autó- vagy motorszámot illeti. Ez nem meglepő, ha figyelembe vesszük a helyi benzinárakat: egy liter benzin 1000 indonéz rúpiába kerül, feleannyiba, mint mondjuk egy liter ivóvíz.
A baliak, ha éppen nem dolgoznak, fafaragással, tánccal, zenéléssel vagy vallásgyakorlással múlatják az időt. Balin az emberek 95 százaléka hindu. A bali hinduizmus némileg eltér az indiaitól. Bár itt is megvan a három fő istenség (Brahma, a teremtő, Visnu, a védelmező és Síva, a pusztító), a kép helyi specialitásként még kiegészül a barongokkal, akik állat alakban jelennek meg, legtöbbször tigrisként vagy sárkányként, és akik rossz szellemek távoltartásában, illetve mágiában utaznak. Az ő szobraikkal lépten-nyomon találkozhatunk, mert Balin minden félméteren egy kőből vagy fából faragott festett szoborba, de minimum egy szentélybe botlunk. Vagy ha nem nézünk a lábunk elé, akkor az utcára kihelyezett, kókuszlevélből hajtogatott, rizzsel, virágokkal és meggyújtott füstölővel megpakolt felajánlótálkákba, ezekkel tisztelegnek isteneiknek. A felajánlásokat naponta háromszor kell kihelyezni. Ilyenkor az egész sziget tömény füstölőszagban úszik, a kóbor kutyák és az élelmesebb madarak pedig vígan falatoznak az isteneknek szánt minipakkokból.
Balin
a legtöbb turista
Kutában száll meg. Kuta Denpasartól kábé 20 kilométerre fekszik, Bali déli partszakaszán. Kután az embernek nagyon gyorsan az az érzése támad, hogy olyan nincs, hogy nincs. Szállodák, éttermek, pubok, diszkók, de leginkább boltok, minden mennyiségben. Az árukínálatot talán a sokkoló szóval jellemezhetnénk a legjobban. Kután sétálgatni kicsit olyan, mintha csak leszaladnánk egy csomag papírzsebkendőért, és önhibánkon kívül a Westend City Centerben találnánk magunkat. Ráadásul a ruha-, faragvány-, bőrdzseki- szörfdeszka- és CD-boltok között mindig elénk ugrik a semmiből egy-két árus, akik hihetetlen szívóssággal próbálnak meggyőzni, hogy a szomszéd boltban az a valódi Rolex óra öt dollárért még a hülyének is megéri, nemhogy neked, te kedves és gazdag turista. Szóval a helyiek nyomulnak, győzködnek, alkudnak, de nem elviselhetetlenül - elvégre ez a dolguk.
Nekünk meg az, hogy jól érezzük magunkat. Ha már nagyon elegünk van a konzumterrorból, bérelhetünk motort, vagy felülhetünk egy légkondis buszra, hogy megnézzük a Kintamani vulkánt, a majomerdőt vagy a naplementét Tanah Lotnál, az óceánba épített templomnál. De elmehetünk valamelyik kézműves faluba is, mondjuk Celukba, ahol az ezüstművesek tanyáznak, vagy Masba, ahol a fafaragó családok készítik hihetetlen szobraikat. Esetleg áttaxizhatunk Nusa Duába, a déli csücsök másik oldalára, és andaloghatunk a luxusszállodák között, majd délután jetskízhetünk vagy víziejtőernyőzhetünk egy fertályórát.
Éppenséggel maradhatunk Kutában is, és kimehetünk a partra, hogy megcsodáljuk, ahogy a húszéves, festett hajú, hámló hátú japán turistafiúk szörfbemutatóval nyűgözik le a húszéves, festett hajú, hámló hátú japán turistalányokat, hogy aztán este mindahányan lefényképezkedjenek a Hard Rock Café elé felállított óriási szörfdeszka előtt, vagy a szálloda medencéjében kissé kapatosan pajzán japán rigmusok kántálása közepette adjanak a romantikának.
Lányi Judit
(Kuta)
