helyrajzi szám

Batthyány téri szupermarket

Lokál

„Valaki azt kérdezi: milyen lesz ez a város ötven év múlva? Ábrándozom, de amint kirajzolom a nyílegyenes sugárutakat, a Duna medre alatt keresztül-kasul robogó földalattikat, a kispesti helyiérdekű repülőgép-állomást és a vízivárosi fellegkarcolókat, képzeletem folyton beleakad szegénységünkbe és szárnya szegik.”

Kosztolányi Dezső 1922-ben írta Ákom-bákom című tárcáját a Vasárnap című lapba. Az írást annak idején észre sem vették, de ötven év múltán már úgy került elő, mint jövőbe látó bizonyíték. 1972. december 22-én közlekedett először a metró a Duna alatt, a Kossuth tér és a Batthyány tér között. Ráadásul ekkoriban épültek a Víziváros 7-8 emeletes modern lakó- és irodaházai is, amelyeket akkoriban „toronyházaknak” neveztek.

A metró nemcsak közlekedési eszközként (és atombunkerként) testesítette meg a még 1972-ben is csak elképzelt fényes jövőt. Már-már fejedelmi gesztus volt a hatalom részéről, hogy a metrót az ifjúság kezébe adták, kizárólag fiatalokat alkalmaztak járművezetőként, a nők miniszoknyában teljesítettek szolgálatot, az új vonal mentén nyílt új üzletek, az aluljárókba telepített étel- és italautomaták is ismeretlenek voltak addig. De meglepő módon ebbe a sorba tökéletesen illeszkedett az ekkor már hetven­éves, meglehetősen hányatott sorsú Bat­thyány téri vásárcsarnok is (a történetéről előző számunkban olvashattak), amelynek ósdi falai közé fantasztikus szupermarketet álmodtak a kofapultok helyébe. A régi csarnokra 1971-ben került lakat, s úgy képzelték, hogy a metróval együtt adják át, de ez nem jött össze sem ’72 karácsonyára, sem másfél évvel későbbre. 1974 nyarán a lakossági morgolódás elérte a kádári Magyarország felülről szervezett tömegmozgalmát, a Hazafias Nép­frontot. Az esetet a szervezet kerületi várospolitikai bizottsága vizsgálta ki, akik megállapították, hogy „a lakosság sürgető érdeklődésére már nemegyszer kilátásba helyezték” a csarnok nyitását, „azonban az eddigi előrejelzés nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket”. Ezért arra szólították fel a beruházás felelős vezetőit, hogy zártkörű ankéton számoljanak be a fejleményekről.

  

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.