helyrajzi szám

Batthyány téri vásárcsarnok

Lokál

„A tágas aluljáró egységes arculata, sci-fibe illő bútorai, étel- és italautomata sora láttán okkal gondolhatták, hogy »utolértük a nyugatot«” – idéztük fel idén február 5-i lapszámunkban a Batthyány téri aluljáró 1972-es megnyitását követő közámulatot, amelyet csak fokozott, hogy az utasok odafent csakis a régmúlttal szembesülhettek: a téren álló házak többsége a 18–19. században épült, s a vásárcsarnok akkor 70 éves, lezárt tömbje számított a leg­fiatalabbnak.

A „VI. számú vásárcsarnokot” ugyanúgy 1895–1897 között kellett volna felavatni, mint a Fővám téri Központi Vásárcsarnokot, és az öt kisebb pesti fiókot a Hold utcában, a Hunyadi téren, a Klauzál téren, a Garay téren és a Rákóczi téren. Ám a fővárosi képviselők még 1898-ban is a lehetséges helyszíneken vitáztak, és csak egy évvel később döntöttek az 1906-ig Bomba térnek nevezett Batthyány tér mellett. Ahol már a középkorban is, ahogy 1899-ben, piac volt.

A csarnok 1902. április 13-án, vasárnap délelőtt nyílt meg. A Pesti Hirlap tudósítása szerint Halmos János polgármester arra hívta fel a figyelmet, hogy míg „más szerencsésebb viszonyok között levő országok nagyvárosai évtizedekkel, sőt évszázadokkal ezelőtt” vásárcsarnokokat létesítettek, „nekünk most kell pótolnunk a saját hibáinkon kívül történt mulasztásokat”. A lap kiemelte, hogy miután a résztvevők megtekintették a csarnok helyiségeit, „annak célszerű, helyes beosztásáról, szép formáiról mindenki a legteljesebb elismeréssel nyilatkozott”.

 
A csarnok 1952-ben
Fotó: Fortepan/UVATERV 

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.