Lokál

a tengersok népet. Nem vagyok ezzel egyedül, mások is várnak ugyanarra a székre.

Ha arra gondolsz, milyen jó is volna egy esti mulatságra úgy elmenni, hogy csupán gázálarcot, neccharisnyát és mondjuk egy tükrökkel kivarrt kínai alsónadrágot viselsz, miközben ritmusra csattogtatsz egy lovaglóostort, akkor felesleges tovább magyarázni, mi is valójában a fétis, mert helyben vagy. Ha mindezt azzal fokozod, hogy ilyen szerelésben egy budapesti nyilvános szórakozóhelyre nemhogy csont nélkül beengednek, hanem egyenesen elő is írják, sőt ezzel vívod ki a többiek rokonszenvét, akkor azonban lehetetlen helyzetbe kerültél, és a kör, akár egy minőségi bilincs, bezárult. Legalábbis mostanáig.

Míg a Buena Vista Social Clubnak csak az emlékét őrzi Havanna, a Tropicana Night kabaréban a mai napig zajlik az élet, és állandó fellépői között van Omara Portuondo is, immár ötvenöt éve. Nem szívesen beszélnék le arról bárkit, hogy odalátogasson, mindazonáltal jeleznem kell: Omarából ugyancsak komoly dózisra számíthatunk egy hozzánk közelebb eső Szigeten. A szomszédos Margitot már megjárta májusban a BVSC-keretben, "budára saját (és ugyancsak népes) kíséretében jön. Pillanatok kérdése már csak, de azért az elmúlt hetven évet sem hagynám szó nélkül.

Az óbudai sziget fölső csücskében, túl a civil szervezetek utcáján, a táncdalsátron és az üveghegyen, az Óperenciás tengeren innen és túlról érkező zenészekkel randevúzhatunk: magyarok, románok, arabok, zsidók, cigányok, szerbek, feketék, fehérek, sárgák és barnák, az egész világcsavargó vircsaft. Egy hét, mikor a kisebbség többségbe kerül, és ünnepel.

Megduplázott költségvetés ide vagy oda, valóban jelentős attrakciókkal, kihagyhatatlanul felkavarónak ígérkező társaságokkal a rockzene terén idén sajnos adós marad a Sziget.

Atörténet bő hét évvel ezelőtt indult, amikor a Godfrey fivérek - a gitáros-billentyűs Ross, valamint bátyja, a ritmusprogramokért, szkreccsekért felelős Paul - egy londoni house-partin összefutottak az addig "főállásban" divattervezőként ügyködő Skye Edwards énekesnővel; néhány próba, majd több sem kellett nekik, máris Morcheeba név alatt igyekeztek dalokat farigcsálni. Korrekt kis munkamegosztás folyt (és folyik a mai napig is) náluk: Ross szerzi a zenét, Paul írja a szövegeket, és ehhez adja a dallamait Skye. Munkálkodásuk eredményéről 1995 telén kapott ízelítőt a nagyvilág (Trigger Hippie kislemez), rá egy évre pedig napvilágot látott a zenekar debütáló lemeze Who Can You Trust? címmel. Jócskán betépett (naná, a zenekar neve csakúgy, mint a lemez borítója fürtnyi füvet ígér, minimum), kifinomult triphopja kisvártatva a műfaj megkerülhetetlen mesterművének kiáltódott ki, méghozzá korántsem véletlenül. Maga az alapfelállás egyébként nem volt különösebben revelatív. Emlékezzünk vissza, ekkoriban a stílus nevesebb zenekarai és előadói - a Portisheadtől a Lamben át mondjuk Trickyig - mind-mind a hagyományosabb dalszerkezetek felé fordultak, és abban is hasonlítottak egymásra, hogy mindahányan egy-egy fölöttébb izgalmas énekesnőt bírtak muzsikájuk középpontjába állítani. Viszont amíg az emlegetett előadók a gyomrot összerántó szorongatásban voltak nagyok, a Morcheeba számára, éppen ellenkezőleg, inkább a vonások kisimítása a hazai pálya. Másféléhez egyébiránt egy olyan rendkívülien puha és meleg hanggal, mint amilyen Edwards kisasszonyé, gyaníthatóan nem is igen tudtak volna kezdeni.

A színházi és táncsátor idén mintha elsősorban a táncprodukciókat favorizálná, de a prózai színház kedvelői sem maradnak katarzis nélkül.A

Amerikában már huszonhat éve vonulnak a melegek Stonewall emlékére. Két európai fővárosnak, Berlinnek és Párizsnak meleg polgármestere van, akik nyíltan vállalják önazonosságukat. Rómában az idei felvonulás egyben tiltakozás a kormány ellen. Angliában meleg médiasztárok vezetik a karavánokat.

se olvassák el Stephen King A kukorica gyermekei című novelláját, mint ahogy az ebből készült filmeket se nézzék meg, mert ezekből egyértelműen kiderül, hogy a kukoricásokban egy föld alatti démon székel, aki vérengző vadállatokat csinál a kiskorúakból.

Egyetlen szerencséje a Naszálynak, hogy kevesen ismerik. Valahogy kiesik a megszokott túrák útvonalából, talán mert ijesztően néz ki a cementgyár kőfejtője. A 60-as évek óta a nagyarányú bányászat páratlan értékű helyeket tett tönkre, csak a rendszerváltás után lehetett a megmaradt részeket megnyugtatóan védeni. A Duna-Ipoly Nemzeti Park megalakulásakor komoly szakmai szempontok szóltak amellett, hogy az egész Naszály része legyen a parknak, aztán mégse lett. A váci Göncöl Alapítvány most is dolgozik egy beadványon, amelyben a területet a legmagasabb védettségűvé kérik átminősíteni. Jelenleg csupán helyi védettségű státusa van a Naszálynak, tehát a váci polgármesteri hivatal felügyelete alatt áll.

Noha hullámok nem csapkodják minden oldalát, a helyet félhivatalosan Szúnyog-szigetnek nevezik - hivatalosan Pákozdi-félszigetnek -, és a Velencei-tó környékének talán legizgalmasabb terepe. Mondhatnánk, ezen a helyen minden adott, ami az idegenforgalomban tényező lehet, de a dolog sántít, mivel éppen a környék lényege, a fürdés az, ami itt lehetetlen.

A tavaly szerzett Looping Star elsőként verte népszerűségben a hullámvasutat. A most felállított álomhajó indítása előtt a kezelő figyelmeztet: Azért a szemüveget tessék eltenni. Ekkor akarok kiszállni. Először.

Nincs nagyszínpad, jópofa műsorvezető, V. I. P. együttes. Nincsenek bóvliárusok, mazsorett-lányok, nincs céllövölde, sporthorgászat. Csak sár van. Szél. Autóra emlékeztető tárgyak meg autóversenyzőkre emlékeztető overallos palik. Nap se süt. Ilyen körülmények között lehet a leghatásosabb búcsúlevelet írni, de a vonat alá vetődés is ilyenkor a legbiztosabb, és a kötél sem szakad el ilyen időben. Beszélik, az alsónémedi sztalker "tegnap éjjel fejest ugrott a dögkútba", Dabas azonban nem adja meg magát. A várostól pár kilométerre található Kardos-tanyán nincs tavasztemetés, sírás-rívás meg az ezzel járó depresszió, csak verseny van,

egy rohadt dívány, minden nedves és/vagy havas, ráadásul semmi sem vízszintes, még a víz sem. Az emberek egy másik része olyan dolgokkal kereskedik, amivel el lehet jutni a fentebb jellemzett helyekre. A Banffon