Pannon Praktikum világzenei nagyszínpad: Eksztázis 1-7-ig

Lokál

Az óbudai sziget fölső csücskében, túl a civil szervezetek utcáján, a táncdalsátron és az üveghegyen, az Óperenciás tengeren innen és túlról érkező zenészekkel randevúzhatunk: magyarok, románok, arabok, zsidók, cigányok, szerbek, feketék, fehérek, sárgák és barnák, az egész világcsavargó vircsaft. Egy hét, mikor a kisebbség többségbe kerül, és ünnepel.

A Pepsi Sziget egyik legjelentősebb újítása volt tavaly, hogy önálló színpadot adott az addig csak esetlegesen felbukkanó világzenének. A Kaláka Folkfesztiválnál vagy a Matáv által cserbenhagyott WOMUFE-nél ölesebb léptékű, mifelénk páratlan world music-fesztivál a fesztiválban elsőre olyan klasszisokat hozott házhoz, mint Salif Keita, Natacha Atlas, El Houssaine Kili, a Dissidenten, az Ambos Mundos, a Mau Mau, a Triakel, a Klezmatics, a Cicala Mvta, a Värttinä, a Les Hurlements d´Leo, a 16 Horsepower és a Boban Markovic Orkestar, a hazaiakról nem is beszélve. Néhányan - a Värttinä, Boban Markovic, Frank London (a Klezmaticsból) és Emma Hardelin (a Triakelből) - most vissza is térnek ide, az intim légkört kívánó produkcióknak és éjszakai táncháznak is helyet adó sátrat és néprajzos, kézműves programokat is kínáló szigetvégi világfaluba, a Les Hurlements d´Leo a Wanted színpadra, a 16 Horsepower pedig a sima nagyszínpadra. De lesznek Sziget-újoncok is bőven.

Szerda, augusztus 1.

Az új lemezzel érkező MÉZ magyar írjei vetnek véget elsőként a Szigetre betelepülők délutáni ejtőzésének. Utána: Egy Kiss Erzsi Zene - paraisommo, hudewana, zimmezum avagy a Bahia-műhely fantáziadús és vidám kísérlete a bábeli nyelv megtalálására. 1998-as első CD-jük után úgy hírlik, most ők is új lemezt hoznak.

Az idei programban kimondottan erősnek ígérkezik a latin és fúvós zenék választéka. Már a legelső külföldi fellépő ezt demonstrálja: a New York-i Jimmy Bosch harsányan fújja csillogó harsonáját, zenekara pedig olyan forró salsát játszik majd, amilyet egy forró pesti estére felírt az orvosunk. A Puerto Ricó-i családban, de már Amerikában született zenész egyszerre dolgozik a hagyomány megtartásán (Salsa Dura című 1999-es lemezének egyik dala a Pa´ Mantener Tradición) és megújításán, a perkák pörögnek, az imprók lazán elszabadulnak és visszatalálnak, akár a legjobb jazzben. Ráadásul a spanyolosok tragédiát is fölfedezhetnek az életöröm mellett (La Noticia című szerzeménye arról szól, hogy Kolumbiában turnézva érte öccse halálhíre, siet is vissza New Yorkba, együtt lenni a mamával).

Amerika el, Balkán be. Tömeges fültől fülig vigyor várható, ahogy bevonulnak Boban Markovic legényei, nyakukban, kezükben egy-egy ragyogó réz, abból fújják majd a talpalávalót. Nevezzük ezt az igazi dáridónak. Legutóbbi lemezük, a Millennium tuti dolgait, mint a Disko-dzumbus vagy a Ciganski cocek ki nem hagyhatják, de nyilván nem búcsúzhatnak el az örökzöld Mesecina nélkül sem.

Csütörtök, augusztus 2.

Híre-hamva sem volt még a world music kifejezésnek, amikor a 70-es évek elején néhány pesti fiatal fölkerekedett, hogy ott ismerje meg a magyar népzenét, ahol az még él. A táncházmozgalom egyik elindítója, Sebő Ferenc, aki jelenleg az Állami Népi Együttest vezeti, most négytagú zenekarával lép fel: Rejtelmek című műsorukban megzenésített verseket szólaltatnak meg.

Aki lemaradt Boban Markovicról, az Eszma Redzsepovától beszerezheti napi Balkán-adagját. A macedón énekesnő állítólag indiai útján kapta "a cigányok királynője" kitüntető címet. Ilyen titulusokkal óvatosan kell bánni, ez esetben mégis viszonylag kockázatmentesen használható. A szerzőtársa, Sztevo Teodozievszki nevét viselő banda magabiztosan produkálja azt a balkáni kavalkádot, melyben ott lüktet a romák - és így a roma zene - útja Indiától Spanyolországig, Eszma Redzsepova pedig valóban királynői hanggal van megáldva. Szenvedéllyel és szenvedéssel telített, érződik mögötte az a huszonöt év, amíg csak macedón piacokon terjedtek a kazettái. Közhelyes, de csukott szemmel hallgatva tényleg Kusturica képeit látja az ember, ami azért sem véletlen, mert Eszma Redzsepova abban a Szkopje melletti kisvárosban született, ahol a Cigányok idejét forgatták. Chaje Shukarije című, tavalyi CD-jének Frank London volt a producere. Most egymást váltják a színpadon.

Az amerikai trombitás régi vendég mifelénk a Klezmaticsszel. Ezúttal mégsem Klezmatics-koncert várható, bár két társa, Matt Darriau klarinétos, szaxofonos és David Licht dobos itt lehet vele a Klezmer Brass Allstars tagjaként. A tengerentúli klezmerszíntér több kiválóságával együtt ők is részt vettek a tavaly megjelent Di Shikere Kapelye album felvételein. A címben szereplő jiddis kifejezés részeg bandát jelent - a legenda szerint egy (vagy több) zenekar is járta a 19. századi kelet-európai vidéket e névvel (privát etimológiai zárójel, de csak most ugrott be: a tajt siker kifejezést a jiddisből vette át a magyar a hóttrészeg szinonimájaként). A lemezen tradicionális dalok kelnek életre Frank London hangszerelésében. Eszma Redzsepova balkáni képeket hív elő, a Klezmer Brass Allstars jóvoltából pedig egy kelet-európai stetl boldog és nyomorúságos mindennapjaiban találhatjuk magunkat. Ez csak természetes - a felvételeket innen egy kőhajításra, egy mai zsidó falucskában, New Yorkban rögzítették.

A hét egyik legnagyobb élményének a két éve már látott Baaba Maal ígérkezett, ám a szenegáli sztár nemrég lemondta európai szerepléseit. Mégsem múlik el fekete csillagok nélkül az este: az Ifang Bondi vállalta a beugrást. A gambiai zenekar 1998-ban, A Zene (gellérthegyi) Ünnepén már bemutatta, miként szólal meg ma az autentikus nyugat-afrikai zene. Gis Gis című CD-jüket a Q angol magazin az év világzenei albumának titulálta, s kompozíciói révén a zenekart vezető basszusgitáros, Badou Jobe megkapta az afrikai Grammynek számító Kora-díjat. Apropó, kora: kéretik külön figyelni Momodou Susos játékára.

Péntek, augusztus 3.

Magyar és román romák indítják a napot. Az Ando Drom épp a Sziget előtt ért haza Franciaországból, a Magyar Kulturális Évad keretében adott koncertjeiről. A Fanfare Savale ugyanabból a néhány száz fős kelet-romániai faluból való, mint a Fanfare Ciocarlia. Mondják, Zece Prajiniben minden férfi muzsikus volt vagy lesz valamelyik rezesbandában. Ha kell nyaktörő, ha az alkalom úgy diktálja, gyászos tempóban fújják a horát, rumbát, tangót, bármit, ami a sárgarézből kifér, amit a házigazda rendel, saját hagyományból vagy a világvevő rádióból. Így került a Savale CD-re például Prelucrare Dupa Brubeck címmel egy feledhető Take Five-verzió, ami a látvány erejével persze biztos bejön, s a mai Savale unokái számára ugyanolyan tradícióvá nemesül majd, mint ama régi dallamok, melyek szerzőinek kiléte már a Kárpátok homályába vész.

Baaba Maal híján sem maradunk a zeneileg egyik leggazdagabb afrikai ország, Mali hangjai nélkül: itt lesz Habib Koite, az 1998-as WOMUFE egyik fő attrakciója. Együttese, a Bamada élén akkor Muso Ko és Ma Ya című albumait turnéztatta, most a Barót, rajta a dohányzásellenes Cigarette A Bana, amellyel tíz éve befutott Afrika nyugati felében. Afrikaiaktól eleve elsöprő ritmusorgiát remél a fehér népség, Habib Koite zenéje azonban inkább visszafogottságával hódít, énekhangját alig emeli a suttogás fölé, gitárjátéka tökéletesen illeszkedik a hagyományos mali xilofon, a balafon stílusához, de van benne valami a bluesból is, hasonlóan ahhoz, ahogy Ali Farka Touré adaptálta, sőt hegedűt is használ. Nagyon finom.

Aztán Omara Portuondo. Róla már az is tudja, hogy ő a BVSC öregfiúcsapatának dívája, aki utoljára a havannai VIT idején hallott valamit Kubáról harangozni. Május végén, a margitszigeti koncerten minden szám előtt és után a "szexis" bókkal konferálták be, de e sokadszorra már fárasztó fordulattól függetlenül, tényleg nagyon tud. Ahogy a lemezén (Buena Vista Social Club Presents Omara Portuondo) azt kérdi, Dóndé estebas tú? (Hol voltál?), nincs menekvés. Ott a helyünk, megint.

Szombat, augusztus 4.

A magyar görög Maskarades után robban a Besh o droM: bemutatkozó albumuk, a Macsó hímzés szójátéka éppoly lefordíthatatlan, mint amilyen erővel sodor el minden nyelvi korlátot ez a west-balkáni zene. A Besh o droM Franciaországban tölti a nyarat, a Sziget előtt és után egy csomó fellépésre hívták a MAGYart szervezői, ráadásul honfitársaink közül egyedül őket válogatták be a WOMEX világzenei vásár őszi rotterdami koncertműsorába.

A Sziget francia kapcsolata ezen az estén teljes fordulatszámra pörög fel. Melegen ajánlom, érjen oda a Lo ´Jo koncertjére az, aki még nem vette volna észre, hogy a sanzonhagyomány, a punk szabad szelleme és az emigránsok gyökeret eresztett kultúrája révén a jobb francia zenészek lazán levetkőzték az angolszász rockkal kapcsolatos kisebbségi érzést, és eszükbe sem jut nem saját zenéjüket játszani. A zenekart a 80-as évek elején alapította Denis Pean, a szinte kötelezően rekedtes hangú énekes, zongorista. Tagcserék és utcai színházakkal, cirkuszokkal közös fellépések tömkelege nyomán alakult ki a Mojo Radio és a Boheme de Cristal lemezek elragadó zenés ötvözete, franciás és afrikai alapanyagból, tangóharmonikából, hegedűből és a berber származású Nid El Mourid nővérek kórusából, többek közt.

Ahogy a Lo ´Jo zenéjébe afrikai szálak szövődtek, úgy tárt ajtót a nemzetközi pop előtt az Algériából Franciaországba települt Khaled. Kétirányú utca ez, de természetesen sok múlik az arányokon. A Lo ´Jo most nemigen bír hibázni, a ra• királyának is nevezett Khalednél, érzésem szerint, kétesélyes a dolog. Belső vagy piaci késztetésre, de be-becsúsznak nála félreértések is (mint a Kenza CD Imagine-feldolgozása), az azonban egészen biztos, hogy a romantikus balladákat is kedvelő Khaled által fémjelzett modern funky ra• a színpadon nem marad hatástalan. Remélhetőleg nem felejti otthon egyiptomi hegedűseit.

Vasárnap, augusztus 5.

A FolkEstra és a marokkói-magyar rokonságot demonstráló Chalaban után még az éjszaka leszállta előtt északra fülelhetünk. Akinek tavaly bejött/kimaradt a Triakel, az most a Garmarnával ismételhet/vigasztalódhat: közös a svéd tradíció (ha a feldolgozásmód nem is; a Garmarna samplerre, sequencerre merészkedik), és közös Emma Hardelin elbűvölő hangja. További ráhangolódás végett, beleértve a legutóbbi Hildegard von Bingen CD középkorba nyúló kulturális hátterét, javaslom a július 12-i Narancsot.

Ha a Garmarna alatt kissé hűvösebbre fordulna, Totó La Momposina gondoskodik róla, hogy senki ne fázzon. Ez fix. Ahogy zenekara az indián-spanyol-afrikai gyökerekbe kapaszkodó, komplex kolumbiai zenét, a cumbiát (és annak felénk különösebb részletezést nem igénylő, térségenként eltérő nevű verzióit) játssza, az mágikus ismétlődéseivel bárkit magával ragad, ő pedig a 70-es évek óta érlelt színpadi rutinjával énekel és táncol. Legutóbbi lemeze, a Pacantó elsöprően sikerült, annak ellenére, hogy fia, Marco Vinicio Oyaga, akinek meghatározó a szerepe a zenekarban, megbetegedett, és kénytelen volt kiszállni a munka közepén. Amilyen színpompás a CD borítója, olyan a zene is - vétek kihagyni.

Hétfő, augusztus 6.

A totális nemzetköziség jegyében működő Vents d´Est (Keleti Szél) nyit: a szlovákai magyar Ghymes és a magyarországi szerb Vujicsics együttes tagjai 1997-ben randevúztak először a stúdióban a francia Michel Montanaróval. Hogy azóta mire jutottak, arra itt a válasz.

Arra, hogy miképp maradhatott életben a zsidó kultúra Krakkóban Auschwitz után ötven évvel, legfeljebb a magasságos tudhatná a választ, ha létezne, mindenesetre életben maradt, bizonyítja a Kroke. Ez a város jiddis neve, s egyúttal egy gyönyörű kortárs klezmer-kamarazenét játszó együttesé is. Zenéjük megszólalt Spielberg Krakkóban forgatott filmjében, a Schindler listájában, kazettáik, majd CD-ik jelentek meg, 1999-ben a The Sounds Of The Vanishing World. Szabad és nagyon érzékeny kézzel nyúlnak a klezmerhagyományhoz, s úgy építik bele a Piazzollát idéző tangóharmonikát, mint ha Argentína kötné össze Kelet-Európát a Közel-Kelettel. Csöndet igényel, pisszenés nélkül, ülve kéne hallgatni - félő, a szomszéd színpad zaja belepiszkálhat.

Annál intenzívebbnek ígérkezik a folytatás. Előbb a Maharaja, India Pakisztánnal határos államából, Radzsasztánból. 1997-ben a WOMUFE, 1999-ben A Zene Ünnepe egyik szereplője volt a Musafir. Aki látta ezt a zenész, koldus és kígyóbűvölő kasztokból származó cigány kompániát, nem felejtheti az énekkel, harmóniummal, tablával, tapssal, tánccal, tűzzel teljes eksztatikus élményt, a pakisztáni quawwali és a klasszikus indiai zene varázslatos vegyületét. A Musafir úgy jön ide, hogy a zenekar vezetője kivált, vitte a nevet, a többiek pedig Maharajaként folytatják. A lényeg valószínűleg változatlan.

Végül régi finn ismerősünk, a Värttinä. Feldobta már a Margit- és Pepsi Szigetet is a 80-as évek közepe óta eltelt idő személyi változásai során összeállt énekesnői négyes és az őket kísérő fiúcsapat. Susan, Mari, Kirsi és Riikka a maga boszorkányosan kedves módján, dobhártyát rezgetően pergő nyelvvel és harmóniákkal babonáz meg a színpad előterében. A magyar hangmintával teljes, tavalyi Ilmatar óta egyelőre nincs új lemezük, de semmi gáz, az orsó (ezt jelenti finnül a Värttinä) zavartalanul forog tovább.

Kedd, augusztus 7.

Alapításának 25 éves jubileumát ünnepli a magyar nyelvterület jóformán minden vidékének autentikus zenéjét megszólaltató Téka. Utána a tuvai torokéneklés hagyományát és a nyugati rockot ötvöző, Albert Kuvezin vezette Yat-Kha következik. A 90-es évek során a Yat-Kha szépen citálható világzenei karriert futott be, pártfogói között van Brian Eno, Paddy Moloney (Chieftains) és a Transglobal Underground. Sajátos szibériai óra várható az erdélyi muzsikát is játszó Téka és a Romániából érkező Taraf de Ha•douks között.

Első lemeze, a Musique des Tsiganes de Roumanie révén került be a világzenei körforgásba a Ha•douks, és jutott el hozzánk is pár éve. ´si energiákat rejtő, tiszta zenéjüknek nem bírt ellenállni a Nyugat, főleg amikor színpadon is látta a három-négy generációt képviselő muzsikusokat. A hatás oly erős volt, hogy nem csupán a logikusan adódó helyekre (fesztiválokra vagy Tony Gatlif Latcho Drom filmjébe) juttatta el őket, hanem a divattervező sztár Yohji Yamamoto kifutójára vagy Pina Bausch táncszínpadára is. A mozik most vetítik Sally Potter A síró emberét, abban is ott vannak. Legújabb lemezük, a Band Of Gypsies koncertfelvétel a Kocani Orkestar macedón rezesei, egy bolgár klarinétos és egy török ütős közreműködésével. Ahogy a Ha•douks-hegedű húrja ráérősen, mégis feszültséget keltve megreccsen, s alatta a cimbalom hozza a taktust, az egyszerűen verhetetlen.

A Balkán, meg egyáltalán az egész Közel-Kelet, ott lüktet a kölni Schäl Sick Brass Band gitárral és ütőhangszerekkel megtámogatott fúvószenéjében is. Új lemezükön (Maze Meze) a bolgár Ivanka Ivanovna énekel, sőt rappel. A Raimund Kroboth vezette társaság 1998-ban többször játszott Magyarországon, jártak a Szigeten is. Fellépésük igazi bulinak ígérkezik a world music-hét végén, nehezen abbahagyhatónak, pedig egyszer mindent be kell fejezni. Ezt az étvágygerjesztést is.

Szőnyei Tamás

Figyelmébe ajánljuk