Igazán szerencsés nekiveselkedés volt ez: a közönség melléjük állt, a szakma nemkülönben. 1997-ben Skye, többek között David Bowie, Suzanne Vega és Bono társaságában szerepelt Lou Reed slágeréből, a Perfect Dayből készített aktuális szólóprodukciója, a Feelings tető alá hozatalakor David Byrne is ragaszkodott ehhez a jópofa brit trióhoz. Amely ezalatt nyilatkozataiban figyelemre méltó következetességgel becsmérelte az egész (brit) tánczenei színteret, mondván, mi közük van nekik ahhoz, alig is ismerik, nem hallgatnak mást, csak bármit, ami tradicionális és amerikai. Mindez az újabb egész estés eresztés ismeretében egyáltalán nem meglepő. Ha valaki engem kérdez, én ezt az 1998-ban megjelentetett Big Calmot tartom messze-messze a Morcheeba legerősebb munkájának, nagyon odáig tudtam lenni érte akkortájt. Egymillió példány körül fogyott; ami szerintem roppantul rendjén van egy olyan lemez esetében, amelynek akármeliyk perfekt kis száma - mondjuk a Part Of The Process a maga lustán csordogáló slide-gitárjával - többnyire eredménnyel képes helyére billenteni a dolgokat egy-egy mocskosabbra sikeredett napon is. Blues, folk, hiphop s még megannyi más fonódott itt össze nagyon finoman, nagyon ízlésesen; eredeti és nem utolsósorban töményen slágeres is volt, ekképp kezdték rá mondogatni, hogy trippop. Egykutya.
Meglepő híreket lehetett hallani ezután. Nehezen volt érthető, hogy ilyen előzmények után hogyan is mehettek szép lassan csődbe egy amúgy meglehetősen közönségek előtt zajló világ körüli turné lebonyolítása során. Ki voltak bukva. Biztos, ami biztos, kirúgták gyorsan a menedzsmentet, ment a kavarás a kiadóval, és aztán úgy gondolták, négy év összezártság után köszönik szépen, kicsit elszakadnának egymástól és mindettől. Így jött a képbe egy bő fél éves vakáció - külön. Igazán furcsa, hogy mindezen problémákból a 2000 nyarára végül csak összehozott harmadik nagylemezen az égadta világon semmi nem hallatszik, sőt ez lett a legderűsebb és legtempósabb anyaguk.
"Olyasféle zenét akartunk összehozni, mint azok a muzsikák, amelyekért azelőtt rajongtunk, mielőtt a Morcheeba elindult, ezek pedig a diszkó, a pop, az old-skool rap és a funk. Mindig is szerettük azt a zenét, amelyik egyszerűen arra szolgál, hogy jól érezd magad; és ez az album éppen erről szó." Na ja. Nincsen ezzel alapjában véve semmi baj, mégis úgy tűnt nekem, hogy ez a Fragments Of Freedom, pláne az elődeihez képest, valamiképp mintha langyosabbra sikeredett volna. Akad rajta pár klassz dal, szó se róla (mint például az ilyen-olyan kereskedelmi adókat is megjárt World Looking In), a hangszeres játék meg végig kifogástalan, csak hát a pálya szélére szorult az elegáns belassultság és a nagyon is szerethető melankólia, helyüket pedig leginkább a retró diszkós dolgok foglalták el, miként az interjúkban is gyakoribban hangzott el Michael Jackson neve, mint Jimi Hendrixé. És ez már nem igazán az én világom. Ezzel együtt aligha kérdéses, hogy szombaton hol, merre is ér majd az este a Szigeten. Fenn a csillagos ég, alant meg a pompás koncertzenekar hírében álló Morcheeba frissíti a levegőt: bizonyára nem lesz utolsó mulatság.
G. A.
Nagyszínpad, augusztus 4., 21.00
