Borosüveges tömegek szállták meg szombat este a Szabadság hidat

  • narancs.hu
  • 2018. augusztus 5.

Lokál

Tényleg csak a tűzijáték hiányzott.

Ahogy azt már megszokhattuk idén nyáron, ezen a hétvégén is csak a gyalogosok használhatják a Szabadság hidat. Talán mondanunk sem kell, hogy a korábbi lezárt hétvégékhez hasonlóan a hídra lépő többséget egyáltalán nem az eredeti funkció – a Dunán megejtendő átkelés – izgatta, sokkal inkább az „Egy üveg borral a Szabadság hídon 2” elnevezésű esemény, amit egyebek mellett azzal hirdettek meg, hogy „ha mindenki megosztja másokkal a saját borát, akkor instant előlépünk az év legnagyobb borkóstolóval egybekötött kulináris lakodalmává”.

Azt korábban is sejteni lehetett, hogy sokan mennek a hídra, hiszen a Facebook-eseménynek több mint 40 ezer érdeklődője volt, 5300-an pedig azt jelezték, hogy biztosan ott lesznek.

false

 

Fotó: narancs.hu

Nos, tegnap este tíz körül nem számoltuk, hogy hányan lehettek, de tényleg nagyon sokan voltak, nagyon sok borosüveggel, mégsem tűnt részeg hőzöngésnek az esemény. A népünnepélyesedés azonban elkezdődött, a Gellért tér környékén feltűntek mindenféle árusok is, akik egyebek mellett azokat a világító cuccokat árulták, amikre kizárólag augusztus 20-án van nagyobb érdeklődés.

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.