Gőz László harsonaművész, a BMC alapítója és tulajdonosa ugyanis nem a milliárdokból érkezett el egy kiváló gondolat megvalósításáig, hanem fordítva - egy szinte valószínűtlen kiindulási pontból, a kortárs zene és dzsessz lemezkiadásából, gyűjteményezéséből és adatfeldolgozásából jutott el a milliárdos intézmény létrehozásáig. Nem családi örökségből, de nagy örökséget építve, nem óriási közpénzekből, de saját és csapata munkájának hatalmas értékét
a köz javára
Fotó: Narancs
fordítva. Így nyílik meg a BMC 2,6 milliárdos értékű új épülete a IX. kerületi Mátyás utcában, méltó helyet adva eddigi működésének, és főképp egy nagyságrenddel gazdagítva azt, hiszen ezután koncertbefogadó és számos más kulturális tevékenységi formát is generáló központ lesz, valamint végre itthoni helyet kap benne a Nemzetközi Eötvös Intézet.
Legjobb mindjárt válaszolnunk az ilyen esetekben előtörő két tipikus magyar felvetésre: 1. itt biztos van valami suskus, 2. vajon menynyit kaszál ebből a létrehozó.
Az első felvetés nem érdemli meg, hogy megkönnyítsük felvetője dolgát, így csak annyit mondunk: nincs. Aki nem hiszi, járjon utána, mi is megtettük.
A másodikra is van rövid válasz: annyit kaszál, amennyit belefektetett. Munkából, idegekből, hitből, kitartásból. Az anyagi értelemben vett kaszálásért még nagyon sokat kell dolgozni - viszont nem is az a cél.
Az 1996-ban Gőz László által a magyar zene megismertetésére, gyűjteményezésére és rögzítésére alapított BMC 600 milliót, a tevékenységeiből - nagyrészt rendezvényszervezésből - származó pénzt forgatta bele az új BMC-be. Több helyszín és több épületterv is felmerült (még Frank Gehry is szóba jött, és miért ne mernénk nagyot álmodni), majd az intézmény működésének helyszíneként szolgáló ingatlanokat a IX. kerületi önkormányzattal kötött szerződés alapján - kedvezményes áron - 170 millió forint értékben elcserélték a Mátyás utcai, már lebontásra javasolt épületre. Az építkezést telibe találta a gazdasági válság; innentől kezdve a kölcsönért megkeresett 11 bank közül 10 elutasította a hitelkérelmet. Nagy részük már a legelső lépésben, amikor Gőz László azt mondta, hogy nem ingatlanberuházásról van szó - ez értelmezhetetlennek tűnt számukra. Hogy végül az OTP megadta a kért összeget, 800 milliót, az kevésbé a hirtelen meglátott gazdasági racionalitáson alapult, mint inkább azon, hogy a döntéshozók személyesen érdekesnek, jónak találták a projektet. A 800 milliót, melynek fedezete maga a projekt és az épület, 1400 millióval kell visszafizetni, ami 12 évig havonta nagyjából 10 milliós törlesztést jelent.
2006-ban a BMC megpályázta az európai uniós csomag ún. 20 százalékos intenzitású támogatását (20 százalék uniós hozzájárulás 80 százalék saját forrás biztosítása mellé), és bár a parlament megszavazta a kért 500 milliót, ez az összeg később egy kiemelt projekthez került, ami ismét lelassította az építkezést. 2012 őszén azonban ezt a pénzt a Miniszterelnökség saját keretéből kipótolta.
Fővárosi, illetve kerületi pénz nincs a vállalkozásban. Gegesy Ferenc, az előző ferencvárosi polgármester - és az önkormányzat - már hosszú ideje ösztönözte oktatási-kulturális intézmények kerületi megtelepedését, nagy rokonszenvvel kísérte a projekt alakulását a 2010-es választásokig (amelynek finisében sikertelenül igyekeztek ezzel kapcsolatban rossz gazdálkodást rábizonyítani). Megértette ugyanis azt az egyszerű tételt, hogy ha valaki saját erejéből létrehoz valami jót, az mindenkinek jó a környezetében. Szerinte is a BMC magánkezdeményezés mivolta teszi úgyszólván páratlanná a régi-új intézményt.
Csomós Miklós, Budapest helyettes főpolgármestere is elsősorban azért tartja "egyedülállónak, dicsérendőnek és példaértékűnek" a BMC-t, mert magánkezdeményezésből, egy ember legjobb értelemben vett megszállottságából jött létre, ami szerinte a példájával "reményt ad, hogy mások is követni fogják" azt a gondolkodást, hogy magánpénzt kulturális közjóra is lehet fordítani. Bár fővárosi támogatásról, amelyet közszolgáltatási szerződésben nyújtanak olyan kulturális intézményeknek, amelyek valamilyen újdonságot hoznak, egyelőre nem akart nyilatkozni, de példaként említve egyéb kulturális magánkezdeményezések (Átrium, Budapest Jazz Club, Jurányi Inkubátorház) támogatását, lehetségesnek tartotta.
A BMC éves működési költségeinek nagyjából 6-7 százaléka szponzorált. A Magyar Telekom szolgáltatásokkal és programok támogatásával, a Cisco hálózati eszközökkel támogatja az intézményt. Egyes beszállítók, például az Ornamentika Kft. kedvezményes árakon végeztek munkákat az építkezésen. Az a pár milliós érték, ami magánmecenatúrában beépült az épületbe - például a Winkler János által lehetővé tett üvegbeton falrész, ami a BMC fotófala, vagy a Szőke Péter által ingyen elkészített tetőterasz-burkolat és utcafelújítás - biztató és példaértékű. Mivel egy ilyen minőségű épület már ékesebben szól, mint régebben egy
vizionárius ember
szavai, remélhető, hogy lassacskán itthon is elterjed az az emberfajta, aki büszke rá, hogy ellenszolgáltatás nélkül támogat egy ilyen színvonalú művészeti intézményt.
Ha eddig a tartalomhoz méltatlan körülmények között kellett a fennmaradást és fejlődést biztosítani, most majd méltó körülmények között kell tenni ugyanezt. Az üzleti terv szerint a hiteltörlesztést és a működési költségeket a ház által megtermelt évi 60-80 millióból és a külső munkák 200-300 milliós forgalmának 30-40 milliós adózott nyereségéből fedezik. A ház 300 eladható napja ideális esetben egyenlően oszlana meg az üzleti rendezvények, a befogadott koncertek és a saját produkciók között. Ez utóbbi drága műfaj, állami támogatás is kell hozzá. A BMC közös támogatási kérelmet nyújtott be a fővároshoz és az Emmihez, s ennek elbírálásában komolyan kellene latba esnie, hogy az állami fenntartású nagy kulturális intézmények mellett a magánpénzből létrejött BMC is jelentős értéket hozott létre kulturálisan, fizikailag, vonzerőben és potenciálban. Ahhoz, hogy az intézmény kényelmesen megvalósíthassa terveit, nagyjából évi 300 millió támogatásra volna szüksége, ami egy hasonló intézmény esetében az állami támogatási mérték középkategóriája. A BMC a közműellátásokban sem részesült eddig semmilyen kedvezményben, pedig a nagy ellátóknak ez csekély összeg lenne, a BMC-nek viszont nagy és megérdemelt segítség volna.
A látogatottság Gőz becslése szerint reálisan először évente 200 ezer, ideálisan 300 ezer fizető látogató (az ingyenességet az intézmény nem engedheti meg magának). A koncertterem 350 nézőt tud befogadni, az épület azonban sokféle variációban nyújt lehetőséget fesztiváloknak, workshopoknak, üzleti rendezvényeknek stb. Egy új helynek persze, bármilyen jó és bármilyen jó helyen, kell egy-két év a felfutáshoz. Ez nyilván az eddiginél több marketingmunkát igényel, de ezt a meglévő kapcsolatoknak köszönhetően nem a nulláról kell kezdeniük, valamint a befogadó jellegből következően a befogadott produkciók maguk is árulják magukat. A BMC joggal számít a gerillamarketing hatékonyságára is. Az idelátogató és itt élő külföldiek is fontos célközönséget jelentenek, de a jegyeket alapvetően a magyar pénztárcához kell szabni. A kis hely előnye, hogy könnyebben megtölthető, de persze hátránya, hogy kevesebbet is hoz.
A nézőkért folyó rosszízű intézményi versengés helyett Gőz együttműködésben gondolkodik (mindig is ezt tette). A Müpával ennek már jó hagyományai vannak, de szorgalmazza ugyanezt az operaházzal és a Zeneakadémiával is, mely utóbbi már csak azért is természetes partner, hiszen az ott végzetteknek, legyenek zeneszerzők vagy előadók, természetes terepe lesz a BMC. Az idei Tavaszi Fesztivál egyes koncertjeit már itt rendezik. Saját produkcióként ősszel idehozzák a főleg kortárs zenét előadó világhírű Ensemble Modernt, amelyet Eötvös Péter vezényel majd.
Gőz nem tiltakozik, amikor már többen nevezik a BMC-t kis Müpának, noha tartalmilag van annyi eltérés, mint azonosság a két intézmény között. A BMC egyedülálló szakkönyvtárat működtet, adatbázisában az elmúlt száz év magyar zeneszerzőinek és műveiknek az adatait őrzi és frissíti. Kiemelten ad helyszínt a kortárs zenének, de nem csak annak. Nagy hiányt segít pótolni azzal, hogy ideális kamarazenei játszóhely. Hagyományaihoz híven a dzsessz is állandó szereplője lesz a programoknak. Az Opus dzsesszklub helyszíne valójában egy napközben üzemelő étterem-kávéház, ami a beépített színpad-, hang- és fénytechnikának köszönhetően pár perc alatt koncerthelyszínné varázsolható. Egyelőre heti négy élőzenei koncertet terveznek, de a BMC lemezgyűjteményéből merítve a helyszínen mindig dzsessz szól. Az eredeti profil lemezkiadási része azért változik, mert a lemezkiadás gyakorlatilag meghalt, de felvételeknek addig is készülniük kell, amíg kialakul a zeneterjesztés új, virtuális gyakorlata. Így a BMC korszerű felvételi stúdiókat is működtet az épületben. A nemzetközi részvétel és nyitás természetes része a vállalkozásnak, de a hangsúly, szintén hagyományosan, a magyaron lesz, ahogyan az eddig kiadott 200 lemezük mindegyikének van magyar tartalma, vagy zeneszerző, vagy előadó személyében. A tervek szerint a koncertek megoszlása nagyjából 50 százalék klasszikus, 25 százalék kortárs és 25 százalék world music és dzsessz.
A BMC nem tér el eredeti alapcéljától, de a működése egészen más méretekben folytatódik. Mankovics Adrienne igazgatóhelyettes egy egyszerű számmal érzékelteti ezt: az eddigi 300-400 négyzetméteres, több helyen elszórt területük helyett ezután minden egy helyen, 4000 négyzetméteren folyik majd. Ennek üzemeltetéséhez már nem elég, hogy mindenki all-round emberként működjön - bár a BMC karakterének fontos összetevője volt, hogy mindenki mindent csinált, a takarításig bezárólag, ezután elkerülhetetlen lesz valamelyes szakosodás, és új kollégákkal is gazdagodnak (tehát munkahelyeket teremtenek).
Ebben a rendkívül komplex vállalkozásban Gőz egyik kedvenc szava, hogy "egyszerű". A lényeges dolgok
egyszerű gondolatokon
alapulnak - mint például egyik példaképe, a londoni King's Place is: gazdag üzletember irodaházat építtet, melynek alsó két emeletét a kultúrának és közösségi tevékenységeknek szenteli. Ezzel eladhatóbbá teszi az irodáit, amivel pedig könnyebben finanszírozza a kultúrát - mindenki jól jár, a város, a kerület, az üzlet és a kultúra.
Gőz a nemzetközi színtéren is jegyzett intézménnyé akarja tenni a BMC-t - némiképp a Szabó György-féle, ugyancsak példaképnek tekintett Trafó mintájára, több magyar tartalommal -, és erre minden esélye megvan. A BMC épülete, szelleme, tervezett programjai és kiterjedt kapcsolatai mellett nagyságrendi hozzájárulás ehhez, hogy Eötvös Péternek a kortárs zeneszerző- és karmesterképzést hosszú évek óta művelő intézete az eddigi vándorműködés helyett immár itt rendezkedik be, ami eleve nagy nemzetközi figyelmet fókuszál az intézményre (erről lásd a világhírű zeneszerzővel készült, korábbi interjúnkat: Csak pontosan, szépen... , Magyar Narancs, 2013. január 10. - a szerk.). Itteni tevékenysége izgalmas felütéssel indul: 24 országból 49 fiatal zeneszerző - köztük 6 magyar - jelentkezett arra a projektre, melynek során három-három kiválasztott komponista egy-egy háromszereplős (valószínűleg három magyar énekes által éneklendő) operát ír együtt, azonos témára (Mrozáek). A két elkészült darabot az Almási-Tóth András által rendezendő itteni bemutató után az európai Ulysses-program keretei között létrejött együttműködésben négy-öt további európai (párizsi, milánói stb.) színházban is bemutatják. Az Eötvös Intézet minden tevékenysége nemzetközi kooperáció, így a decemberi karmesterkurzus is, amelyre a bázeli konzervatórium zenekara érkezik ide. A részt vevő fiatal karmesterek Eötvös vezetése alatt tanulják meg az erre az alkalomra komponált műveket - többek között Bella Mátéét is -, majd Budapest után Bázelban is előadják őket. Mindez a BMC tevékenységének rendkívül markáns összetevője lesz.
Markáns az épület is, amelyet szellős és praktikus házzá alakítottak, és a korszerű ökológiai alapelvek alkalmazása mellett a belső kialakításban számos friss és kellemes részlettel lep meg (az építészeti megoldásokról lásd keretes írásunkat - a szerk.). A multifunkcionalitás így nem káoszt okoz, hanem azt szolgálja, hogy a nyugodt és célirányos működéssel a funkciók - koncert, kurzus, könyvtár, dzsesszklub, üzleti rendezvény, étterem, találkozóhely, szállás, kapcsolatápolás, adminisztráció - egymást gazdagítsák. Pici, de a nyitott gondolkodásra jellemző színfolt, hogy a BMC még állatbarát intézmény is, így aztán kutyával is meg lehet nézni az előtérben a tárlatot vagy kutatni a könyvtárban.
Az épületbejárás alatt Gőz igazi gazdaként gyorsította a folyamatokat egy-egy kéréssel-kérdéssel szegélylécről, festékről, szorítóról - apró bizonyítékaként annak, hogy mennyire más motiváció hajtja azt, aki a sajátját építi. Sajátját, de nem önmagának. A magántulajdon az ő számára célirányos és hatékony eszköz arra, hogy a köz szolgálatára végzett tevékenységét saját mércéje és módszere szerint folytathassa. Az itthon még nem eléggé elterjedt következetes, hosszú távú gondolkodás jegyében rendelkezett az intézmény sorsáról, biztosítva azt, hogy sem közvetlen örököseinek, sem az általuk kijelölendő örökösöknek nem engedi más célra használni az épületet. 'k azonban "csak" tulajdonosok - mi pedig mindannyian haszonélvezők vagyunk.
Az új épületFerencváros északi része javarészt a 19-20. század fordulóján épült, három-négy emeletes házakból álló kereskedőnegyed, amelyben a Ráday utca gyalogosítása hozta az elmúlt két évtized legnagyobb változását. A következő urbanisztikai mérföldkő a Közraktárakból kialakított CET lehetett volna, amely már aligha váltja be a hozzá fűzött reményeket. Sajnos igaz ez a Corvinus 2007-re felhúzott, leginkább semmilyenségével tüntető új épületére is a Csarnok téren, valamint a Nagyvásárcsarnok mögött nemrég félig felújított terecskére. Épületként az új BMC sem kacérkodik a környezetformálás kihívásával. Az idén épp 120 éves kétszintes házikó utcai árkádjai mögött hajdan gyümölcsöt árultak; a sarki erkélyről a kereskedő tulajdonos kémlelte, megjöttek-e az árut szállító hajók. Aztán lett belőle kórház, laktanya, végül, bontásra ítélését megelőzően, szimpla bérház. Gőz Lászlóék az eredeti, jó másfél méteres, vegyesen rakott kő- és téglafalak kiváló tömegakusztikus tulajdonságaiban látták meg a fantáziát; így új építése helyett kívül-belül megtartották az eredeti főfalakat. Változást csak az erkély eltűnése, pontosabban átlényegülése jelent: helyén a helyreállított, világos homlokzat teljes magasságában áthasad, vastag héjából pedig fekete fémkonstrukció bontakozik ki, a régi párkányra ránőve-harapva. Drámai. A részletekbe bele lehetne kötni, de az összhatás önmagában sokat elárul arról, mire számíthatunk. A belső ugyanis funkcionális összetettségének dacára kiválóan, technicista módon szervezett és példás igényességgel megvalósított tereket rejt. A sarki bejárattól közelíthető meg a koncertterem nagy belmagasságú előtere, az Imre utcai homlokzat árkádjai mögött. Egyszerűségében is minőségi, tartós anyagai - a csiszolt és látszóbeton felületek, natúr tölgyburkolatok - a ház szinte minden helyiségében visszaköszönnek, akárcsak az egykori udvari főfalak vakolattól megtisztított síkjai. A két 24 órában működő oldalporta közül az Imre utcai bejárat alapesetben a teher- és áruszállításé, illetve a mozgássérült vendégeké; a Mátyás utcain keresztül a kétszintes, galériás dzsesszbár és étterem, valamint a két látványlift és a koncertterem közelíthető meg. Alattunk az ezerfős konyha, próbaterem, hangszerraktár, a felsőbb szinteken irodák, vendégszobák, a lassan legendássá érő könyvtár, stúdiók, próbatermek; mindez négyezer négyzetméteren és öt szinten, kívülről lényegében láthatatlanul. Az első emeleten, a sarkon igazgatói tárgyaló, mellette az épület legkisebb irodája, Gőz Lászlóé. Az épület szíve az udvar beépítésével kialakított 350 fős koncertterem, az első az országban, amelyet kifejezetten kamarazenei előadásokra terveztek. Az oldalfalak nyersen hagyott vegyes falazatának itt nem csupán esztétikai, de akusztikai szerep is jut. A 120 kilós ólomajtók és a mennyezet sötétíthető, kettős ablaksora segítségével a terem tökéletesen hangszigetelt - ugyanez igaz a dzsesszklubra is, így párhuzamosan több zenei esemény is futhat a házban. Mindkét helyiség kialakítása visszafogottan ízléses, a tökéletes technikai háttérmegoldásokból épp annyit mutatva meg, amennyit kell. Az építészcsapat, Gőz Dorottya, Chehadé Abdel Rahim és Taraczky Dániel nyilvánvalóan nem vágyott nagy bravúrokra: a házat mélységében kell megismerni ahhoz, hogy igazán értékelni tudjuk. Akkor viszont olyan szép és beszédes részletek tárulnak fel, mint az emeleti üvegbeton fal, amely előtt a fellépő zenészek hivatalos fotóit készítik majd. A Budapest Music Center új épületét az ilyen momentumok sokasága teszi izgalmassá. Kovács Dániel, a hg.hu főszerkesztője A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre. |
