A szervezett munkásság élcsapata Magyarországon a nyomdászoké. A forradalom hevében kezdtek sztrájkolni 1848 tavaszán, s harcolták ki az első hazai kollektív szerződést, noha akkoriban ez a kifejezés éppúgy ismeretlen volt mifelénk, mint a sztrájk. Mindenesetre 1848. május 13-án "a' nyomdák személyzetének küldöttei megkérdeztetvén, kinyilatkoztatták, miképen küldőik mindent elvállalni kötelezék magukat", s ez hosszú évekig a legnagyobb sikernek számított a magyar munkások körében.
Kívül
Fotó: Sióréti Gábor
Az első szakszervezetet is a nyomdászok alapították: 1862-ben (épp május 1-jén!) alakult meg a Magyarországi Könyvnyomdászok és Betűöntők Egylete, amelynek érdek-képviseleti tevékenysége nemcsak a munkakörülmények javításában, tisztes fizetés kiharcolásában vagy további sztrájkokban nyilvánult meg,
az önsegélyezés, az oktatás,
a kulturális ismeretterjesztés, sőt a művészi tevékenység kibontakoztatása is jelentős szerephez jutott. Az egylet tipográfiai és képzőművészeti kiállításokat rendezett, 1867-ben lett nyomdászdalárda is, legnagyobb slágerük Zathureczky Sándor Gutenberget éltető himnusza, az 1869-től megjelenő Typographia című lap pályázatának győztes darabja volt.
A kiegyezés után a nyomdászok érdekképviselete tovább erősödött, az alapítás után huszonöt évvel büszkén írhatta Zaka Lajos szerkesztő az egylet jubileumi kiadványának (A Budapesti Könyvnyomdászok és Betüöntők Egylete negyedszázados fennállásának története, Kaczander és Fuchs könyvnyomdája Újpesten 1887) előszavában: "Egyletünk úgy anyagilag mint a társadalmi kötelességek teljesítésében oly színvonalon áll, hogy méltán sorozható a legelsőbb rangú hazai segélyező egyletek közé. 1300 tagja s 80 000 forint vagyona van; s ez utóbbit mi munkások saját erőnkből gyűjtöttük. Pedig nincsenek a mi egyletünknek gazdag alapítványai, nem gyarapodott tőkénk dús hagyományokkal, sőt még azt a tekintélyt is, mellyel egyletünk most bír, saját erőnkből, minden idegen segély nélkül szereztük meg. Ez a tudat jól esik nekünk, sőt büszkévé is tehet bennünket." Ám azt még legmerészebb álmukban sem gondolhatták, hogy húsz évvel később "az idegen segély nélkül megszerzett tekintély" szimbóluma egy reprezentatív pesti bérpalota lesz.
Az addigra már hatezres taglétszámú egylet választmánya, miután szűkössé vált a Klauzál téri közösségi épületük, 1905-ben úgy döntött, reprezentatív egyesületi bérházat építtet a Nagykörút szomszédságában, a Sándor téren, a Kölcsey és Bérkocsis utca határolta területen. Tervpályázatot írtak ki, és a Vágó testvérek építészirodája nyerte el a megbízatást. A két Lechner-tanítvány, Vágó József (1877-1947) és Vágó László (1875-1935) 1902-ben alapított irodája addigra már jó néhány pesti bérházat (egyebek mellett a Váci utcában és a Boráros téren) téglába álmodott, de első országos visszhangot kiváltó, nagy sikerű épületük egyértelműen a Gutenberg Otthon lett, melynek építése 1906. június 1-jén kezdődött, s az átadására kicsivel több mint egy év múlva, 1907 őszén került sor.A Népszava 1907. október 15-én megjelent "Házavató" című cikke szerint az építészek dolga "mindenképpen nehéz volt, mert egyrészt bérlakások építésével az egyesület befektetett tőkéjének biztosítását kellett elérni, másrészt a nyomdászmunkásság hivatali és egyleti helyiségeit kellett elhelyezni" - ez utóbbiak közé tartozott a reprezentatív színházterem és a könyvtár is, "melyek egyenesen 125 méter utcai homlokzatot és 1200 négyzetméter területet foglalnak el. A két, 4 méter széles egyleti bejáratot egy harminc méter hosszú csarnok köti össze, mely csarnok a díszterem előcsarnoka, ruhatára és buffet-je".
Belül
Vágóék nemcsak a praktikus dolgokat tartották szem előtt, a művészi kidolgozásról sem feledkeztek meg - fittyet hányva a korabeli hazai trendre. A Népszava tudósítója így lelkendezett: "Az udvar tágas, napos, üde. Simára meszelt falain semmi építészkedés, semmi gipsz, e téren talán a legmerészebb eddig Budapesten. Egyetlen dísze a vaskorlát és a falakat díszítő majolika burkolat.A földszintnek utcára néző homlokzatát üzletek foglalják el."
Ennek ellenére nem mondhatnánk, hogy puritán épület lett volna a Gutenberg Otthon. Vágóék olyan korabeli ászokra bízták a szépészetet, mint Kernstok Károly, aki a homlokzat freskóit készíthette el vagy Róth Miksa, aki a lépcsőházi ólomüveg ablakokat. A ház minőségét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy nemcsak Vágó József költözött családjával az épületbe, de mestere, Lechner Ödön is.
"Oh légy te ház, egy boldogabb jövőnek / Szilárdan álló, erős oszlopa. / A harc folyik és szárnyán az időnek / Már elközelg a győzelem kora. / Te, Gutenbergnek harcoló csapatja, / Tudom elöl fogsz ott is állani, / Midőn a munka népe összetartva / A nagy Jövendőt együtt vívja ki" - írta a költő, Morócz Jenő az 1907-es avatóra, amit Krausz Soma, az egyesület akkori elnöke nyitott meg egy zenés-táncos közgyűlés keretében.
A Sándor téri palota több mint negyven évig működött a nyomdászszakszervezet bázisaként és vállalkozásaként, bár a "nagy jövendőt" egészen másképp gondolták 1907-ben. Az épületet 1944-ben felújították, hatalmas szerencse, hogy viszonylag épen átvészelte az ostromot, ráadásul két évvel később pedig teljesült a nyomdászok régi óhaja, a tér Gutenberg nevét vette fel. A sors fintora, hogy alig két év múlva a régi vágású nyomdászszakszervezethez hasonlóan a Gutenberg Otthon sorsa is megpecsételődött.A házat államosították, a lakásokat leválasztották, a lakók száma megduplázódott, s bár a könyvtár, a színházterem (művelődési házként, moziként) megmaradt, az 1972-es tatarozás után úgy tűnt, hogy a Vágó testvérek műve
sosem lesz már olyan,
mint valaha: Kernstok freskóit lemeszelték, a majolika- és ólomüveg díszítést megtizedelték. Így köszöntött a házra a rendszerváltás. "A szakszervezeti mozgalmat az bénította meg, hogy megfosztották ingatlantulajdonától, és ezt máig sem sikerült kiheverni" - jelentette ki 1989 júniusában Cs. Nagy Lajos, a Gutenberg Szakszervezeti Szövetség főtitkára, a Nyomdaipari Dolgozók Szakszervezete elnöke, Bársony András pedig 1990-ben nyilatkozta a Gutenberg tér 4. kapcsán, hogy elfogadhatatlannak tartja, ha a tagság "nem jut hozzá jogos tulajdonához". A szakszervezetnek végül csak 2001-ben sikerült visszaszereznie a földszint és félemelet nagyobb részét, melynek üzemeltetésére egy kht.-t hoztak létre, majd egyszerűen túladtak rajta.
A lakásokat 1992-ben a bérlők vásárolhatták meg, ami meglepő módon egy sikertörténet kezdetét jelentette. A pesti házak többségétől eltérően az itteni lakóközösség valóban magáénak érezte az épületet, s példás összefogással, házfelújítási pályázatokon szerzett támogatásokkal sikerült újjávarázsolniuk a díszeitől megfosztott épületet, amely 2001 óta műemléki védettséget élvez. A társasházat 2006-ban Kós Károly-díjjal tüntették ki "a településvédelem és településszépítés területén végzett kimagasló csoportos munkáért".
