helyrajzi szám

Cápa  

Lokál

A Cápa maga volt a megtestesült modern építészet.

Az 1960-as évek elején fogadta el a kormány azt az úgynevezett regionális tervet, amely alapjaiban változtatta meg a Balaton és vele együtt a hazai üdülőhelyek addigi arculatát. A terv nyomán új strandok, üdülők, kikötők és vendéglátóhelyek létesültek, szerencsére a sok silány kóceráj mellett jó néhány olyan is felépülhetett, amelyekre büszkék lehettünk. Polónyi Károly tihanyi motelje (1959), Földesi Lajos siófoki Vénusz szállója (1961) vagy Callmeyer Ferenc badacsonyi Tátika vendéglője (1962) mellett ebbe a sorba illik – igaz, nem a Balatonnál – Makovecz Imre korai, 1964-es épülete, a Cápa vendéglő, amely a 7-es út mentén, Velence és Gárdony hatá­rán áll.

Akkor még szó sem volt autópályáról, tehát az üzemeltetők okkal gondolhatták, hogy a különleges épület elsősorban az autósok igényeit fogja kielégíteni. Erre utal az is, hogy első osztályú étteremként tartották nyilván, mondván, akinek autója van, ezt is meg tudja fizetni.

Noha a Cápa maga volt a megtestesült modern építészet, az étterem vezetése a hagyományos vendéglátást részesítette előnyben. A Fejér Megyei Hírlap 1964. július 31-én megjelent számából nem csak az derült ki, hogy a Cápának „át kellett élnie az első napok nehézségeit”, illetve a nyitást követő néhány hét alatt a személyzet „kissé begyakorolta magát”, és 11-féle étel közül lehet választani, például rántott és resztelt májat, paprikás csirkét, pecsenyekacsát. A cikkből azt is megtudhatjuk, hogy hétköznapokon mintegy 600, a hétvégi napokon pedig 1000–1200 vendég kereste fel az éttermet, s ahogyan azt Beke László, a bolt vezetője nyilatkozta, „Keletről és Nyugatról jött vendégek keverednek honfitársainkkal, akik negyed-, félórás megpihenés közben jó étvággyal étkeznek, s üdítőitalokat fogyasztanak”.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.