Létezik-e az, hogy egy március 2-án, a Múzeum krt.-on feladott hivatalos levél pontosan 15 nappal később érjen célba Zuglóban? És mi történik olyankor, ha ez a bizonyos levél egy értesítő valami fontosról, ami megérkezése napján már nem aktuális többé?
Az ember öt éven keresztül egyetemre jár, tanul, vizsgázik, okosodik. Több célból. Egyik természetesen az érdeklődés, a művelődés, a tudásvágy kielégítése, de szintén cél: a diploma, mely a sokéves belefektetett munka, energia gyümölcse. Én is szerettem volna diplomát. De nem kaphattam. Na nem azért, mert nem teljesítettem a diploma megszerzéséhez előírt feltételeket, hanem azért, mert gond adódott a Magyar Posta kézbesítési procedúrájában. Engem nem érdekel, hogy a posta Budaörsre költözött, nem érdekel, hogy leállt a számítógépes rendszerük, és nem szeretnék antiszociálisnak tűnni, de jelen pillanatban még az elbocsátások és felmondások miatt sem tudok sajnálkozni. Talán bennem van a hiba. De úgy érzem, igazságtalanul nem kaphattam diplomát. Mert nem voltam ott a diplomaosztón. A saját diplomaosztómon. Hiszen a hivatalos értesítést a diplomaosztó ünnepséghez képest pontosan egy héttel később kaptam meg. Tudom, sokak szerint ez csak formaság meg külsőség, mert maga a diploma megvan. Valahol a Múzeum krt. 4/a egyik földszinti irodájában, három kupac irat közöttÉ ott heverÉ és én menjek oda, majd vegyem át titokban Marika nénitől az ötéves tanulmányaimat, egyben egy meghatározó korszakot, a fiatalságomat lezáró dokumentumot. És a családom? 'k is jöjjenek oda velem az irodába? Ott fényképezzenek, videózzanak? Ott örüljenek velem együtt, ott adja át a nagymamám a diplomaosztómra szánt közel 100 éves családi ékszert, amely még a dédnagymamámé volt? Ennyit ért az ötéves munkám? Ennyire becsülik az ELTE-n a hallgatókat? Nem a saját oktatási rangját minősíti ezzel a nemtörődöm hozzáállással a nagy hírű egyetem?
Nem az lenne az emberi, ha az ELTE vezetősége biztosítana egy másik időpontot azoknak, akik önhibájukon kívül nem vehették át a diplomájukat ünnepélyes keretek között? A gesztus elmaradt. Az olyan sorsra jutott tanulók, mint én, pedig rezignáltan veszik tudomásul, hogy ez van. Pont. Majd ők is átveszik Marika nénitől az iratot, aztán hazamennek.
Félreértés ne essék, én nem puccparádéra vágyom, és üres csilivilire. Csupán minimális elismerésre, megbecsülésre és tiszteletreÉ
Egy pici ünnepre.
Szkárosi Niké
