Megmenekül Kelenföld egykori állomásépülete: jövőre kezdődhet a felújítás

  • narancs.hu
  • 2021. október 27.

Lokál

A Közlekedési Múzeum kiállítást tervez az épületben.

Megjelent a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben szerdán Kelenföld Indóház megmentésére, az épület teljes körű felújítására, írja a Közlekedési Múzeum szerdai közleményében.

Mint írják, ezzel még egy lépéssel közelebb kerültek ahhoz, hogy megmentsék Kelenföld egykori állomásépületét. Az indóházban vasúttörténeti fókuszú kiállítást, terepasztalt tervez az intézmény, de egy új közösségi tér és egy kávézó-étterem is helyet kap itt.

A közlemény szerint a Közlekedési Múzeum másfél éve dolgozik az épület újratervezésén és felújításán. Az engedélyes terveket az Építész Studió közreműködésével elkészítette az intézmény, az építési engedélyeket is rendelkezésre állnak, a Kelenföld Indóházba tervezett kiállítás koncepcióterve is elkészült, ennek megvalósítására külön közbeszerzési eljárás kiírása is hamarosan várható. A kivitelezési munkákra szóló tendert a vonatkozó jogszabályok szerint a Beruházási Ügynökség írta ki.

A kormány február 8-án megjelent rendelete kiemelt beruházássá minősítette a Kelenföld Indóház megmentését. Budapest Fővárosi Kormányhivatala pedig július 8-i határozatában kiadta az építési engedélyt az épület felújítására. Az előkészítést a kormány 100, Újbuda önkormányzat 20 millió forinttal támogatta.

A Közlekedési Múzeum Kelenföld vasútállomás 137 éves indóházában berendezendő vasúttörténeti tematikájú kiállítóhelyének legfőbb attrakciója egy több száz négyzetméter alapterületű terepasztal lesz. A műemléki védettség alatt álló Kelenföldi Indóház épülete a beruházással megmenekül az enyészettől. A munkák sikeres közbeszerzési eljárás esetén jövőre kezdődhetnek.

Címlapkép: Közlekedési Múzeum / Építész Stúdió

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Amit csak ők tudnak

A nu metalon felnőtt generáció, azaz a mai negyvenesek visszavonhatatlanul az öregedés jelének tekinthetik, hogy kedvenc irányzatuk esetében az újat jelölő „nu” annyira indokolatlan, hogy a legfontosabb zenekarok – már amelyik még aktív – mind elmúltak 30 évesek.

Hová futnál?

  • - ts -

Az Ezüst csillag egy amerikai katonai kitüntetés, afféle vitézségi érem, nagy csaták nagy hőseinek adják, 1932 óta.

Cserbenhagyás

  • - ts -

A moziból nézve az Egyesült Államok tényleg a világ csendőre: minden korban megvannak a háborús veteránjai. De nem bánik szépen velük.

Irányított hálózatok

  • Molnár T. Eszter

A csoportterápiák általában vallomásos körrel indulnak. Valahogy így: Eszter vagyok, és hiszek a csodákban.

A klezmer szelleme

Egykor szebb volt a zsinagóga belseje, amely most Művészetek Házaként funkcionál Szekszárdon. Igaz, a kettő között volt csúnyább is. A ház 1897-ben épült a grazi építész, Hans Petschnig tervei alapján, aki a helyi Bodnár-ház és az Újvárosi templom tervezője is.