"Elmeséljük a múltat, rávetítjük a jelent" - hirdeti magát az egyszemélyesnek tűnő projekt, vagyis Lénárd Anna az interneten, és szombat délelőtt vagy tucatnyian várjuk a fogaskerekű - új nevén a 60-as villamos - megállójában a vetítés kezdetét. Közben körülnézhetünk a közeli cukrászdában, és miközben megtudhatjuk, hogyan lett a szentendrei árva gyerekből, Szlavits Mladenból Szamos Mátyás és a kisinas szorgalmából marcipánkészítő nagyüzem, elnézegethetjük a Vörösváry Ákos-féle Első Magyar Látványtár gyűjteményéből kiaggatott, az idő múlásától finom patinát nyert, a giccsstátusból már-már kilopakodó műdarabokat, köztük az Oklahomai Nagytermészeti Színház vonzó hirdetményét.
Svábhegy-ügyben megkerülhetetlen először is Jókai, aki a visszavonultságot, a nyugalmat kereste az akkor még az erdőn kívül szőlők borította, távolinak tetsző vidéken. De feljegyzi egy névtelen szemtanú, hogy 1874-ben, a fogaskerekű indulásakor. "Az első váltónál egyszer csak elibénk szegül Jókai, aki svábhegyi kert- és háztulajdonos létére jogot váltott, úgy mondá, a vonat megállítására. 'Egy tapodtat se nélkülem, míg föl nem vettetek arra a teaforraló masinátokra.' Hollán Ernő államtitkár, s az ünnepi hadsereg fővezére, nevetve állítá meg a vonatot. Jókai árkon-bokron keresztül, kökénytüskétől megszaggatott attilával, nyári parókáját lengetve, gyöngyöző homlokkal kapaszkodott fel hozzánk..." Méhesét, teheneit odahagyva - tehetnénk hozzá, hiszen az író úri passzióból komoly gazdaságot vitt a hegyen.
De megkerülhetetlen még korábbról Eötvös József és Trefort Ágoston, a két jó barát is, akik ikervillában éltek egy ideig a Svábhegyen, immár sógorokként, hiszen Eötvöst követve ő is Rosty lányt vett el, a frissen nősült barátjánál töltött vendégeskedések egyenes következményeként. Kár, hogy a villa a fáktól még így, ősszel sem igazán látható, csak az előtte álló kerti lak, amely később a döcögve gazdálkodó fogaskerekű csábajánlatának részeként a menettérti jegyért kiegészítésként felszolgált ebéd helyszínéül szolgált.
Magának a fogaskerekűnek a története számos további, felettébb szórakoztató részlettel szolgál, amelyeket azonban meghagyunk túravezetőnk későbbi sétálni vágyókkal megosztandó titkaként. Ehelyett a további - jóval kevésbé vidámító - sétaútvonal zökkenetlen taglalása érdekében elfogadásra javasoljuk a Svábhegy fogalmának a meghatározását, ki másra, mint Jókaira támaszkodva. "A Svábhegy elnevezést a budai hegységnek az a középcsoportja, melyet az Isten-hegy, Vezérhalom, Széchenyi-, Orbán- és Márton-hegy alkot, s amelyekhez még a János-hegyet és Zugligetet számíthatjuk, még Budavárának a törököktől visszafoglalása idejében nyerte. Itt táboroztak ugyanis a hatezer főből állott sváb segédcsapatok, melyek mind a vár ostrománál, mind a fölmentést erőszakoló nagyvezér hadainak visszaverésénél vitézül harcoltak." Minden Svábhegy tehát közel s távol, és a budapesti polgárság ennek megfelelően tele is rajzotta a környéket a harmincas évekre (ekkor szőlők már sehol), ki villát építve, ki pedig apartmanba költözve, vagy éppen csak egy röpke légyottra a csábító nevű szállodákba, panziókba, a Majesticbe, a Lomnitzba, a Gyopárba, de lehet még sorolni: Mirabelle, Melinda, Rege.
Az épületek a meredek hegyoldalra épültek, szikáran elegáns Bauhaus-stílusban - némelyiket már felújították, de van olyan is (például a Széchenyi-hegy felé haladva), amelyik (talán a tisztázatlan tulajdonviszonyok miatt) még mindig üresen, kopáran málladozva áll. Akkor még nem takarta a fullpanorámát a vegetáció, csak a hétköznapokat árnyékolták egyre sötétebbre a zsidótörvények, majd a háború, aztán pedig elérkezett 1944 márciusa, a német megszállás. A szállodákat egyik napról a másikra kiürítették, Eichmann és nagyszámú munkatársa, a Gestapo, az SS foglalta el a szobákat - hallgatjuk a kevéssé ismert részleteket a szürke ég alatt, fekete, kopasz fák között dideregve. Az épületek alatt, között alagutakat, bunkereket ástak. A vidámabb napokat látott szobákban verték ki a fel-, majd elhurcolt zsidókból (már aki túlélte) a vagyonukat, amit háromnegyed évvel később a kettő közül az egyik aranyvonat vitt ki az országból. Az épületek mögötti, még ma is álló romos kamrák egyike-másika a foglyok őrzésére szolgált, a kivégzések helyszínét kicsit odébb, a Széchenyi kilátó alatt sejtik. Elképesztő, de sehol egy jel, egy emléktábla, amely felidézné az itt történteket.
Az egykori Úttörővasúthoz érkezünk - egy újabb sötét korszakhoz tehát, amikor a szállodákban, az elhagyott, elkobzott villákban már a Rákosi-rendszer káderei laktak, élükön magával a névadóval. Egy pillanatra egymásra torlódnak a korszakok, amikor a fogaskerekű svájci építőjének egykori birtoka mellett haladunk el, ahová előbb apácák, a rendszer fordultával pedig az ÁVO tisztképzője költözött (ma itt van a Rendőrtiszti Főiskola, amelynek a honlapján látható is az utca felől takarásban lévő épület). Aztán Rajk László neve kerül elő. 1948. július 31-én még a többiekkel együtt a rohammunkában felépült vasutat avatta, pár hónappal később már egy közeli ÁVO-villában verték ki belőle a vallomását. Vádlott-társa, Szász Béla is itt raboskodott, és fontos könyve, a Minden kényszer nélkül szerint a vonatfüttyről ismerte föl, hogy az Úttörővasút közelében vallatják. Az épület lakatlan, nádfonattal borított kerítés takarja, rejti el az emlékezés elől.
November 19. Kapcsolat: www.bupap.hu
