A három évvel ezelõtti árvíz idején az érdeklõdés középpontjába került Bereg tipikusan falusi turizmusra "ítélt" régió: ipar szinte egyáltalán nincs, a megélhetés kizárólagos alapját képezõ mezõgazdaság korszerûtlen, uniós mércével versenyképtelen, a gyönyörû tájak, a nyugalom és az értékes mûemlékek viszont jelentõs turisztikai potenciált jelentenek. A beregi kisrégiót a Tisza és az ukrán határ között megbújó húsz falu alkotja. A terület azon kevés kistáj egyike, melyek valóban erõs identitással rendelkeznek: a református vallás, a kuruc hagyományok és az elzártság egyaránt hozzájárult a beregi tudat kialakulásához, amit a 2001-es közös katasztrófa és az azt követõ újjáépítés még jobban megszilárdított. Ez a turizmus szempontjából sem elhanyagolható tényezõ, mivel az önálló arculat, a különlegesség érzése teszi "felismerhetõvé" az egyes vidékeket a látogató számára - vagyis a Bereg bizonyára elõbb jut eszünkbe, ha úti célt keresünk, mint a Közép-Alföld. A prospektusokat lapozgatva
ideális kép
tárul a szemünk elé: középkori templomok Csarodán és Tákoson, a Tisza legtisztább szabad strandja Tivadaron, nagy természetvédelmi területek. Ha Bereg nem alkalmas a falusi turizmusra, akkor alig van olyan térség az országban, amit annak tarthatunk. Az egyetlen hátrány a Budapesttõl való távolság, de intercityvel ma már három óra alatt eljuthatunk Nyíregyházára, és 2006-ra elkészül az autópálya is, alig két órára rövidítve a fõvárostól való távolságot. A megyeszékhelytõl Bereg még további másfél óra utazásra van, a "világ végén", de a falusi turizmus pont errõl, vagyis a béke, a nyugalom és az autentikus hangulat keresésérõl szólna, azt pedig nem találjuk meg a nagy központok közelében.
A megyei önkormányzat turizmusfejlesztésért felelõs munkatársa, Zlota József szerint az elmúlt évtizedben nagy eredményeket értek el: ma már több mint húsz vendégház mûködik a régióban, és a látogatók száma is egyre emelkedik. A legtöbb szálláshelyet Tivadarban találjuk (10), de Jándon (6), Tarpán (4), Gergelyiugornyán (2), Csarodán, Tákoson, Tiszaadonyban és Tiszaviden (1-1) is van panzió. A szálláshelyek száma és sûrûsége egyaránt azt mutatja, hogy Bereg a megye legnépszerûbb vidéke, csak a szatmári Tiszahát versenyezhet vele. A szálláshelyek többsége az elmúlt években jött létre, és a kihasználtság általában megfelelõ, sõt fõszezonban még az sem biztos, hogy a bejelentés nélkül érkezõ turista helyet kap. Zlota szerint fontos, hogy egyre több közönségcsalogató rendezvény szervezésére tudják rávenni az önkormányzatokat, ezek ugyanis kulcsszerepet játszanak a mai turizmusban. Legalább évente egyszer a legtöbb faluban történik valami, Tivadarban például tavaly 3000 embert sikerült az egyébként csendes fürdõhelyre csábítani a fesztivállal. Nyerõ lehet a gasztronómia is: a szomszédos Szatmárban évek óta nagy siker a cinkefõzõ verseny, ami - az érzékeny lelkû városiak megnyugtatására - nem több száz védett énekesmadár kíméletlen olajba dobását jelenti, hanem egy helyi krumpliétel elkészítését. Tarpán ennek mintájára kuruc ételfesztivált tartanak töltött káposztával, lekváros pászkával és túrós táskával, Tákoson aratóünnepet, Vámosatyán vadásznapot, Darócon kenderünnepet (nem olyat!), Csarodán népmûvészeti vásárt. A rendezvényeket szerencsés módon összehangolják: mindegyik a július 16-25. közötti idõszakra esik, vagyis a Bereg idén egy teljes hét pezsgést kínál a látogatónak. A fejlõdés egyéb területeken is megmutatkozik: színvonalasak a prospektusok és programajánlók, az információhoz könnyû hozzájutni a Falusi Turizmus Országos Szövetségének Király utcai irodájában, és tavaly óta meghívólevél nélkül utazhatunk Ukrajnába, vagyis a túrát akár a Bereg kalandosabb felén is folytathatjuk.
A kis magyar turisztikai Kánaán víziója mellé érdemes számba venni a kérdõjeleket is. A munkahelyteremtést firtató kérdésre Zlota csak vállat von: "Még Tivadarban is csak a házakat fenntartó 7-8 család megélhetését biztosítja a vendégfogadás. A falusi turizmus nem a mennyiségrõl szól, soha nem fog a tömegeknek munkát adni. Persze már az is nagy dolog, ha ennyivel is kevesebb ember áll sorba segélyért az önkormányzat elõtt." Természetesen a vendéglátóhelyek forgalma fellendülhet egy kicsit, egyelõre azonban a tivadari vendéglõket is inkább az üdülõtelepre látogató nyaralók tartják el.
A másik alapvetõ problémára Bucsiné Parizán Ágnes, a Budapesti Gazdasági Fõiskola tanára mutat rá: "Nálunk sokan azt hiszik, a falusi turizmus az összedõlõ mezõgazdaság helyébe léphet. Ez így még sehol nem mûködött. Éppen az ellenkezõje az igaz: azok a régiók lettek sikeresek, ahol virágzó mezõgazdaság van. Gondoljunk csak Ausztriára, az észak-olaszországi kertészetekre vagy a szardíniai ligetekre! A városi turistát pont az vonzza, ha bekapcsolódhat egy mûködõ gazdaság életébe, szénát forgathat, gyümölcsöt szedhet, lekvárt fõzhet. A vendéglátás egy régió gazdasága számára legfeljebb fontos kiegészítõ ágazat lehet."
Alapvetõ elvárás a vidék rendezettsége, kulturáltsága is. Sokak számára talán meglepõ lehet, de a Beregben ezzel nincs baj. Bár az ország egyik legszegényebb vidékének számít, a falvak képén ez egyáltalán nem látszik. A gazdag Nyugat-Dunántúlon vagy Pest környékén egy sor sokkal koszosabb, lelakottabb települést lehetne találni, sõt a Tiszán átkelve, Szabolcs felé is érezhetõ a minõségi különbség a beregiek javára. Még az olyan eldugott, turizmusmentes falvak is, mint Gelénes vagy Márokpapi, tiszták és virágosak, Tivadarban pedig szinte Karintiával vetekedõ falukép döbbenti meg az elõítéletes turistát. A strand olyan tiszta, amilyen a Balaton mellett soha nem lehet, a rendre két úszómester vigyáz, a víz pedig rendsze-resen kiváló minõsítést kap az ÁNTSZ-tõl. A falu közepén látható fonott szegélyû virágágyásokat maga a polgármester felesége tervezte, aki büszkén teszi hozzá, hogy már Csarodán és Kisarban is lemásolták az ötletét. A falusi turizmus itt tényleg szívügye az önkormányzatnak, mivel Danó Sándor polgármester tíz éve vezeti Bereg egyik legjobb vendégházát. A Danó-porta meglepõ átmenetet képvisel: a család 80-as évekbeli háza jelleg-telen, a vendégek szállása, a százéves, szépen restaurált csûr és a gyönyörû kert viszont hibátlan ízlésrõl tanúskodik. Danóné még az olyan apróságokkal is tisztá-ban van, amit ma már talán csak a skanzen néprajzosai tudnak: a muskátlikat öreg lábosokban kell kiültetni a tornácra. "Fõleg visszatérõ vendégeink vannak, vagy olyanok, akik a barátaiktól hallottak rólunk. De csoportokat is fogadunk, most például egy katolikus iskola húsz gyereke táborozik nálunk. A tanáruk egy kiránduláson fedezett fel minket" - teszi hozzá mosolyogva. Az egész beregi turizmusra igaz, hogy a hazai látogatókra épül. Zlota József becslése szerint a megyébe látogatók 90 százaléka magyar állampolgár, a külföldiek ugyanis bizalmatlanok a "vadkelettel" szemben, és túl távolinak találják. Az ország falusi turizmus szempontjából legfejlettebb régióiban, a Balaton-felvidéken, az 'rségben és Somogyban ez éppen fordítva van, ott minden a külföldiek igényeinek kiszolgálására épül. A vendégkör más szempontból is speciális, a többség ugyanis
városi értelmiségi
vagy Danóné megfogalmazása szerint "legalábbis olyan, aki már tudatosan keres egy bizonyos hangulatot".
A természetre vágyó városiak számára az állattenyésztés is különleges vonzerõt jelent. A legnagyobb beregi településen, Tarpán Huszti Sándor tart fenn "természetvédelmi majorságot" és panziót. A romokban heverõ egykori tsz-major ma virágzó, húszhektáros nagybirtok, ahol csak eredeti magyar fajtákat, szürke marhát, szõke mangalicát és juhot tenyésztenek. A Huszti-birtok mintha a Bucsiné által megfogalmazott igényt teljesítené: a mûködõ gazdaság a piacra termel, a vendéglátás csak második pillér. A Széchenyi-tervbõl épített 30 milliós új panzió azért nem szokott üresen állni: "Nekem reklám már nem is kell. Jön elég vendég, egymásnak adják a tippet" - mondja Huszti, és büszkén teszi hozzá: "Adósságom nincsen!" A termetes gazda egyébként legendás vendéglátó, saját palackozású pálinkájának nagy híre van a környéken. Boltba nem is kerül az ital, csak a vendégek kaphatnak belõle, a fantasztikus kolbász- és szalonnaköltemények mellé a Rákóczi arcképével díszített étkezõben. Még a poharak is saját készítésûek: az oldalukat "Tarpa Szabad Hajdúváros" címere, a koronás sas díszíti. Huszti kedvence a marhacsorda: "Büszkék és irigyek, igazi magyar fajta!" - mondja egy Móricz-regényhõs stílusában.
A templomáról híres Csaroda szenvedte meg talán legjobban az árvizet. Itt dõlt össze a legtöbb régi vályogház, de a helyükön épített új, beregi stílusú "árvizes" házak sikeresen idézik fel az egykori faluképet. A falu egyetlen panzióját mûködtetõ Székely Imréné templom melletti kávézóját és ajándékboltját is elvitte a víz: "Igazi mézeskalács ház volt, tíz évig restauráltam. Sajnos nem volt rendes alapja és túl alacsony voltÉ Nem bírta ki azt a nagy vizet" - mondja szomorúan, pedig a háta mögött megint takaros, szép parasztház emelkedik. "Megcsináltam újra, pedig az árvízi újjáépítésbõl kimaradtunk, mert nem volt lakóépület. Pályáztam a Széchenyi-tervre, és sikerült, még a régi ajtókat-ablakokat is újra felhasználtuk, hogy minél jobban hasonlítson az eredetire." A panziót a csarodai házakból kimentett, régi bútorokkal rendezték be, amiket a tulajdonosnõ gyûjtött össze az évek során. "Még az árvíz idején is tüzelték a régi bútorokat, nem jöttek rá az emberek, hogy ezek értékesek. De amit lehetett, megmentettem."
A fenti példákban az a közös, hogy mindannyian felismertek valamit a falusi turizmus lényegébõl:
hiteles, paraszti
hangulatú környezetet kell biztosítani. Bucsiné Parizán Ágnes szerint nálunk még nagyon kevesen vannak tisztában azzal, hogy a falusi turizmus többet jelent annál, hogy az adott vendéglátóhely történetesen faluhelyen van. "Nagyon sok a perzsaszõnyeg-baldachinos ágy-Maggi húsleves típusú panzió. Pedig a falusi turizmus lényege az egyszerû, tiszta környezet, a házi készítésû ételek, szörpök, lekvárok. A háziasszony egész élete hitelesíti a fogadót." Bucsiné szerint azonban a legnagyobb probléma a vidék rohamos elszürkülése, jellegtelenné válása. "Alig van már régi épület a falvakban, és a maradékot is folyamatosan bontják. Erre a faluképre, ami nálunk kialakulóban van, nem fog jönni a turista, különösen nem a várva várt nyugatiak. Az utolsó utáni pillanatban vagyunk: most kellene minden turisztikailag fontos vidéken felmérni az épületállományt, és azonnal védetté nyilvánítani mindent, ami még megmaradt. És nemcsak a házakat, hanem az ólakat, górékat, kutakat, kerítéseket is. Nem lenne szabad ráhagyni a döntést a falvakra, mert központi beavatkozás nélkül remény sincs a pusztulás megállítására. Az elveszõ turisztikai potenciál pótolhatatlan." Véleményét a tarpai helyzet is alátámasztja. Az egykor népi építészetérõl híres mezõvárosban a polgármester a KÖH-höz fordult, hogy védjék meg az Árpád utca utolsó régi házait. Ez manapság olyan kockázatos lépésnek számít, aminek könnyen bukás lehet a következménye a következõ helyhatósági választáson. Pedig a nyugat-európai turistának nehéz lenne elmagyarázni, hogy az ilyen megtiszteltetés hallatán nálunk miért kap vasvilla után a "büszke" tulajdonos.
A jellegtelenné válás veszélye a Bereget is fenyegeti. Az itteni falvak is jórészt 70-es, 80-as évekbeli kockaházakból állnak, és az árvíz is alaposan megtépázta õket. Az újjáépítés volt az elsõ kísérlet arra, hogy az eredeti hangulatot modern formában átmentsék a jövõnek, és néhol, például Jándon és Gulácson, ennek kifejezetten pozitív hatása volt. Ennek ellenére kétséges, hogy maradt és marad-e elég emlék ahhoz, hogy a turizmus komoly iparággá váljék. Tarpán az utcák hajlása, a zsindelyes fakapuk, a romladozó öreg házak és az erõs disznószag még a közeli Erdélyt idézik, Márokpapiban és Vámosatyán bájos, ismeretlen középkori templomocskákat fedezhetünk fel, és az utóbbi helyen a gondnokkal, a pirospozsgás Boriska nénivel való beszélgetés legalább olyan élmény, mint a kazettás mennyezet és a fakuló freskótöredékek. A néptelen utakon remekül lehet biciklizni vagy gyalogtúrázni, és Danóék a lovas vagy vízi túra megszervezésében is segítenek. A falusi turizmus nem fogja megoldani a Bereg gondjait - talán egyetlen vidék gondjait se fogja megoldani -, de idõtöltésnek kifejezetten kellemes.
Zsuppán András
