Lokál

Giccs és kultusz címmel nyílt a budavári Sándor-palotában az a monstre kiállítás, ami nem kevesebbet vállal, mint hogy bemutassa az ötvenes, hatvanas évek tárgyait meg a hozzájuk kapcsolódó "életérzést". Arra azonban valószínûleg senki nem gondolt, hogy ez a kavalkád micsoda energiákat mozgat meg: a múlt pénteki megnyitón egymást taposták a népek, mindenki idõutas akart lenni egy órácskára. A nosztalgia, mint a vulkán, feltört, pedig a kiállítás sokkal kritikusabban kezeli a korszakot.

Hondurasban hét õslakos indián törzs képviselõi halálra ítélték Kolumbusz Kristófot. A szimbolikus pert mindama bûntettekért indították, amit az õket felfedezõ Kolumbusz és a nyomában sereglõk követtek el népeikkel és földrészükkel szemben. Az indián íjászok által a tengerész arcmásán végrehajtott ítélet a fehér ember gyarmatosító kultúrájának is szólt.

A Fészek a legrégebbi és máig zavartalanul mûködõ mûvészklub Budapesten. Itt soha nem voltak botrányok, sõt a helyi mûvészönkormányzat kissé elszigetelte magát a külvilágtól. Eleinte a tagság és fõleg a kártyapénz tartotta fenn, a rendszerváltás óta pedig azon kevés kiváltságos társadalmi szervezetek közé tartozik, amelyek idejében észbe kaptak, és kisebb hiányosságokkal, de legalább visszakapták a telephelyüket.

A múlt héten egyre-másra érkeztek a hírek a Bács-Kiskun megyei Rém község környékén garázdálkodó farkasokról, megtizedelt vadállományról és nyájakról. A tudósítások vérengzõ fenevadakat éppúgy emlegettek, mint vérszomjas juhászokat, akik legszívesebben kiterítve látnák a különben Magyarországon hivatalosan kipusztult és éppen ezért fokozottan védett ragadozókat. Az eset nyomán a Kiskunsági Nemzeti Park igazgatója határozatban tiltotta meg a farkasok kilövését, vadászok magyarázkodtak, volt, aki kóbor kutyákat emlegetett, mert hülyeségnek tartotta az egészet, sõt még Brigitte Bardot is üzent, nemzetközi cirkuszt csinál, ha bántani merik õket. Rémen viszont nem igazán értik, mire ez a nagy felhajtás, farkasok már évek óta föl-fölbukkannak azon a környéken.

Kedves Olvasóink! Köszönjük, hogy ilyen aktívan és kreatívan vettek részt a Nemzeti Gödör hasznosítására kiírt pályázatunkon. A számtalan kitűnő ötletből csak hatalmas nehézségek árán tudtuk kiválasztani a győztes művet, de végül mégis sikerült: a fődíjat, a MaNcs-előfizetést Gellér B. István pécsi gödörszobrász nyerte Negatív Manhattan fantázianevű pályázatával. Gratulálunk, és most lássunk néhányat a legjobbak közül.

Ha azt halljuk: fürdőváros, óhatatlanul egy elsüllyedt világra gondolunk, ahol mindig kék az ég, az emberek kimértek, elegánsak és gazdagok, ahol a csúnyák megszépülnek, a szépek meg még szebbek lesznek. Egy ilyen helyen a fehér a terepszín, tökéletes a béke, és még a morfinista fürdőorvos, a tripperes fürdőskurva és a potyaleső playboy is csak a romantika látszatát erősíti. Persze innen nézve inkább a valóság kitalált. A valóság pedig Hajdúszoboszló, egy majdnem huszonötezer lakosú település az Alföldön, ami igazából nyáron életképes, de azért a decemberi fagyban sem szűnik meg teljesen.

Nyakunkon a nagy ünnep, az ajándékozások és zabálások gyilkos gátfutásának szezonja. Rövid, helyi érdekű futamunk, míg a lehetőségeket kutatja, szinte szándéktalanul föltár néhány mélyebb összefüggést (tudniillik a mértékletes ajándékvásárlás és a mértéktelen töltekezés fájdalomcsillapító viszonyában).

Belpolitika

Belpolitika

Amiként a nemi, akképpen a kulináris élvezetek frontján is vannak az életnek olyan periódusai, amikor az élénk agyat a békacomb uralja, az áfonyás vaddisznó, meg a rákleves. Ebben a szakaszban a teljesen evidens szomszédasszony helyett húsos ajkú, akrobata végzettségű polinéz táncosnők körül forog a gondolat, bolhás házőrzők falnak undorral félretolt pörköltöket. Aztán idővel megkopik a kuriozitás hívogató fénye, és vele az az észveszejtő, habzsoló kíváncsiság: leül a paraszt, s amit elé tesznek, azt eszi.

Miközben az új magyar drogtörvény-tervezet börtönnel fenyegeti az alkalmi kenderfüstölőket, Európa egyre közelebb kerül a marihuána - és nem csupán a szintetikus THC - gyógyszerként, gyógyszeralapanyagként történő elismeréséhez: idén júniusban a brit belügyminisztérium engedélyezte, hogy egy gyógyszergyár évente húszezer tő hasiskendert termesszen orvosi kísérletek céljára. A marihuána gyógyszerként történő elismerése polgárosult országokban a kemény és könnyű drogok jogi megítélésének szétválasztásához, a könnyű drogok dekriminalizációjához vezet.

MaNcs, X. évf. 44. szám, 1998. október 29.

1989 novemberének egyik esős estéjén bizonyos Tirts Tamás nevű férfival sétáltam a belvárosi Molnár utcában, aki egy hirtelen jött ötlettől vezérelve arra kért, hadd legyen már az akkorra néhány számot megélt Magyar Narancs nyomán a narancs a Fidesz kampányszimbóluma az éppen aktuális népszavazási küzdelemben. Tirts kampányfőnök volt egy akkori önmeghatározása szerint radikális-liberális-alternatív szervezetnél, a Narancs hasonló eszményekben hívő orgánum volt, nem tűnt fájdalmasnak a kis szívesség. (Az oké, hogy hibázik olykor az ember, de ekkorát?) A szimbólumazonosság később mindkét fél számára kellemetlenné vált: a Fidesz számára, mert úgy érezte, a Narancs szabadossága rossz fényt vet rá a jobboldalon, amit olyan jól kinézett magának hódítandó terrénumként; az önazonosság problémájával nem birkózó Narancsnak meg kínos volt, hogy még évekkel a szakítás után is összefüggésbe hozzák egy elveit fehérneműként cserélgető politikai szervezettel. A kellemetlenkedés konfliktussá terebélyesedett. Az emlékezet frissítésére álljon itt egy dokumentum:

De hát lehet. A magyar (meg a nem magyar, ez azonban nem különösebben vigasztaló) médiatörténet tele van ilyen sztorikkal: van egy lap, fontos sok mindenkinek, csak nem elég sok mindenkinek, aztán egyszer csak kiesik alóla a padló. Hogy a Magyar Naranccsal megtörténhetett az, ami történik vele, nyilvánvalóan a "mi" hibánk (személy szerint az enyém is), részben viszont, amennyire meg tudom ítélni, valódi lehetősége soha nem volt a lap nevében döntéseket hozóknak arra, hogy jelentősen más irányba tereljék a mostan kulmináló folyamatokat.