A Ludovika Akadémia felújítása

Haptákban

szerző
Kovács Dániel
publikálva
2015/14. (04. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás

Orbán Viktor tavaly márciusban adta át a felújított Ludovika Akadémiát a két évvel korábban alapított Nemzeti Közszolgálati Egyetemnek, idén ősszel a hallgatók már a szomszédban elkészült új kollégiumba is beköltözhetnek. A 38 milliárdos Ludovika Campus projekt komoly ütemet diktál.

A Magyar Hadi Akadémia felállítását 1808-ban rendelte el I. Ferenc. Felesége, Mária Ludovika az intézmény javára ajánlotta fel ötvenezer forintnyi koronázási ajándékát, a kor szokásának megfelelően ezzel a név is járt – így született a Ludoviceum. Az építkezés a Nemzeti Múzeum későbbi tervezője, Pollack Mihály vezetésével 1820-ban indult. Az ekkor már negyvenes éveiben járó Pollack mert nagyot álmodni: a városhatáron jóval túl fekvő, az Orczy családtól vásárolt telekre egyszerűen tagolt, de monumentális klasszicista palotát tervezett. Bár funk­ciójánál fogva ez puritánabb, a Ludoviceum terveire az építész féltestvére, Leopold Pollack leghíresebb munkája hathatott: a 18. század utolsó évtizedében emelt milánói királyi palota kivitelezésében maga Mihály is segédkezett.

A főépület bő 15 év alatt elkészült (a téglaigény összesítve a teljes budai téglagyártás egyéves kapacitását lefoglalta), de az iskola különféle hiányokra hivatkozva nem költözött be – a közvélemény ebben egyértelműen a bécsi udvar gáncsait látta. Eleinte raktárként, majd kisebb részben oktatásra használták; végül Linzbauer István újabb, külső-belső felújítását követően csak 1872-ben nyitott meg a Magyar Királyi Honvédségi Ludovika Akadémia.

Onnantól viszont gyorsan a hazai honvédelem legendás helyszínévé lett, és az is maradt egészen 1944-ig. Híres diákjait hosszan lehetne sorolni: itt lett a Monarchia tisztje a 20. századi horvát irodalom nagyja, Miroslav Krleža, itt tanult a kiváló könyvtáros, Káplány Géza, Fáy Ferenc emigráns költő, és persze a magyar hadtörténelem meghatározó alakjai, Stromfeld Auréltől, a Tanácsköztársaság vezérkari főnökétől az 1956-os felkelésben szerepet vállaló Maléter Pálig és Pálinkás-Pallavicini Antalig. 1944-től azonban az iskola kiköltözése, majd megszűnése miatt az épületre újabb hányatott évtizedek várnak. 1956 után az ELTE Természettudományi Kara használta, a lovardából is ekkoriban lett Alfa mozi, amely aztán 1990-ben bezárt, két évre rá pedig leégett. A nyolcvanas évektől azonban egy-két reménysugár is felcsillant. A Budapesti Város­védő Egyesület 1985-ben megtalálta a lovarda mellett Pest egyetlen bővizű, középkori természetes forrását, az Illés-kutat, és közadakozásból rekonstruálták klasszicista kútházát. A kilencvenes években pedig a déli oldalon álló vívótermet építette újjá Nagy Bálint a Bárka Színház számára.

Az igazi változást azonban a – Magyar Természettudományi Múzeumban máig kissé nagyzolóan „pataki paktumként” emlegetett – 1993-as megállapodás ígérte: a kormány akkor kötelezettséget vállalt arra, hogy az intézmény sok évtizedes társbérlet után ide költözhet a Nemzeti Múzeumból. A tervezési megbízást az az addigra már privatizált Középülettervező Rt. kapta, amelynek képviseletében ketten szignálták: a korábban a Szépművészeti rekonstrukcióját is elindító Mányi István, és egy másik, a nemzet köztudatába utóbb beégett nevű építész: Siklós Mária. A tervezés végül a még abban az évben saját irodát alapító Mányi partnereként a Közti két, ugyancsak ismert építésze, Tima Zoltán és Ács István nevéhez fűződik. A Lovardában kialakított új kiállítótér, az új főbejárat és a részben átalakított főépület, tehát a beruházás első fázisa 1996-ban meg is nyithatott, és abban az évben megkapta Budapest Építészeti Nívódíját. A terv az volt, hogy 2002-re a teljes felújítás elkészül – mint tudjuk, ebből nem lett semmi. A Természettudományi így a korábbi állapotnak megfelelően külső raktárakkal működött, de a félkész épületben is színvonalas programokat bonyolított le, egészen addig, amíg egy váratlan kormánybejelentést követően meg nem kérdőjeleződött a jövője (a kezdeti zavarokról lásd: Sétálunk, sétálunk, Magyar Narancs, 2012. június 7. – a szerk.).
A kormányzati támogatással házon belülre került Nemzeti Közszolgálati Egyetem azonban végül felvállalta a társbérletet, és a Ludovi­ceum felújításából valamennyi a múzeumnak is jutott; igaz, fennmaradt a széttagolt működési alaphelyzet is.

 

Hősök folyosói

Az újabb fázist ezúttal is Mányi stúdiója, illetve a Szalay Tihamér vezette MD Studio tervezte, Fürjes Balázs kormánybiztos koordinálásával, akit személyes emlékek fűznek a házhoz – nagyapja és édesapja is ludovikás diák volt. Az építkezéssel a Pollack–Linz­bauer-féle főépület gyakorlatilag eredeti funkcióját kapta vissza, leszámítva a tetőtérben és az alagsorban korábban a múzeum számára kialakított tereket (ezeket sajnos közlekedési zsákutcák, lezárt folyosó- és lépcsőházi szakaszok jelzik). Ez könnyebbséget is jelentett, a 21. századi követelményeknek megfelelni a műemlék épületben azonban nem volt egyszerű, ráadásul több védendő térre is figyelni kellett.

A hatalmas felületű homlokzatról levésték a hatvanas években felhordott, barnássárga-szürke kőporos vakolatot, megannyi aprólékos díszű budapesti homlokzat kíméletlen gyilkosát. Az új, csontfehér szín és simított felület egységesebb, korhű összképet ad (felidézve Pollack későbbi főművét is). Belépve már a nyolcszögű előcsarnok nagyvonalú eleganciája elképeszti a szemlélőt – pedig a legszebb belsőhöz a hátsó szárnyig kell gyalogolni. A görögkereszt alaprajzú, kupolás kápolna önmagában is figyelemre méltó alkotás. Oldalkarzatainak súlyát márványozott oszlopok hordják; bár a díszítőfestés maradványai előkerültek, az egységes megjelenés érdekében ezt visszatakarták, így legfőbb dísze a fotók alapján rekonstruált üvegablak. Míg a kápolna tereit főleg rendezvényekhez használják, a főbejárat felett Linzbauer által, utólag kialakított díszterem eredeti funkcióját és kiképzését nyerte vissza. A színes belső tér érezhe­tően későbbi az épület egészénél, de a maga nemében szintén minőségi. Különleges értéke az eredeti, 6,5 méter magas, több mint féltonnás csillár, amely darabjaiban került elő különféle raktárakból, barakkokból a felújítás közben.

Az autentikus hangulatot fokozzák a több mint 22 ezer négyzetméteres épületben azok az emléktáblák, domborművek is, amelyekből szép számmal találunk a Pollack tervezte díszlépcsőházban, valamint a kápolna előterében kialakított Hősök folyosóján, a hazáért életüket adó katonák névsoraival. Pár lépésre megőriztek egy eredeti fűtőnyílást és kazánfrontot is. A mai tűzvédelem csak a szakaszolt zárhatóságot várta el; ezt a hatalmas, szinte láthatatlan üvegajtókkal érték el. A földszinten és az első emeleten elhelyezett irodaterekben az eredeti, látványos födémboltozatokat is megóvták az ilyenkor szokásos álmennyezetektől.

A felújítás egészére jellemző, hogy kortárs minőség csak ott jelenik meg, ahol feltétlenül szükséges. De ebben némi bátorság elkelt volna: az ésszerűen praktikus előadótermek mellett a legfontosabb találkozóhelynek szánt, a második emeleti oktatási szinten elhelyezett aula-zsibongó, a 180 fős könyvtár és az alagsorban levő, az Orczy-kert felé megnyíló büfé is meglehetősen személytelen, rideg – bár miért várnánk barátságos hangulatot egy olyan intézményben, ahol a hallgatók egy részének alakzatban kell közlekednie a folyosón… Nem hátrány, hogy az összkép feledteti az elmúlt évtizedek hányattatásait, de egy helyen a múlt túlzott szépítése is szembeötlő. Az udvaron eredetileg azoknak a vármegyéknek a címerét helyezték el, amelyek adakoztak az akadémia felépítésére, gondosan kihagyva a helyet a többinek – ezek most különösebb indok nélkül felkerültek a falakra. Haynau rémuralmának idejére emlékeztet itt egy megkapóan egyszerű, felújított emlékmű, az udvar burkolatába süllyesztett három, kereszt alakú márványberakás: itt végezték ki 1853 márciusában az uralkodó elleni összeesküvés vádjával Noszlopy Gáspárt, Jubál Károlyt és Sárközy Sándort.

Szigorúan ellenőrzött kutatók

A főépülettel párhuzamosan az előtte elterülő Ludovika tér is át­alakult. Bár kisebb visszhanggal, mint a Kossuth térnél, de fák itt is hullottak bőven – az Üllői úttól a középrizalitig nyitott, nagyvonalú sétányt látva azonban el kell ismernünk, nem indokolatlanul (erről lásd: Magának engedélyezhette a kormány a Ludovika téri favágást, magyarnarancs.hu, 2013. október 31. – a szerk.). A teret a közeljövőben a 26 hektáros Orczy-kert teljes rekonstrukciója követi, szintén nagyobbrészt uniós forrásokból, meg­spékelve több új egyetemi épülettel: oktatási központtal, sport­csarnokkal, tornacsarnokkal, uszodával, kollégiummal, lovardával. A komplex helyreállítás lendületet adhat a környék fejlődésének is, bár az egyelőre kevéssé látszik, hogy a VIII. kerület szegényebb sorsú lakói miként profitálnak majd belőle (az viszont fontos gesztus volt, hogy a felújítás alatt külön figyelmet fordítottak a környékbeliek foglalkoztatására). A közbeszerzések egy része már lezajlott, például a Sportközponton 5,2 milliárdért a Market Építő Zrt. dolgozhat (az állami megrendelések új üdvöskéjének egyik tulajdonosa Garancsi István – a szerk.). A második fázisból egyelőre csak a Nagyvárad tér sarkára tervezett, 21 ezer négyzetméteres oktatási tömb épül a Finta Stúdió tervei alapján, hétmilliárd forintért, a W-É-P Campus Konzorcium kivitelezésében. Veszteség azért akad: az építkezések lázában szinte teljesen elsikkadt, hogy az egyre csökkenő önkormányzati források mostanra véglegesen elsüllyesztették a Bárka Színházat (a Bárka kálváriájáról lásd: Nem talált, süllyed, Magyar Narancs, 2014. október 16. – a szerk.). Helyén egyetemi kulturális intézmény nyílhat valamikor.

A Pollack-féle főépület felújításával mindenesetre 4,7 milliárd forintért visszakaptunk egy rég hiányzó kincset. Ez persze, köztünk szólva, erős túlzás. A Ludovika sosem volt a publikum számára nyitott épület, és ma sem az: a kapunál szigorúan ellenőrzik a belépőket, az egyes helyiségekbe pedig csak jogosultsággal lehet belépni. Úgy hírlik, ezt a rendszert kissé túl is tervezték, és a kollégák panaszkodásának hatására utóbb az ésszerűség jegyében nagyrészt ki kellett kapcsolni. Ezt titkon le lehet meózni: szombatonként előzetes regisztrációval bárkinek megmutatják a házat.

A cikk a Kortárs Építészeti Központ (KÉK) és a Narancs közti együttműködésben, az NKA támogatásával jött létre.

szerző
Kovács Dániel
publikálva
2015/14. (04. 02.)
Twitter megosztások száma
Google +1
Egyéb megosztás
Ezt már olvasta?

Kommentek

Rendezés:

Komment írásához vagy regisztrálj

Legfrissebb Narancs

„Nem kérünk bocsánatot”
Interjú „Tibi atyával”
Interjú Palkovics Lászlóval
Mi lesz az MTA-intézetekkel?
Évadnyitó melléklet
Jordán Adél, Carly Wijs, Pintér Béla színháza
Tartalomjegyzék Legfrissebb Narancs

Kultúra

még több Kultúra...

Narancs

Vélemény

még több Vélemény...