Helsinki: politikai leszámolás lehet az Auróra nyitvatartásának korlátozása
aurora_birosag.jpg

Helsinki: politikai leszámolás lehet az Auróra nyitvatartásának korlátozása

  • narancs.hu
  • 2019. március 14.

Lokál

A bíróság zöld utat adott a házmesterkedésnek a jogvédők szerint.

A 8. kerületi önkormányzat a környező társasházak kezdeményezésére indított eljárást annak érdekében, hogy az Auróra ne lehessen nyitva este 10 után. A bíróság másod fokon is úgy döntött, a házban nem lehet vendéglátó tevékenységet folytatni 22 óra után: viszont a hely legfőbb bevételi forrása épp a vendéglátásból származik. Az Auróra képviseletét a Helsinki Bizottság látta el a bíróságon, az ítélet után kiadott közleményében pedig részletesen leírják,  mi volt a probléma a csütörtöki ítélettel.

Elvileg társasházak kezdeményezték az eljárást, ám nem tudni ez pontosan hány lakót érint: a bíróság szerint társasházanként akár egy tulajdonos is elég az eljárás kezdeményezéséhez. Ugyanakkor maga az önkormányzat több társasházban meghatározó tulajdonos, illetve jórészt mint önkormányzati cég a társasházak közös képviselőjeként maga szervezte ezeket a kezdeményezéseket.

A Helsinki szerint ez „gyakorlatilag azt jelenti, hogy az önkormányzat akár »saját hatáskörben« is meg tud szervezni ilyen akciót bármelyik vendéglátóhellyel szemben, ha a vendéglátóhely környezetében olyan társasházak vannak, amelyekben tulajdonrésszel rendelkezik."

Az ítélethirdetéskor az is kiderült, hogy új panaszokat is csatolt az önkormányzat az eljáráshoz, ám az új bizonyítékokról nem értesítették az Aurórát, holott a törvény értelmében ezeket a fejleményeket közölni kellett volna, írja a Helsinki. „Így nem tudni, ezek a panaszok hol és mikor kerültek az aktába, nem tudni, hogy legalább a döntést hozó önkormányzati képviselők látták-e ezeket az állítólagos panaszokat.“

A Helsinki szerint egyáltalán nem bizonyosodott be, hogy az Auróra kit zavar a lakók közül, ha egyáltalán.

„A legszomorúbb azonban az, hogy a bíróságot csak az állítólagos lakossági panaszok érdekelték, az nem, hogy az Auróra állítólagos zavaró tevékenysége ténylegesen, objektív módon bizonyított-e. Magyarán a bíróság – legalábbis a VIII. kerületben – zöld utat adott a »házmesterrendszernek«, ahol is egy-két elégedetlenkedő éppen elég ahhoz, hogy egy jól működő helyet tönkre tegyenek. A közkedvelt közösségi házban most 12 kormányfüggetlen civil szervezet működik, és az utóbbi években több mint száz civil tömörülésnek biztosította helyszínt rendezvényeikhez. Mindez minden valószínűség fontosabb szerepet játszik az Auróra hatósági vegzálásában, minthogy meddig is lehet sört venni a kantinban.“

Az Auróra a Helsinki Bizottság segítségével a Kúriához fordul az igaza bizonyításáért.

Az ítélet ellenére az Auróra nem zár be. Közleményükben azt írják, 22 óra után is megtartják az összes programjukat, de támogatást kérnek a fennmaradáshoz.

„A hatalmas bevételkiesés azonban veszélybe sodorja az egész ház fennmaradását, így a ti segítségetekre is szükségünk van. Ha összefogunk, megakadályozható az Auróra bezáratása, Magyarország legfontosabb civil házának ellehetetlenítése!“

Figyelmébe ajánljuk

Nemcsak költségvetési biztost, hanem ÁSZ-vizsgálatot és büntetést is kapott Orosháza

Nincs elég baja Békés megye egykor virágzó ipari centrumának, Orosházának, amhova nemrégiben költségvetési biztost neveztek ki. Állami számvevőszéki vizsgálat is folyik az önkormányzatnál, a korábbi fideszes vezetés miatt súlyos visszafizetési kötelezettségek terhelik, ráadásul kormánypárti településekkel ellentétben egyelőre nem kap pótlólagos forrásokat a működésére.

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.