HungaroMet: Felhőszakadás, jégeső, villámárvizek is kialakulhatnak augusztus 20-án este

  • narancs.hu
  • 2024. augusztus 19.

Lokál

Nem lennénk ezekben a napokban állami alkalmazásban lévő meteorológusok! 

A gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható augusztus 20-án, de az ország északnyugati felén nagyobb eséllyel és számban alakulhatnak ki akár több hullámban is záporok, zivatarok a délutáni, esti órában – írja a HungaroMet Zrt. videója alapján az MTI.

Az előrejelzés szerint a következő 36 órában Magyarország időjárását egy lassú mozgású hidegfront előtt érkező meleg-nedves szállítószalag alakítja, ami továbbra is kedvező feltételeket teremt záporok, zivatarok kialakulásához.

Hétfő este, késő este előbb a Dunántúlon, majd északon is erősebben megnövekszik a felhőzet és éjfélig ezekben az országrészekben záporok, zivatarok alakulhatnak ki, illetve érkezhetnek dél felől. Az Alföldön kisebb a csapadék esélye. Hajnalra többnyire 16-24 Celsius-fok közé csökken a hőmérséklet.

Kedden a gomoly- és fátyolfelhők mellett sok napsütés várható, és nagyobb eséllyel és számban az ország északnyugati felén alakulhatnak ki akár több hullámban záporok, zivatarok a délutáni, esti órában.

Ezek elsődleges kísérőjelensége a felhőszakadás lesz, de jégeső és viharos széllökés is előfordulhat.

Az előrejelzés szerint a Dunántúl északnyugati felén, kétharmadán, Pest vármegyében és környékén és az Északi-középhegység nyugati felén a legkedvezőbbek a feltételek csapadékgócok kialakulásához, míg az Alföld délkeleti, keleti részén erre sokkal kisebb az esély.

Az ismétlődő záporokból, zivatarokból kiemelten a Dunántúli-középhegység középső részén 50 milliméter feletti csapadékösszeg is előfordulhat, ami arrafelé villámárvíz kialakulását eredményezheti. A késő esti óráktól fokozatosan csökken a zivatarhajlam.

Kovács Zoltán kormánybiztos hétfőn azt írta a Facebookon, hogy az ünnepi programsorozatért felelős operatív törzs egész nap figyeli majd az időjárás alakulását, bármelyik rendezvényhelyszínen be tudnak avatkozni, és ha úgy adódik, akár a rendezvényt is le tudják állítani, ami igaz a keddi tűzijátékra is. „A szakemberek megerősített szolgálattal és erre az alkalomra telepített figyelő-mérő állomásokkal folyamatosan nyomon követik az időjárás alakulását” – írta.

Az operatív törzs az így befutó adatok alapján dönthet arról, hogy megtartanak vagy elhalasztanak-e egy rendezvényt, és erről pedig „minden lehetséges formában és csatornán” kommunikálnak majd.

Az augusztus 20-i időjárás kérdése 2022 óta már nemcsak a tűzijáték és az amiatt összegyűlő tömeg szórakozása miatt érdekes: abban az évben az azóta már teljesen átalakított Országos Meteorológiai Szolgálat két vezetőjét is kirúgták, mert vihart jósoltak estére, emiatt elmaradt az egy ideje már kifejezetten a Fidesz identitásának alapját jelentő tűzijáték, hogy aztán egy csepp eső se essen.

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Jön a bolond!

  • - turcsányi -

William McKinley-vel jól elbánt Hollywood. Az Egyesült Államok 25. elnöke mind ez idáig az egyetlen, aki merénylet áldozataként négy elhunyt potus közül nem kapott játékfilmet, de még csak egy részletet, epizódot sem.

Út a féktelenbe

Már a Lumière testvérek egyik első filmfelvételén, 1895-ben is egy érkező vonat látványa rémisztette halálra a párizsi közönséget.

Cica az istállóban

„Attól, hogy egy kóbor macska a Spanyol Lovasiskola istállójában szüli meg a kiscicáit, még nem lesznek lipicaiak” – imigyen szólt egy névtelen kommentelő a film rendezőjének honosítási ügyét olvasva.

A hegyek hangja

„Ez a zene nem arra való, hogy hallgassuk, hanem arra, hogy táncoljunk rá” – magyarázza a film – eredeti címén, a Sirāt – egyik szereplője a sivatagi rave-partyban eltűnt lánya után kutató Luisnak (Sergi López) a film magját alkotó technozene értelmét. Az apa fiával, Estebannal (Bruno Núñez Arjona) és kutyájukkal, Pipával érkezik a marokkói sivatag közepén rendezett illegális rave-fesztiválra, hogy elszántan, de teljesen felkészületlenül előkerítse Mart.

A jóság hímpora

Krasznahorkai László első poszt-Nobel-regénye játékos, bonyolult, színpompás mű. Főszereplője egy múzeumi lepketudós, entomológus (azaz a rovartan szakértője), akit váratlanul egy bonyolult elméleti problémával keres meg a munkájában elakadt író, bizonyos Krasznahorkai László, aki kísértetiesen emlékeztet a nyilvános fellépésekből és megnyilatkozásokból ismert Krasznahorkai Lászlóra.

Főszerepben az Első sírásó

A november 6-án zárult igazgatói pályázaton Lipics Zsoltot hirdették ki győztesnek Darabont Mikold ellenében, azonban nagyon sok ellentmondás és fordulat jellemezte az elmúlt időszakot. A régi-új igazgató mellett csupán a NER-es lapokban folytatott sikerpropagandája szólt, pályázata egy realista, szakmaiságra építő programmal ütközött meg.

Őrült rendszer, de van benne pénz

  • Szekeres István

Amikor a tavalyi párizsi olimpián a tekvandós Márton Viviana megszerezte a hatodik – igaz, spanyol import – aranyérmünket, Orbán Viktor (noha eredetileg nyolcat várt) SMS-t küldött Schmidt Ádám sportállamtitkárnak: „Maradhat.” A kincstári humor mögül is elővillant a tény, hogy a sportélet is a miniszterelnök kezében van.