helyrajzi szám

Kőmíves Kelemenné-dombormű

Lokál

Új, tizenhat termes általános iskolát adtak át 1962-ben a Budapesti Műszaki Egyetem mellett. A terveket három építész je­gyez­te – Kiss Albert, Mester Árpád és Preisich Gábor –, ám a vörös téglás „kocka” nem vált építészeti szenzációvá. „Építészeti szempontból semmi különöset nem találunk rajta: a tervezőknek a legolcsóbb megoldást kellett választaniuk.

A hely, ahol megépült, városképi szempontból sem támasztott nagyobb igényeket. A Műegyetem árnyékában húzódik meg, esztétikailag feltűnés nélkül, harmonikusan illeszkedik a környezetbe” – írta három évvel az avatást követően Szíj Rezső a Művészet című folyóiratban az iskoláról, amelyet annak ellenére sem neveztek el egyértelműen Egry Józsefről, hogy a homlokzatára Borsos Miklós Egryről készített portré­domborműve került, és eleve az Egry József utca 3–11. szám alatt működött. Mindez azért érdekes, mert az intézmény hivatalos neve akkoriban „Egry József utcai általános iskola” volt. Ma a kívül-belül is átalakított épületben az Újbudai Széchenyi István Gimnázium működik.

A Művészet nem építészeti vonatkozásai miatt foglalkozott az iskolával, hanem kifejezetten a „dekoráció” okán. Az Egry József-portré mellett ugyanis egy sokkal nagyobb, teljes falfelületet lefedő dombormű is felkerült az iskola homlokzatára. A Kőmíves Kelemenné címet viselő alkotás valamiféle bronzból készült képregényként is értelmezhető, a közismert balladát jelenetről jelenetre dolgozza fel, a szöveggel együtt. Alkotójának, Mikus Sándornak a legismertebb műve a városligeti Sztálin-szobor volt, de nem csak azt a művét sodorta el a népharag 1956-ban, felrobbantották a Budapest határában álló Stein­metz kapitány-emlékművet is.

Noha az ötvenes évek végétől a szocreál kezdett kimenni a divatból, Mikus továbbra is sokat foglalkoztatott szobrász maradt: 1958-ban új Steinmetz kapitányra kapott megbízatást, ugyanabban az évben a Nép­stadion sportolószobrai közül a focistákat készíthette el, egy évre rá a veszprémi tanácsköztársasági emlékművet, 1970-ben a pécsi Lenint, közben pedig felszabadulási emlékművek és lakótelepi zsánerszobrok sokaságát. „Bonyodalommentesek, áttekinthetőek ezek a szobrok, nincs bennük semmi zaklatottság, divatos disszonáns. Azért készültek, hogy gyönyörködtessenek. (…) Meghittség, őszinteség árad Mikus Sándor figuráiból, melyek a tőmondatok közvetlenségével szólnak hangulatról, finomságról, gyengédségről” – írta Pogány Ö. Gábor 1968-ban, ugyancsak a Művészet hasábjain, amelyből valamiféle szobrász Szabolcska Mihály képe bontakozik ki.

A cikk további része csak előfizetőink számára elérhető.
Soha nem volt nagyobb szükség önre! A sajtó az olvasókért szabad, és fennmaradásunk előfizetőink nélkül nem lehetséges. Legyen előfizetőnk, tegyen egy próbát velünk és támogassa a demokratikus és liberális Magyarország ügyét!

Neked ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.