Közös kiállítással emlékezik három budai önkormányzat Budapest 1944-es ostromára

  • narancs.hu
  • 2020. február 7.

Lokál

Reményeik szerint ez egy új emlékezetpolitika kialakulásának a kezdete.

Közös kiállítással emlékezik Budapest 1944-es ostromára az I., a II. és a XII. kerület önkormányzata – írja az MTI.

A szombat délután megnyíló, keddig látható tárlat öt helyszínén, a Kapisztrián téren, az Ördögárok mellett az Akadémia parknál, a Széll Kálmán téren, a Széna téren és a Városmajorban nyolcvan fényképen mutatják be Budapest ostromának napjait.

V. Naszályi Márta (Párbeszéd) I. kerületi polgármester elmondta: a közös kiállítás reményeik szerint egy új emlékezetpolitika kialakításának kezdete. Örsi Gergely (MSZP) II. kerületi polgármester arról beszélt, hogy az elmúlt években a szélsőséges ideológiák nevében próbálták kisajátítani az évfordulót, ezért is fontos kiemelni azt a politikai keretekből. Pokorni Zoltán (Fidesz), a XII. kerület polgármestere szerint a kiállítás "nem valami nagyot akar, hanem kicsit, személyeset és autentikusat."

Figyelmébe ajánljuk