A statisztikák körülbelül százezerre teszik a kelet-európai vendégmunkások számát, de kétszer ennyien is lehetnek, mivel sokan feketén dolgoznak, ráadásul egyre többen érkeznek családostul. Angliához és Németországhoz hasonlóan Hollandiában is a lengyelek voltak az elsők, őket később leginkább románok és bolgárok követték.
Tekintettel a lengyelek mobilitására és "(túl)súlyára" - a Kelet-Európából érkező vendégmunkások mintegy nyolcvan százaléka lengyel! - 2008 elején a Ryanair rendszeres járatot indított a holland-német határ közelében fekvő Weezébe, mivel a határ holland oldalán tizenötezer, míg a túloldalán több mint harmincezer lengyel dolgozik. Bár természetesen más kelet-európai országok állampolgárai - köztük 1-2 ezer magyar - is jelen vannak a munkaerőpiacon, a hollandok többsége, ha kelet-európai vendégmunkásokról és bevándorlókról hall, mindenekelőtt a lengyelekre - netán a románokra vagy bolgárokra - gondol.
Mivel Hollandia fokozatosan feloldja az új EU-tagállamok munkavállalóira vonatkozó korlátozásokat, várhatóan némiképp visszaszorul majd a feketemunka, és egyre pontosabbak lesznek az ide vonatkozó statisztikák.
A százezer kelet-európai munkavállaló
az aktív dolgozók durván másfél százalékát jelenti. Elsősorban az építőiparban, a szállítmányozásban és a mezőgazdaságban, azon belül is főként a (virág)kertészetekben, illetve szezonális állásokban keresnek és találnak munkát. Mivel 2008 elején körülbelül háromszázezer betöltetlen állás volt Hollandiában, a közeljövőben nemigen telítődik a munkaerőpiac. Már csak azért sem, mert ott is egyre súlyosabb gond az elöregedés, azaz egyre kevesebb aktív dolgozó tart el egyre több inaktív polgárt. Ennek megfelelően az előrejelzések arról szólnak, hogy a jövőben már nemcsak azokra a munkákra kellenek majd külföldiek, amelyeket a hollandok nem szívesen végeznek, hanem az olyan, magasan kvalifikált ágazatokban is egyre nagyobb szükség lesz külföldi munkavállalókra, mint a szoftverfejlesztés, az oktatás és az egészségügy.
Kérdés persze az is, meddig ösztönzik a bérkülönbségek külföldi munkavállalásra a kelet-európaiakat. Egy ezzel kapcsolatos elemzés állítja, hogy a külföldön megszerezhető jövedelemnek legalább négyszer akkorának kell lennie, mint amennyit az illető a szülőhazájában keres. Nos, Hollandia és Lengyelország között jelenleg hatszoros a különbség - Hollandiában 1300, Lengyelországban 246 euró a minimálbér, de az elemzők - az általános kelet-európai várakozásokhoz képest - igen optimistán azt feltételezik, hogy a négyszeres határ eléréséhez körülbelül öt évre lesz szükség. A különbség csökkenését maga a külföldi munkavállalás is ösztönözheti, hisz az elvándorlás idővel hiányt szül odahaza, amit leginkább béremeléssel lehet megállítani. Ennek jelei itt-ott - például a lengyel és a román építőiparban - már mutatkoznak is.
A Hollandiában dolgozó lengyelek mintegy tizenöt éves története egyfajta mintája lehet annak, hogy miként változik egy sajátos kulturális háttérrel rendelkező csoport munkaerő-piaci és társadalmi helyzete, amikor létszáma elér egy komolyabb nagyságrendet, kialakít egy sajátos hálózati rendszert, és enyhülnek a csoportra vonatkozó szabályok. Nem kizárt, hogy hasonló pályát futnak majd be a románok, a bolgárok és mindazok a kelet-európai csoportok is, amelyek viszonylag tömegesen választják Hollandiát ideiglenes vagy épp végleges munka- és lakóhelyüknek.
Az elmúlt tizenöt év egyik fontos változása, hogy bár a lengyelek többsége még ma is olyan munkát végez, amely nem igényel különösebb szaktudást, de az arány változik: egyre többen helyezkednek el magasabban kvalifikált állásokban, és egyre kevesebben vállalnak szezonmunkát. Mindezekkel párhuzamosan rohamosan nő az önálló lengyel kisvállalkozások száma.
Bár a szakértők többsége azt állítja, hogy elkerülhetetlen és hasznos az ilyen "vendégmunka", igen sok holland kétségbe vonja ezt. Egy nemrég végzett közvélemény-kutatás szerint a megkérdezettek csupán harmincnégy százaléka tartja szükségesnek a lengyelek és általában véve a kelet-európaiak "bejövetelét". A kétkedők leginkább a következőkkel indokolják borúlátásukat: a kelet-európaiak - mivel többnyire feketén vagy alulfizetve dolgoznak - kevés adót fizetnek,
rontják a holland
munkavállalók béralku-pozícióját, hátrányos lakáskörülményeik és eltérő kulturális szokásaik szociális problémákat és konfliktusokat gerjesztenek. Sok holland véli úgy, hogy ugyanaz történik, mint a hatvanas-hetvenes években jött marokkói és török vendégmunkásokkal, akiknek gyermekei, sőt unokái sem tudtak beilleszkedni, kritikussá válik a holland normákat és értékeket elfogadni nem akaró tömeg.
Az "átlag holland" leginkább a mindennapi együttéléssel összefüggő saját tapasztalatai vagy hallomásból szerzett "ismeretei" révén alakítja ki a kelet-európai vendégmunkásokkal kapcsolatos véleményét, nem a közgazdasági és a szociológiai elemzéseket olvasva. A legtöbbet emlegetett probléma a rendezetlen lakásviszonyokkal, illetve ezek következményeivel kapcsolatos. A kelet-európai vendégmunkások és családtagjaik többnyire (vad)kempingekben álló lakókocsikban, gyárterületen lévő, eredetileg nem lakásnak szánt helyiségekben vagy szociálisan hátrányos helyzetű városrészekben laknak, vagyis mindmáig érvényes az a kép, melyet a hetvenes években írt, Emigránsok című drámájában Mrozúek festett a kelet-európaiak életkörülményeiről. Ebben a zsúfolt, alagsori világban mindennapos az alkoholfogyasztás, az agresszivitás s az ezzel járó hangoskodás.
A kelet-európai vendégmunkások és családtagjaik lakásviszonyairól már a parlamentben is folyt vita, és a pártok többsége támogatja az új gettósodás megakadályozását célzó próbálkozásokat. Főleg a kertészetek közelében állítanak fel az önkormányzatok lakókonténereket, van, ahol megfizethető áron bérelhető speciális lakásokat építenek, másutt, mint például a dél-hollandiai Grubbenvorstban úgynevezett "lengyel szállót" létesítenek. A lehetséges eszközök egyike az ellenőrzések szigorítása is, hisz elvben a munkaadó kötelessége és felelőssége a megfelelő szálláshely biztosítása. Ezek a kérdések kiemelt hangsúlyt kaptak azon a 2007-ben tartott tanácskozáson, melyen ötven nagyobb település szakemberei vitatták meg a kelet-európai bevándorlókkal kapcsolatos teendőket. Téma volt az is, hogyan lehetne kiszűrni a tisztességtelenül tevékenykedő munkaerő-toborzó irodákat, hogyan javítható a kelet-európaiak hiányos hollandnyelv-tudása, és hogyan lehetne rendszeresebb iskolalátogatásra ösztönözni a feltűnően sokat mulasztó kelet-európai gyerekeket.
Érzékletes példája a kulturális és szociális különbségekből eredő konfliktusoknak, hogy nemrég a holland horgászegyesületek szövetsége lépéseket sürgetett a lengyel horgászok megrendszabályozása érdekében, mivel azok a holland szokásokkal ellentétben a kifogott halakat nem dobják vissza, sőt esetenként még értékesítik is őket. Első lépésként lefordították lengyelre a holland horgászati szabályzatot...
Hágában és Rotterdamban már legalább húsz-húszezer lengyel él, és más városokban is vannak nagyobb lengyel közösségek, így egyértelmű, hogy az együttéléssel kapcsolatos viták már nem teoretikus kérdésekről folynak. A lengyel élelmiszerboltok, pékségek, sőt templomok megjelenése szintén arra utal, hogy kialakulóban van egy jól körülírható lengyel belvilág. És ez a szükséglet - ma már lengyel nyelvű újság is megjelenik Hollandiában, ötvenezer példányban! - sokszor szorosan összefonódik a saját identitás kifejezésének, illetve megőrzésének vágyával is. A lengyel templomok létrejöttét például
nemcsak a nyelvi problémák
indokolják, hanem az is, hogy a tradicionálisabb irányvonalat követő lengyel katolikusoknak meglehetősen szokatlan a meglehetősen különutas és "szabadelvű" holland katolicizmus. Kétségtelen, hogy a kelet-európai vendégmunkások jelenléte problémákat és feszültségeket okoz, a róluk folytatott vita nem lenne ilyen heves, és nem gerjesztene ennyi érzelmet, ha a korábbi vendégmunkásokból lett bevándorlók sikeresen beilleszkedtek volna. Bárhol kerülnek szóba a Hollandiában élő és dolgozó kelet-európaiak, előbb vagy utóbb elhangzik a kérdés: történetük melyik forgatókönyvet követi majd, a dél-európaiakét, akik a hatvanas években vendégmunkásként Hollandiába jöttek, majd a spanyol és olasz gazdaság fellendülését követően haza is mentek, vagy a törökökét, illetve marokkóiakét, akik itt ragadtak, és még harmadik nemzedékük is súlyos beilleszkedési gondokkal küzd. Hiába állítja szinte minden szakember, hogy valószínűleg az első változat valósul meg, mert ezek az emberek deklarált hazatérési szándékukon túl - az egykori marokkói és török vendégmunkásokkal ellentétben - "lényegében ingáznak". Ma már nem ismétlődhet meg, ami korábban, hogy voltaképp a "természetre bízták" az integrálódást, mégis a félelem befészkelte magát a lelkekbe, amit a bevándorlásfóbiára szakosodott politikusok, például az iszlámról készített filmje révén elhíresült Geert Wilders (lásd: Gyűlöletkeltő film az iszlám ellen: Lógnak a melegek, Magyar Narancs, 2008. április 3.) ki is használnak.
