Leszámítva egy, még a rendszerváltás előtti botrányos bemutatót, a magyar közönség a nyolcvanas-kilencvenes évek fordulóján, a műholdas közvetítéseknek köszönhetően ismerhette meg a Japánban és Mexikóban tradíciónak számító, Amerikában pedig a szórakoztatóipar egyik legtöbb pénzt és nézettséget termelő "sportágát", a pankrációt. A totális információhiány miatt ekkoriban senki nem tudta, hogy ez a cirkusz a legapróbb részletekig megrendezett színjáték-e, vagy véresen komolyan csépelik egymást a hústornyok, mivel az egyes mérkőzéseket lazán összefogó történetekből, az ún. storyline-okból kimaradtunk. Később a kilencvenes évek végén induló magyar kereskedelmi televíziózás sem harapott rá a közvetítésekre, így ma a pankráció olyan pozíciót foglal el Magyarországon,
mint az amerikai futball:
van néhány ezer fanatikus rajongója, akik a külföldi tévéadások segítségével teljesen naprakészek a témával kapcsolatban, a nagyközönségnek viszont csak körülbelül van fogalma arról, hogy tulajdonképpen miről is van szó.
Mindez azért érdekes, mert a ma HCW, vagyis Hungarian Championship Wrestling néven futó hazai szervezet pankrátorainak jó része körülbelül akkor született, amikor az említett parabolaközvetítések először kezdtek beszivárogni a magyar háztartásokba. A két alapító, Icarus és Ben Dover - polgári nevük a szigorúan titkos kategóriába esik - kiskamaszként találkozott először: Icarus elmondása szerint már a gyerekszobában képesek voltak órákat tölteni azzal, hogy székekkel csapkodják egymást, és az ágyról hajtsanak végre nyaktörőnek szánt ugrásokat. A HCW honlapján található információk szerint a szervezet egyik legkorábbi inkarnációja a TWF-re (Teenage Wrestling Federation - a főhősök akkori életkorát tekintve igen beszédes a név) keresztelt csoport volt, amellyel a későbbi HCW-tagok már a - mai szemmel kezdetlegesnek számító - zártkörű fellépéseket is abszolválták. A dolgok 2010 elején fordultak komolyabbra: az ekkor már HWE (Hungarian Wrestling Entertainment) néven futó szervezet kapcsolatba került két promoterrel, Perutek Jánossal és Vörös Csabával, az Eurosport szakkommentátoraival. Az igazán komoly edzések is ekkor indultak: a csapat saját edzőtermet kapott, és több gálát rendeztek, egészen tavaly őszig, amikor anyagi és "hozzáállásbeli" nézeteltérések miatt szakítottak a Perutek-Vörös-párossal, és ennek folyományaképp a HWE-ből HCW lett - ami néhány kisebb támogatótól eltekintve gyakorlatilag teljesen önfenntartó alapon működik. Pedig a pankráció nem olcsó mulatság. A gyakorlásához elengedhetetlen ring - ami csak a külsejét tekintve hasonlít a más küzdősportokból ismert ringekre, hiszen speciálisan arra lett tervezve, hogy elnyelje és tompítsa a nemritkán komoly erővel érkező becsapódásokat - például milliós nagyságrendű tétel, így a méregdrága, külföldről behozott ring helyett végül magyar mesteremberekkel készíttették el, de a végösszeg így is húzós volt. Szintén komoly anyagi megterhelés a ring karbantartása, szállítása - szétszedni és összerakni önmagában többórás munkafolyamat. Emellett a bemutatókon a hatásos hang- és fénytechnika bérlése és a kötelező elsősegély-állomás jelenléte számít komolyabb kiadásnak.
A HCW gálái
ettől eltekintve nem sokban különböznek a jóval nagyobb költségvetéssel megvalósított amerikai pankrációtól, talán csak abban, hogy a csordultig megtöltött stadionok helyett egy használaton kívüli építési telken, a Hungária körút mentén - ahol az Oli sörkert nevű vendéglátó-ipari egység is üzemel - tartják, és több ezer néző helyett csak pár száz fanatikus látogatja őket. A külföldről ismert jó és rossz szereplő - a szakterminológiában a face és a heel - itt is megvan: az előbbi udvarias, előzékeny, és igyekszik tiszta küzdelmet vívni, az utóbbi pedig az a rosszfiú, aki gátlástalanul aljas eszközöket is bevet a győzelem érdekében. Az egyes pankrátorok karakterét nem a véletlen szüli: általában az adott pankrátor személyiségének lesarkított, leegyszerűsített és egyes vonásait drasztikusan, már-már karikaturisztikusan kiemelő alkotóelemeiből áll össze, bár ez folyamatosan változik. Icarus például tipikus jófiú, aki hitelesen hozza a magyar népmesékből ismert legkisebb fiú figuráját, s a végén általában legyőzi az aljasnak beállított ellenfeleit. Például a már említett nagydarab, kopasz, morózus Ben Dovert, aki az amerikai redneck-white trash kellékeket - kockás ing, déli zászló - is beemelő imázsával ennek szöges ellentéte. Csakúgy, mint a cowboyt alakító Renegade, aki a mérkőzéseken rendszeresen előveszi a karikás ostort, ami ugyan kicsit képzavarnak tűnik, mégis beleillik a rajongóit Jack Danielsszel itató, kiválóan eltalált virtigli surmó imázsába.
A pankráció természetesen Magyarországon is több mint mérkőzések sorozata: fontos szerepe van a storyline-nak, az egyes gálákon átívelő, azokat laza kohézióba fogó történetfolyamnak, amely mintegy keretet ad a küzdelmeknek. Nyílt titok, hogy a pankráció nem vérre menő küzdősport, hanem minél látványosabbra tervezett, de mégiscsak megrendezett küzdelmekből álló sorozat, ahol az egyes mérkőzések sorsa gyakorlatilag előre el van döntve. A storyline - amit külföldön háttéremberek, itthon viszont maguk a pankrátorok találnak ki, és ami általában az egyes pankrátorok, illetve menedzsereik műbalhéjára épül - tehát kulcsfontosságú, és ebben a HCW is tartja a tradíciót. Ahogy a legismertebb amerikai pankrátorszövetség, a WWE (World Wrestling Entertainment) tulajdonosa, Vincent MacMahon is szerepet kapott az ottani storyline-okban, a HCW-nél is megjelent a "gonosz menedzser" figurája, aki nemritkán többet szerepel, mint egy-egy pankrátor. A HCW Doktor művésznévre hallgató menedzser-főgonosza kiválóan eltalált karakter: külsőre egészen úgy néz ki, mint a főiskolás éveit taposó, épp a hallgatói önkormányzatban fontoskodó, öltönyös Stohl András, személyisége pedig maga az archetipizált főköcsög, aki a mérkőzések alatt nem átall üvöltözésbe menő vitákat folytatni a bíróval, és bosszúszomjasan uszítja nagydarab testőreit az épp vereséget szenvedő pankrátor megfegyelmezésére. A storyline-ok természetesen csak a vázát adják az eseményeknek: egy-egy sarkalatos jelenet ugyan előre meg van írva, és koncepciózusan illesztették az események folyásába, ugyanakkor egy-egy mérkőzés jelentős része improvizáció, nem csoda, hogy szakmai vélemények szerint a jó pankrátor egyik legfőbb ismérve épp a kiváló improvizációs képesség.
És persze a megfelelő kondíció. Ahogy a külföldi pankrátorok közt is akad olyan, aki korábban más sportágakban kipróbálta magát, a HCW pankrátorai közül többen tradicionális harcművészetet is gyakoroltak korábban - többek közt capoeirát, ökölvívást, cselgáncsot -, és ahogy külföldön szokás, ezek jó néhány elemét beépítették a küzdelmekbe. Megrendezettsége ellenére a pankráció gyakorlásához komoly fizikai erőnlét szükséges. A HCW hetente négyszer tart edzést - ezekből három jórészt erőnléti alapokat fejleszt, egy pedig a különféle technikákat -, amire bárki jelentkezhet. Sőt a tavaly szeptemberben indult nyílt edzések első látogatói közül a legutóbbi gálákon többen már színpadra is léphettek.
Utánpótlásban tehát nincs hiány,
kérdés azonban, hogy vajon meddig tart a lelkesedés, a HCW legénysége képes lesz-e meghonosítani a pankrációt. Az bizonyos, hogy havi rendszerességgel megtartott gáláik egyre népszerűbbek, már kialakult a "HCW B-középnek" nevezett hardcore szurkolótábor is, a Viasat 6 televízió rendszeresen készít összefoglalókat a gálákról, és az edzéseket is egyre többen látogatják. Az ideális természetesen az lenne, ha valamelyik nagyobb kereskedelmi tévécsatorna látna a dologban lehetőséget, hiszen kellő műsoridővel és anyagi támogatással ez a gárda képes lenne arra, hogy a nagyközönséggel is megismertesse a pankráció szépségeit, a látványelemek pedig már most is olyan erősek, hogy vélhetően lekötnék a valóságshow-kon szocializált tévénézők figyelmét is.
