Mandinerből – Szabadság téri napló

  • Bárdos Deák Ágnes
  • 2014. augusztus 8.

Lokál

A ránk állított térfigyelő kamera azonosítja arcunkat. Leteszteltük, nem para.

2014. augusztus 7-én, délután hatkor, egy tüntető Fb-bejegyzése szerint csak a „hűséges ügyelet” volt a Szabadság téren, a többiek a CSEND” című  holokausztkiállítást nézték meg a Ludwig Múzeumban az Eleven Terepgyakorlat keretében…

Az „ügyeletesek” épp mécseseket gyújtottak, amikor egy katonasapkás fiatalember megrugdosta a krétakörösök előzőleg már megrongált installációját. A rendőrök korrektül intézkedtek, ám újabb fiatalok érkeztek „Szebb jövőt!” köszöntéssel. A Mandiner bloggerei, Zsigmond és Péterfy akkor nem voltak ott – de úgy tűnik, addig sem gyakran az elmúlt negyedév során. Különben nem írták volna, hogy a Szabadság téren áthaladó „külföldi turista szembesülhet azzal, hogy az Orbán-rendszer diktatúra helyett egy alapvetően vidám valami”.

false

 

Fotó: Lendvai Ádám

„A tüntetők mára eltűntek, ahogy az emlékműhöz kirendelt rendőrök nagy része sincs már ott a téren. Már csak random külföldi turisták fotózzák értetlenül és fogalmatlanul a magyar Kulturkampf jeleit” – írja augusztus 6-án Zsigmond és Péterfy, kiknek szelektív figyelme rutinosan átsiklik a mindenki számára jól láthatóan kifüggesztett angol nyelvű projektleíráson. Az az állításuk is csúsztatás, hogy a tüntetők – vagy a rendőrök – eltűntek volna. Utóbbiak, mint szokásosan, a volt tv-székház fala mellett álló rohammikrobuszaikban vészelték át az időjárási viszontagságokat – a tüntetők pedig  épp túl voltak egy flash mobon, amit a felhőszakadás dacára is megtartottak. Más kérdés, hogy Zsigmond és Péterfy csak akkor merészkedtek ki a térre, amikor a szerdai ítéletidő véget ért. Vagyis amikor a tüntetők már nem voltak ott – a rendőrök meg, tüntetők híján, főleg nem. De az is lehet, hogy, akkor ment oda a bloggerpáros, amikor a tüntetés még nem kezdődött el – s így, a rendőrök sem voltak még ott. Bloggerként talán fölöslegesnek tűnik utánanézni annak, amiről írhatnékunk támad, bár még így is szinte kikerülhetetlen, hogy bele ne fussunk online információkba a Szabadság térről. Például abba, hogy a kordon hivatalos elbontása óta, a szokott időben, fél 6-tól fél 7-ig, nap mint nap  ugyanúgy feláll a készenlétiek sorfala, mint azelőtt, s hogy ugyanők járőröznek éjjelente, pedig „egy alapvetően  vidám valami” őrzésére a „mezei rendőrök” is bőven megfelelnének. Épp így fölösleges lenne a radaros hang- és képrögzítő mikrobusz is az Október 6. utca sarkán, meg a kamerával a kézben vizslató rendőrpáros, meg a lámpavasra felszerelt  térfigyelő kamera a mandineri „alapvetően vidám valami” állagmegóvására.

false

 

Fotó: Bakki László

Nóvum lehet Zsigmond és Péterfy számára az is, hogy  a tüntetők a tüntetés ideje alatt nem fényképezhetik az angyalt testközelből, de nem is fényképezkedhetnek mellette állva, sem le nem kaphatják a szökőkútnál pózoló haverokat, ezt az egész „alapvetően vidám valamit” az angyal szemszögéből – mivel nem is mehetnek a szobor közelébe. Az ok közlekedésbiztonsági jellegű, mint azt maga a CIA-ügynökre hajazó, központi távirányításra kapcsolt parancsnok közölte a tüntetőkkel – nem hivatalosan. A legfrissebb diktátum szerint ugyanis az angyal mellett, mellől, az angyallal együtt fényképezkedni csupán a tüntetésen kívül, azaz annak befejeztével – vagy azt megelőzően lehet. De még mielőtt a bloggerpáros hevesen naugyézni kezdene, hogy valamicskét mégiscsak vidám – ha nem is alapvetően – ez a „valami”,  hozzátenném: a parancsnok is csúsztat. Kamuzik. A tüntetőknek akkor sem lehet, a tüntetésen kívül sem! A negyedéve ránk állított térfigyelő kamera ugyanis azonosítja arcunkat. Leteszteltük, nem para: a tüntetés előtt egy órával, az első kordontalan – és rendőrtelennek látszó – napon, a kiskorú gyermekével érkező tüntetőtársunk az angyalt tartó posztamens mellett talált (volna) új látószöget tervezett képsorozatához. Ám az első kattintás után – láss csodát! – készenlétiek pattantak elő a semmiből (értsd: a mélygarázs felől), és elhajtották, közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva. (Ugyanígy járt egy másik társunk is, aki a tüntetés végét  kivárva próbálkozott – igaz, az ő arcát nem kellett a kamerának felismernie, mivel ott csápolt a napi zenei program, a Puszi együttes koncertje alatt a parancsnok orra előtt.)

Zsigmond és Péterfy az Eleven Emlékmű esti programjait, a társadalmi-önismereti csoport háza táját is elkerülhették eddig, különben észrevették volna, hogy a turisták, igény szerint német, francia, angol – vagy akár magyar – leírást kaptak. Például ezt:

false

Figyelmébe ajánljuk

Már több mint 240 iskolában van bombariadó országszerte

  • narancs.hu

Budapesten és vidéken is több iskola kapott fenyegető emailt csütörtök reggel. A rendőrség átvizsgálja az érintett iskolákat, az oktatás folytatásáról, illetve a tanulók hazaküldéséről az intézmények saját hatáskörben döntenek.

Mint a moziban

Fene se gondolta volna néhány hete, hogy az egyik központi kérdésünk idén januárban az lesz, hogy melyik magyar filmet hány százezren látták a mozikban. Dúl a számháború, ki ide, ki oda sorol ilyen-olyan mozgóképeket, de hogy a magyar film nyer-e a végén, az erősen kérdéses továbbra is.

Talaj

Thomas érzékeny kisfiú, nem kamaszodik még, mint az első szőrszálak megjelenésére türelmetlenül várakozó bátyjai. Velük nem akar játszani, inkább az udvaron egy ki tudja, eredetileg milyen célt szolgáló ládában keres menedéket, s annak résein át figyeli a felnőtteket, szülei élénk társasági életét, vagy kedvenc képregényét lapozgatván a szintén még gyerek (bár történetesen lány) főszereplő helyébe képzeli magát, és sötét ügyekben mesterkedő bűnözőkkel küzd meg.

Felszentelt anyagpazarlás

Ha a művészet halhatatlan, halandó-e a művész? Tóth László (fiktív) magyar építész szerint láthatóan nem. Elüldözhetik itthonról a zsidósága miatt, és megmaradt szabadságát is elvehetik az új hazában, elszakíthatják a feleségétől, eltörhetik az orrát, ő akkor sem inog meg. Hiszen tudja, hogyha őt talán igen, az épületeit nincs olyan vihar, mely megtépázhatná.

Zöld és fekete

A többszörös hozzáférhetetlenség határozza meg Nanna Frank Møller és Zlatko Pranjić frusztráló dokumentumfilmjét. Első ránézésre a téma filmes-antropológiai eszközökkel könnyedén megragadhatónak tetszik. Zenica egy Szarajevótól nem messze lévő kisebbecske város, amelynek határában a világ egyik legnagyobb acélgyárának, az ArcelorMittalnak a kokszolóüzeme terpeszkedik.

Törvénytelen gyermekek

Otylia már várandós, amikor vőlegénye az esküvő előtt elhagyja, így lánya, Rozela házasságon kívül születik. Később Rozela is egyedül neveli majd saját gyermekeit. A három nővér, Gerta, Truda és Ilda egy észak-lengyelországi, kasubföldi faluban élnek anyjukkal, az asszony által épített házban.

Átverés, csalás, plágium

Az utazó kiállítást először 2020-ban Brüsszelben, az Európai Történelem Házában rendezték meg; a magyarországi az anyag harmadik, aktualizált állomása. Az eredetileg Fake or Real címen bemutatott kiállítás arra vállalkozik, hogy „féligazságok és puszta kitalációk útvesztőjében” megmutassa, feltárja a tényeket, az igazságot, amihez „követni kell a fonalat a labirintus közepéig”. A kiállítás installálása is követi a labirintuseffektust, de logikusan és érthetően.