Napjainkban az édesvízi növényzet és a hozzájuk tartozó élővilág megóvása kulcsfontosságú, a természetes tavak, így a Balaton egészséges működése szempontjából egyenesen létkérdés. Közben jól tudjuk, sokaknak egészen más szempontok a fontosak, és sajnos gyakorta a szabályozás és a hatósági gyakorlat is az ő preferenciáikhoz szekundál. Emiatt is lassan, de folyamatosan fogyatkoznak a tó körüli nádasok, és a minőségük is romlik.
Az ötévente végzett felmérés során tavaly 1200 hektárnyi nádast írtak össze a Balaton körül – ez 30 hektárral kevesebb, mint az öt évvel korábbi állapot volt. Pedig a nádas kulcsszerepet játszik az édesvizek, így a Balaton biokémiai folyamataiban, ökológiai rendszerének fenntartásában, nem mellesleg az esztétikai értéke is figyelemreméltó.
Azt ugyan számos szakember vitatja, hogy tényleg szerepet játszana a vizek (például mezőgazdasági vagy kommunális eredetű) foszforszennyeződésének eltávolításában, sőt maga a nádas is termel lebomló szerves anyagot, de a tóba ömlő, sokszor iszapos vizek hordalékának megkötésében fontos szerep jut a nádasoknak, és ez elősegíti a vízminőség karbantartását.
| ||
Jótéteményei ezenfelül is számosak: a nádas elősegítheti a talajvízkészletek feltöltődését, óvja a partot az eróziótól, és erejéhez mérten visszatartja a tó kiöntését is. De a legfontosabb, hogy kivételes élőhelyet biztosít, és így döntő fontossággal bír a tó ökológiai sokféleségének fenntartásában – olyannyira, hogy amint a nádasok pusztulása elér egy szintet, az akár a Balaton ökológiai rendszerének összeomlását is magával hozhatja (lásd A nád csodája című keretes írásunkat).
Ám hiába ismerjük a nádas megannyi jó hatását, folyamatosan zajlanak a nádpusztulást előidéző tevékenységek. Például a vizek és a partok szennyezése, a partok beépítése, a vizes élőhelyek, berkek lecsapolása, az idegenhonos fajok (hol tudatos, hol spontán) behozatala. És mint látni fogjuk, ide tartozik a Balaton vízállásának magasan tartása, a természetes szintingadozás visszafogása is, amely leginkább a turizmus és a hajózás (elsősorban a vitorlázók) érdekeit szolgálja.
Az utóbbi évtizedekben több nemzetközi egyezményt is aláírtunk, amelyek szabályozzák a vizes élőhelyek védelmét: ilyen például a ramszari egyezmény, és ebbe a sorba illeszkedik az Európai Unió által létrehozott Natura 2000 ökológiai hálózat részévé vált területek kijelölése a csatlakozásunk után – ezek közé kerültek a Balatont körülölelő nádasok is (és a még megmaradt balatoni berkek, főleg a tótól délnyugatra). Az efféle kiemelt védelem elsődleges célja – az emberi jelenlét fenntartása mellett – az élőhelyek minőségének javítása, lehetőség szerint egy optimális, jó ökológiai állapot elérése.
Ütköző érdekek
Amikor a nádasok pusztulásáról hallunk, először mindig a tudatosan kártékony emberi tevékenység jut az eszünkbe. Csak tavasszal két olyan esetről is beszámolt a sajtó, amikor emberi beavatkozás nyomán károsodott a nádas. Következményei alapján tragikusabb volt, amikor április 4-én, valószínűleg gyújtogatás vagy gondatlan tűzrakás miatt leégett egy 100 hektáros (nem tóparti, a védett mozaikos élőhelyekhez sem sorolt, de ökológiai szempontból annál értékesebb) nádas Fonyód határában.
Ez a terület a tó menti, szintén veszélyeztetett berekrendszer része, ahol talán nem is maga a növényzet károsodott végérvényesen (hiszen a károsodástól függően a nád és a növénytársulás többi eleme kihajthat a tüzet követően), de tömegesen vesztek oda szigorúan védett kétéltűek és hüllők (mocsári teknősök és siklófélék).
A nádasnak semmiképpen nem tesz jót, ha az állomány megújulásának céljából nem a jó időpontban perzselik fel. Nem véletlen, hogy a Balaton mentén is csupán télen lehet hatósági engedélyhez jutni nádégetéshez, ekkor ugyanis a jég feletti elszáradt, korhadt részek hamvadnak el. Ha azonban már a melegebb tavaszi időszakban kapna lángra a nádas, akkor nemcsak a friss hajtások perzselődnek, de a nád föld-, illetve víz alatti gyökérzónája, gyökértörzse (rizómája) is károsodhat, szinte megfőhet a tűzvészben túlságosan felmelegedő vizes környezetben.
Persze efféle égetéses állományújítás is csupán nem védett területen lehetséges. A Balaton körüli, szigorúan védett, most körülbelül 12 négyzetkilométer (1200 hektár) területű, a 243 kilométeres balatoni partvonalból 110 kilométert (néhol több száz méteres szélességben) borító, szerencsére még mindig nagy kiterjedésű nádast (főleg annak első három minőségi osztályba tartozó részét) csupán vágással és gyérítéssel lehet kezelni.
| ||
Persze mindig akadnak, akik kreatívan értelmezik a gyérítést is: szintén idén kora tavasszal Balatonakali volt kempingjének a partján azonosítatlan személyek 150 méter hosszan egy 8–12 méter széles sávban kiirtották az amúgy szigorúan védett nádast – mindezt egy épülő villa- és üdülőpark, valamint szálloda szomszédságában (a természetkárosításnak nincs gazdája, az illetékes szakhatóság mindenesetre az ingatlanos céget tiltotta el a további, a védett területet érintő beavatkozástól).
A szakemberek rendkívül veszélyesnek tartják az addig összefüggő nádasok mesterséges feldarabolását, ami többnyire az engedély nélkül a nádasba vágott stégek, horgászhelyek kialakítása céljából zajlik. Ebben is tetten érhető az érdekek ütközése: aki a Balaton partján szerzett telket, házat, épített üdülőt (vagy rögtön villaparkot), az szeretne közvetlen kijárást a tóra, mintha csak a strandon lenne – de ez veszélyezteti a tó menti nádasok védett ökológiai rendszerének fennmaradását.
Klónok harca
A Balaton sok ezer éves története során megért már néhány klimatikus változást és emberi beavatkozást, ennek függvényében folyamatosan változott a tó náddal borítottsága is, aminek önmagában is komoly gazdálkodási jelentősége volt (lásd Nádfedél alatt című keretes írásunkat).
A rendszeres megfigyelések kezdetétől számítva először az 1970-es évek végén tapasztalták a kutatók, hogy nagyobb tömegben pusztul a nád. A kezdeti tünetek során az addig összefüggő nádas víz felőli szélétől 8–10 méterre beljebb nyílt vizű tavacskák jelentek meg, majd a korábban egyenletes borítottságú állomány különálló zsombékcsomókra, úgynevezett babákra esett szét, amelyeket idővel kidöntöttek a hullámok.
A nádasok hasonló, ezzel egyidejű pusztulása több más európai tóban is végbement, éppen ezért nemzetközi vizsgálat (EUREED program) is indult az okok keresésére, ami fontos eredményeket hozott, de nem adott egyértelmű választ a felmerült kérdésekre.
A magyar szakemberek nádkutatásai során a nádvész felelőseiként előkerültek a nádat fogyasztó pézsmapockok, a hattyúk, az előzőekhez hasonlóan a tóba telepített amur, de rovarok és gombák is károsíthatták a nádasokat. A kémiai tényezők között a kloridionok (általunk, emberek okozta) megnövekedett koncentrációjának és a szintén antropogén eredetű nitrogénterhelésnek tulajdonítottak szerepet.
| ||
Végül a bő évtizeddel ezelőtt (az MTA Balatoni Limnológiai Intézet munkatársai által) lefolytatott alapos vizsgálat két irányba indult el: egyrészt vizsgálták a nád genetikai diverzitásának esetleges csökkenését, másrészt a nádas alatti üledék (iszap) kémiai összetételét elemezték. A DNS-vizsgálatok szerint a balatoni nád klónokban gazdag, a nádasok aligha a genetikai elszegényedés miatt kerültek bajba.
(A genotípusok gazdagságát a szakemberek szerint az is okozza, hogy a 19.században átmenetileg szárazra került mederfenéken a nád magról terjedt, a klónok között pedig nem túl éles a verseny.) A magyar kutatók szerint a nádpusztulást jól magyarázza a magas balatoni vízállás, amely kedvezett a nád alatti üledékben zajló, oxigéntől elzárt bomlási folyamatoknak, és ezek a nád rizómáiból fakadó rügyek szelektív elhalásához vezettek.
Az adatok alapján jól követhetők az összefüggések: amikor emelkedett a Balaton vízszintje, akkor sokkal jobban pusztult a nád – főleg persze az északi parton, mivel a délin ettől még kellően sekély maradt a víz. A tartósan magas vízállással, pontosabban az alsó vízállás megemelésével beállt helyzetet rontotta, hogy mesterségesen csökkentették a korábban jelentős vízszintingadozást is, ami önmagában is hozzájárulhat a nádasok további pusztulásához. A természetes vízmozgások (a szezonális szintingadozás, a viharok idején felerősödő vízlengés, illetve a hullámzás) az állandóan magas és még csak nem is ingadozó vízszint mellett nem tudják kiöblíteni a tó fenekén felhalmozódott szerves törmeléket.
Talán meglepő, de a tó északi partján található, halmozottan veszélyeztetett nádas felaprózódása még kedvezhet is a déli parti nádasok gyarapodásának: a viharok gerjesztette heves hullámzás által kidöntött, a szél által hajtott nádas zsombékok, babák délre sodródva meggyökerezhetnek a part közelében, hozzájárulva a déli nádasok gyarapodásához.
A vízszint megemelését és magasan tartását korábban éppúgy indokolta a 2000–2003-ashoz hasonló aszályos-kisvizes helyzetek visszatérésétől való félelem, mint a hajózás vagy éppen a strandolás-fürdőturizmus érdekeinek egyoldalú képviselete – ami a nádnak jó volt, a déli parton nyaralóknak meg a hajózóknak kevésbé. A tó további sorsa szempontjából kulcsfontosságú nádasok viszont másfajta bánásmódot érdemelnének.
| A nád csodája A közönséges nád (Phragmites australis) Földünk egyik legelterjedtebb növénye, amely a szubtrópusi klímaövezettől a mérsékelt égöv felső (északi) határáig megtalálható. Legjobban a 0,5–1 méter mély vízpartokat kedveli, de gyakran 1,5 méter mélyre is behatol a tavakba és akár domboldalon, sőt meddőhányókon is előfordul, ha gyökerei vizet érhetnek. A szárazföldön magról, víz alatt rizómáival terjed: ezek megannyi látszólag különálló nádnövényt (nádszárakat) is összefognak, amelyek ugyanazon növényegyed genetikai klónjai. Télen a szárakból a gyöktörzsekbe vonja vissza a növény a kulcsfontosságú tápanyagokat. A nádas (és annak mikroklímája) által nyújtott ökológiai menedék gazdagsága csak a trópusi esőerdőkéhez mérhető, egyes szintjei más-más élőlényeknek szolgálnak lakóhelyül. A nádas menedékében halak, hüllők, kétéltűek, madarak, kisebb emlősök élnek, de a tó mikroflórájának (ökológiailag kulcsfontosságú gombák, baktériumok) nem kis része is itt bújik meg. |
| Nádfedél alatt A nád évezredek óta fontos haszonnövény, régóta nyújt megélhetést sok-sok családnak. Építőipari felhasználása közismert: a jó minőségű nád nemcsak tetőfedésre alkalmas, de jó szigetelőanyag is. Gazdasági értéke egykoron a jó búzatermő területekével vetekedett: egy hektár nádas 20–25 aranykorona értékű is lehetett. Adóalapként is szolgált, ezért minden település határában elhatárolták a különböző minőségű nádtáblákat. A 20. század második felében egészen a rendszerváltásig nagy állami nádgazdaságok hasznosították a nádat, minden évben learatták a lehető legnagyobb területeket. Ezeknek fontos gazdasági érdekük is volt a nádasok jó állapotban tartása. A balatoni nád mindig is kitűnő, nagy értékű exportcikk volt: Nyugat-Európában szinte minden mennyiséget el lehetett adni. A rendszerváltás után e piacok elvesztek, a nádgazdaságok pedig előbb-utóbb megszűntek. Egyre kisebb lett a rendszeresen aratott nádasok területe, ami együtt járt azok gazdasági értékének leromlásával is. Ma már kisebb a nád építőipari jelentősége, mint a múlt században, kevesebb nádfedeles ház is épül, de azért van piaca a tetőfedő nádnak és a nádszövetnek is. Ez akár bővülhet is, ha nálunk is terjedni kezdenek a zöld, ökológiai megalapozottságú építési technológiák. Napjainkban már nádgazdálkodási terv is létezik, a nádasok állapotát pár évente alaposan felmérik a vízügyi szakemberek, akik ez alapján tudják hol, mikor és mennyit kell belőle levágni – amint télen beáll a jég, és már rá tudnak menni az aratógépekkel. |
