Mégis lesz népszavazás a római-parti mobilgátról?

  • narancs.hu
  • 2018. április 16.

Lokál

A Momentum és az LMP is beszáll az aláírásgyűjtésbe.

Újabb népszavazási kérdést hitelesített a Fővárosi Választási Bizottság a római-parti mobilgát ügyében. Legutóbb tavaly ősszel tette meg ezt a Kúria,azonban azt alig egy hét múlva semlegesítette a fővárosi önkormányzat egy rendkívüli ülésen.

A Fővárosi Közgyűlés elmúlt 27 évének legszomorúbb pillanata: így vette semmibe Tarlós a budapestieket

Kizárólag a népszavazást akarta megakadályozni. Nehéz lenne vitatkozni azokkal a véleményekkel, amelyek szerint a római-parti gátról szóló népszavazás szerdai megakadályozása a Fővárosi Közgyűlés elmúlt 27 éves történetének egyik legszomorúbb pillanata, rég nem látott mélypontja volt. Tarlós városvezetése lényegében késlekedés nélkül összehívta a közgyűlés rendkívüli ülését, amint kiderült, hogy a római-parti gátról lehet népszavazást tartani, és kilenc ellenzéki párt megkezdte az ehhez szükséges aláírások összegyűjtését.

A mostani népszavazási kezdeményezés éppen ezért pontosabban fogalmaz. A dr. Czirmes Györgyné magánszemélytől érkezett kérdés pontosan így szól: "Akarja-e, hogy a Duna Budapest római-parti szakaszán a parti sávban mobil árvízvédelmi gát épüljön?

A magánszemély által indított népszavazási kezdeményezés csak akkor lehet sikeres, ha civilszervezetek és pártok is az ügy mellé állnak. A hvg.hu megkereste az ügyben az LMP-t és a Momentumot. Hajnal Miklós szóvívő szerint "a Momentum is támogatja az aláírásgyűjtést és csatlakozunk hozzá, helyi szinten már meg is kezdték a szerveződést a párt óbudai tagjai."

Csárdi Antal, az LMP frissen megválasztott képviselője szerint a budapestiek számára egy nagyon fontos ügyről van szó, ezért egyértelmű, hogy az LMP is támogatja a népszavazást, és beszáll az aláírásgyűjtésbe."

A lap arról is ír, hogy népszavazási ügyekben aláírásgyűjtés nem folytatható az országgyűlési választások után 40 napig, tehát legkorábban ezt május 18-án lehet megkezdeni. Onnantól összesen 30 nap áll rendelkezésre, hogy a szükséges 138 ezer aláírás összegyűljön.

Az előzményekről korábban írtunk itt, itt és itt is, print kiadásunkban pedig részletes foglalkoztunk a mobilgát ügyével:

A gazdagok játszótere – Eldől a Római-part sorsa

A mobilgát-beruházás a végére fölemészthet akár 20 milliárd forintot, tönkretesz egy kivételes ökoszisztémát, viszont megnöveli néhány befolyásos vállalkozó ingatlanjának az értékét. E tényeket Tarlós István arroganciája sem leplezheti már.

Figyelmébe ajánljuk

Klasszissal jobban

  • - minek -

Az utóbbi évtizedek egyik legnagyszerűbb poptörténeti fejleménye volt a Saint Etienne 1990-es létrejötte, no meg három és fél évtizedes, nagyjából töretlen, egyenletesen magas színvonalú pályafutása – mindez azonban most lezárulni tűnik.

Közös térben, külön utakon

A gesztusfestészetet helyezi fókuszba a hajdani Corvin Áruház épületében működő Apollo Gallery legújabb kiállítása, amely három figyelemre méltó kortárs absztrakt művész világát hozza össze.

Anyu vigyázó tekintete

Kamasz lánynak lenni sosem könnyű, de talán még nehezebb egy Himalájában fekvő bentlakásos iskolában a 90-es években. Mira (Preeti Panigrahi) eminens tanuló: egyenszoknyája mindig megfelelő hosszúságú (szigo­rúan térd alá ér), jegyei példásak, gondolatait tanulmányai és sikeresnek ígérkező jövője töltik ki.

Éden délen

  • - turcsányi -

Egy évvel a The Highwaymen együttes megalakítása után, 1986-ban kijött egy tévéfilm – nyilván népszerűsítendő az úgynevezett outlaw country muzsika valaha élt négy legnépszerűbb alakjával összerántott truppot.

Hol nem volt

Tökéletesen passzol a két éve Szemle Plusz néven újragondolt Városmajori Színházi Szemle programjához a nagyváradiak Csárdáskirálynője. Már csak azért is, mert tavaly a Színházi Kritikusok Céhének tagjaitól ez a produkció kapta meg a legjobb szórakoztató előadásnak járó szakmai elismerést. Novák Eszter rendezése mégsem működött ezen a vihar utáni, esős nyárestén.

Ilyen tényleg nincs Európában

„És jelentem, hogy szeptember elsején be lehet menni a bankba és föl lehet venni a 3 százalékos otthonteremtési hitelt, családi állapottól, lakhelytől függetlenül, és a legfiatalabbak is tulajdonosok lesznek a saját otthonukban. Én nem tudom, hogy ez lelkesítő cél-e bárkinek, de azt biztosan mondhatom, hogy sehol Európában olyan nincs, hogy te barátom, eléred a 18 éves kort, és ha úgy döntesz, hogy saját otthonban akarsz lakni, akkor az lehetséges.”