A komcsi játékiparban a Varázsfazék nevű társas nem futott be akkora karriert, mint a Gazdálkodj okosan!, pedig alkotói mindent megtették, hogy egyszerre ábrázolják az akkori jelen legnagyobb élvezeti értékkel kecsegtető kalandjait, illetve a közelgő jövőt.
Természetesen az ételről, az evésről, leginkább annak elkészítéséről van szó, de nem a hagyományos értelemben vett „aki nem dolgozik, az ne is egyék” jelmondat szerint. A játék lényege, hogy a résztvevők húznak egy receptkártyát, például ezt a lencsefőzeléket tükörtojással…
…vagy ezt a rántott szeletet sült krumplival
…esetleg pizzát, bár ez inkább tűnik itt almás lepénynek
…amit el kell készíteniök, a kártya hátlapján lévő hozzávalók segítségével.
S nyilvánvalóan ez utóbbi a lényeg, ugyanis a játék nem a sütés-főzésről, hanem a hozzávalók beszerzéséről szól. El kell menni az ABC-be (ez volt a CBA állami változata), a henteshez meg a zöldségeshez – és a kockadobáson múlik, hogy mikor sikerül megkaparintani a lisztet, az olajat vagy épp a sertéskarajt.
Ilyen a napfényes tükörtojásos rajt…
…és máris megérkeztünk az ABC-be.
A következő állomás a zöldségbolt…
…végül a hentesüzlet. Csak azt tudnánk, miért kell ehhez szakácssapkában lenni?
A már említett Gazdálkodj okosan!-nal ellentétben itt fizetni sem kell a cuccokért.
Ez már a kommunizmus kísértete – mondhatnánk –, hiszen minden ingyen van, ám se Marx, se Lenin nem írt olyat, hogy a vakszerencsén múlik, hogy hozzájuss az alapvető élelmiszerekhez.
Ám a Varázsfazék alkotói számára ennél valószínűleg sokkal fontosabb volt, hogy bemutassák, milyen is az ételszagú kádárista Kánaán, hogy teli vannak a boltok, a hozzávalókból pedig milyen klassz kajákat lehet készíteni. De a világ nemcsak zabálásból áll, így az oktatás megjelenik a játékban: bizonyos mezőkre lépve csak úgy haladhatunk tovább, ha számot adunk konyhai ismereteinkről. Például olyan kérdésekre kell válaszolni, hogy mennyi ideig kell főzni a kemény tojást…
Ezek után érthetetlennek tűnik, hogy a társasjáték miért nem futott be nagyobb karriert és vált családi kedvenccé, pedig pofonegyszerű a válasz: baromi unalmas. Mert körülményes, macerás és lassú.
Harminc év után mégis itt a nagy lehetőség, hogy – immár más üzenettel, de változatlan tartalommal – újjászülessen, és sokkal nagyobb sikert arasson, mint a maga idejében. Hiszen társasozás közben együtt a család, mégis boltba mennek, bevásárolnak – nem számít, hogy esetleg épp vasárnap van! Ezért egyáltalán nem csodálkoznánk, ha Rétvári Bence és Harrach Péter hamarosan sajtótájékoztatót hívna össze, hogy a Varázsfazék dobozával hadonászva büszkén bejelentsék, „íme a KDNP kompromisszumos javaslata a vasárnapi nyitva tartás dolgában”.
Igaz, hogyha ilyesmi történne (történnek ennél sokkal cifrább dolgok is), egyből lenne egy rakás kérdés – „Mise előtt lehet-e varázsfazekazni?”; „Mi a helyzet ebéd után?”; „Ez is olyan, mint a Ki nevet a végén?”; „Káromkodni ér?” –, amire senki se tudná a választ. De érdekelné az őket?
Arra azért mérget vennénk, hogyha valamilyen úton-módon zöld utat kapna a Varázsfazék, úgy mint államilag támogatott vasárnapi társasjáték, azonnal felbukkanna Semjén Zsolt vagy Balog Zoltán, hogy halál komolyan és szent meggyőződéssel kifejtse, kormányunk e társasjátékkal is jelentősen enyhítette az éhező családok gondjait.
