Orrfacsaró bűzben átkelni egy parkon vagy barna kupacokat kerülgetni egy kapualjban – Budapesten hétköznapi tapasztalat. Miközben az elkövetőket szidjuk, eszünkbe sem jut, hogy volt-e az illetőnek más lehetősége arra, hogy könnyítsen magán. Budapesten alig vannak nyilvános vécék, civilek most kampányt indítottak azért, hogy ez megváltozzon.
Párizsban hatszor annyi
„Szerintem az ürülék sokkal több gondot okoz a városlakóknak, mint az a teher, amit elegendő vécé létesítése jelentene” – mondja a szociológiát hallgató Mussa Kilam, aki három éve él Magyarországon. Ha az ember éjszaka kimegy a belvárosba, akkor – ahogy ő fogalmaz – szó szerint a levegőben érezhető a probléma. Mindenki ott vizel, ahol tud. Ha nincs a közelben nyilvános WC, az emberek nem veszik a fáradságot, hogy keresgélni kezdjenek, inkább a sötétben könnyítenek magukon. A külföldieknek ráadásul szerinte még nehezebb, mert nincs helyismeretük, és azt a kevés közvécét sem találnák meg, ami működik a városban. Stockholmban például táblákkal jelzik az utcán, hogy merre található a legközelebbi illemhely, amiből egyébként minden ötszáz méterre jut legalább egy.
| ||
Hasonló adattal sokkol az Utcajogász munkatársa, Kispál Sándor is, aki szerint Párizsban arányaiban hatszor annyi nyilvános vécé jut ezer főre, mint Budapesten. A problémával a hajléktalan embereknek nyújtott jogsegély-szolgáltatás során találkoztak, akiket előszeretettel bírságolnak közterületen elkövetett vizelés miatt. Kispál szerint nem a büntetés a megoldás, hiszen attól még nem oldódik meg az alapvető probléma, hogy sem a hajléktalan emberek, sem mások nem tudják hol elvégezni a dolgukat, mert egyszerűen nincs hol. Az Utcajogász szerint ezért eleve alapjogot sértő olyasmiért bírságolni az embereket, aminek nem adottak a feltételei. Ez olyan, mintha azért bírságolnának, mert nem a zebrán ment át valaki, miközben nincs is zebra a környéken.
Fellebbezni kell
Nemrégiben Fekete-Nagy Miklóst is meg akarták büntetni „nyilvános folyadékürítés” miatt, de fellebbezett, és a hatóságok részben neki adtak igazat: megúszta egy figyelmeztetéssel. A 61 éves érettségizett férfi a fővárosban, majd egy Pest megyei településen saját lakásban élt, mielőtt óvatlanul elment kezesnek egy hitelhez. A kölcsönt nem fizették, a lakását így a bank elárverezte a feje felül, ő pedig nyolc évvel ezelőtt az utcán találta magát. Miklós az utcán csak két napot töltött, azóta a hajléktalanellátásban, szállásokon él. Kora és hajléktalan státusza miatt munkát nem kap, a közfoglalkoztatásban dolgozik. „Nem hajléktalanként, hanem az utcán dolgozó közmunkásként kerülök sokszor abba a helyzetbe, hogy nincs hol elvégeznem a dolgomat. Nagyon megszégyenítő, de ha egyszer nincs hol, akkor mit tegyek?” – kérdezi a férfi, majd hozzáteszi, a pár meglévő nyilvános WC is jobbára fizetős, neki pedig parizerre is alig futja.
| ||
Mit tehet a középosztály?
A pszichológus végzettségű, jelenleg civil projekteket koordináló Oláh Katalin is bosszantó problémaként éli meg a nyilvános illemhelyek hiányát. A 26 éves, kisgyermekes anyuka szerint egy pelenkázásra szoruló gyerekkel útnak indulni igazi kaland, sokszor akár fél órát is gyalogolniuk kell, amíg alkalmas WC-t találnak. „Én középosztálybeliként nyilván sokkal szerencsésebb helyzetben vagyok, mint a szegényebb anyukák, akiknek nincs pénzük például egy cukrászda WC-jébe beszaladni a gyerekkel. El sem tudom képzelni, hogy ők hogyan oldják meg a pelenkázást” – mondja, és hozzáteszi: „Amikor majd szobatiszta lesz a kisfiam, nem lesz fél óránk WC-t keresni, ha pisilnie kell.”
| ||
A Város Mindenkié Mozgalomhoz (AVM) az utóbbi időszakban számos bejelentés érkezett magánemberektől és lakóközösségektől, akiket zavar, hogy részben a hajléktalan emberek odapiszkítanak a közterületekre. Több civil szervezettel karöltve ezért kampányt indítottak a napokban, hogy az Országgyűlés az önkormányzati törvényben közfeladatként jelölje meg a nyilvános illemhelyek létesítését, amivel így egyszersmind forráshoz is jutnának az önkormányzatok.
„Az elmúlt időszakban számos egyeztetést folytattunk le részint fővárosi kerületi önkormányzatokkal, részint civil szervezetekkel, és ezek alapján hamarosan törvénymódosítást kezdeményezünk” – mondja Kispál Sándor, aki szerint nem a civilek dolga megmondani, hogy pontosan mennyi nyilvános vécére lenne szükség, azt városüzemeltetési szakembereknek kellene kiszámolnia, más városok egy bonyolult formula alapján szokták ezt meghatározni.
Kötelező feladat
A civilek akciója talán nem teljesen reménytelen, hiszen a kérdés láthatóan a fővárost is foglalkoztatja. Legalábbis idén májusban egy bizottsági ülésen nagyon hasonló következtetésre jutott a Városigazgatósági Főosztály csoportvezetője, Radnóczi Péter, aki szerint is gond van az illemhelyek számával, és megoldás lehetne, ha az önkormányzati törvényben kötelező feladatként nevesítenék az illemhelyek üzemeltetését.
