„Mozgalmat építünk”

Kiss Csaba és Surányi Judit, a Rehab Critical Mass szervezői

Tavaly rendezték meg először a mozgásukban, látásukban, hallásukban, beszédükben vagy mentálisan akadályozott embe­rek felvonulását. A Rehab Critical Mass célja, hogy felhívja a figyelmet a fogyatékkal élő emberekre. A rendezvényről Kiss Csabát, a kezdeményezés ötletgazdáját kérdeztük, beszéde megértéséhez Surányi Judit volt a segítségünkre.

Magyar Narancs: Honnan jött az ötlet?

Kiss Csaba: Tavaly nyáron jutott eszembe, hogy milyen jó lenne egy ilyet csinálni. Mondogatni kezdtem a barátaimnak, és mindenki támogatott. Végül egy YouTube-ra feltöltött videó hozta meg az áttörést, amelyet Judit testvére készített, akivel a Mozgássérült Emberek Rehabilitációs Központjában ismerkedtem meg. Tavaly októberben körülbelül háromezren vonultunk.

Surányi Judit: Az elsődleges célunk az, hogy láthatóvá tegyük a fogyatékkal élő embereket. Csabi pedig nagyon jó példa rá, hogy a számos akadály ellenére is képes egy többszörösen hátráltatott ember kiállni az érdekeiért. Nem könnyű megérteni a beszédét, és mozgásában is korlátozott, mégis képes volt beindítani egy ilyen kezdeményezést. Amellett, hogy láthatóvá szeretnénk tenni a társadalom ezen részét, az is célunk, hogy ledöntsük a tabukat a témával kapcsolatban. Fontos, hogy az emberek megértsék: nem ciki, ha valaki tart bizonyos helyzetektől, de képesnek kell lennünk arra, hogy beszéljünk erről, mert csak így tudunk egymásnak segíteni, és egy nyitott, élhető társadalmat létrehozni.

MN: A tavalyi felvonulás után az Emmitől is meghívtak titeket néhány tárgyalásra. Jutottatok valamire?

KCS: Volt egy többfordulós beszélgetés a minisztériumban, ami alapvetően pozitív volt, de mi mozgalmárok vagyunk, ők meg politikusok, és emiatt feszültség van köztünk. Van egy állami stratégia az ügyben az elkövetkező harminc évre, csakhogy én most élek, és most vannak súlyos problémáim.

MN: Mégis miből ered ez a feszültség?

SJ: Máshogy gondolkodunk a kérdésről. Nagyon jó, ha egy politikus el tudja mondani, hogy egy plázában van akadálymentes mosdó meg lift, de abba már nem gondolnak bele, hogy egy mozgáskorlátozottnak valahogy el is kell jutnia addig a plázáig, a városi közlekedés pedig ilyen szempontból enyhén szólva hagy némi kívánnivalót maga után. Nem akarunk konfliktusba kerülni egyik politikussal sem, mi csak szeretnénk megmutatni azokat az apró lépéseket, amelyektől ez egy működő és élhető rendszer lehetne. Tavaly írtunk egy kiáltványt, melynek pontjai azóta bővültek. (A kiáltvány szövege itt olvasható: peticiok.com/rehab­critical­mass – a szerk.) Ez az első olyan jellegű szöveg, amely az összes fogyatékkal élő csoport érdekeit fogalmazza meg mint az egyenlő esélyek biztosítása.

MN: Vagyis október óta semmit nem változott a helyzet?

SJ: Az állami intézmények nehezen mozdulnak, de több országos érdekvédelmi szervezet, mint például a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége (MEOSZ) mellénk állt. Mi igazából a társadalmi összefogást szorgalmazzuk, mozgalmat építünk. Igaz, hogy bevontak minket néhány tárgyalásba, de kívülről szeretnénk a döntéshozókra hatni egy kritikus tömeg segítségével. Nekünk nem egy párttal van bajunk, a fogyatékos ügyet sajnos mindenki a szőnyeg alá söpörte, pedig súlyos problémák vannak, rengeteg ember nem emberi bánásmódban részesül.

KCS: Ezt szó szerint kell érteni.

MN: Pontosabban?

KCS: Az otthonokban leszedálják az embe­re­ket, és bepelenkázva ágyba dugják őket, ahelyett, hogy lehetőséget teremtenének nekik arra, hogy a képességeiknek megfelelően hasznos tagjai legyenek a társadalomnak. Ez az egész egy rendszerszintű probléma, ami egyáltalán nem motiváló. Itt vagyok én, akinek elvileg intézetben lenne a helye. Sok segítségre van szükségem, mégis úgy gondolom, hogy tékozlás lenne egész életemben egy intézményben feküdni, és csak lenni, ezért megpróbáltam az úgymond önálló életet. Gyerekkoromban a Pető Intézetben laktam, aztán hazakerültem vidékre, elvégeztem a gimnáziumot meg még egy tanfolyamot, és visszajöttem Budapestre. Először a Mozgássérült Embe­rek Rehabilitációs Központjában (MEREK) laktam, innen költöztem egyedül egy kis lakásba. Napi négy órában egy cégnek készítek honlapokat. Hétköznapokon a támogató szolgálat van segítségemre, a maradék időben barátok és ismerősök. Nem megy minden egyedül, de azzal, hogy dolgozom és nem egy intézetben ülök egész nap, hasznosnak érzem magam.

MN: Az idei felvonulást olyan cégek támogatják, mint a Google, a Prezi és az Auchan. Hogy sikerült őket magatok mellé állítani?

SJ: Ahhoz, hogy a különböző fogyatékkal élők számára élhető legyen egy társadalom, integrálni kell őket, másképpen nem megy. Ehhez viszont az egészséges embereknek nyitottnak kell lenniük. Éppen ezért kerestük meg a Nyitottak vagyunk nevű szervezetet, mert nekik az a filozófiájuk, hogy minden embert az értékei alapján ítéljenek meg, és támogatnak minden társadalmi innovációt. Rajtuk keresztül sikerült tárgyalni az említett cégekkel, amelyek kezdettől fogva nyitottak voltak. Jó hír, hogy nem csak arról van szó, hogy eljönnek a felvonulásra, hanem konkrét ötletekkel is segítenek nekünk, például az Auchan olyan bevásárlókocsikat csinált, amelyekbe sérült gyerekeket is be lehet ültetni. Ezt be is fogják mutatni a felvonuláson. Egyébként a cégektől nem kapunk anyagi támogatást, viszont az ötleteiken túl olyan embereket is magukkal hoznak, akik érzékenyek az ügy iránt. A májusi esemény nemcsak séta, illetve gurulás lesz, hanem egy nagy találkozás, egy örömünnep, amely arról is szól, hogy a fogyatékosügy nem tabutéma, és képesek vagyunk egymástól tanulni. Én például nagyon sokat köszönhetek Csabinak, mert mióta együtt dolgozunk, nem „bénulok le” az utcán, ha látok egy fogyatékos vagy mozgáskorlátozott embert.

KCS: Egy szemléletformáló kultúrát szeretnénk teremteni, és abban is bízunk, hogy a fogyatékosok iránt érzett szolidaritás más területekre is kihat majd.

MN: Tudtok arról valamit, hogy a gyakorlatban mennyire érzékenyek ezek a cégek, ha sérült emberek foglalkoztatásáról van szó?

SJ: Tudomásom szerint foglalkoztatnak, ha nem is annyira mozgássérült embereket, de hallás- és látássérülteket igen.

MN: Milyen újdonságok lesznek az idén?

SJ: Tavaly a felvonulás után az Erzsébet téri színpadon inkább negatív példákat mutattunk be és szomorú történeteket, az idén pozitív dolgokról lesz szó. Ezen a napon debütál például a Route4U nevű mobilos alkalmazás, amely lényegében Budapest akadálymentes térképe, de szó lesz egy integrált iskoláról, a Gyermekek Házáról is, és persze lesznek kon­certek is…

MN: A kiáltványban nagyon sok összetett problémát fogalmaztatok meg, mégis ha választani kéne, mit vennétek előre a listán?

SJ: Mint már mondtuk, ez az egész egy rendszerszintű probléma. Onnantól kezdve, hogy születik egy sérült gyermek, rengeteg nehézséggel kell szembenézni. Nincs elég integrált iskola, nincsenek megbecsült szak­emberek, a felnőttélet lehetőségeiről ne is beszéljünk. Ezek közül talán az akadálymentesítést emelném ki első lépésként, már csak azért is, mert így válhatnak csak láthatóvá ezek az emberek. Azokról, akik naphosszat otthonokba és lakásokba vannak bezárva, senki sem fogja tudni, hogy léteznek, és azért nem mennek bizonyos helyekre, mert egyszerűen nem tudnak. A mentális és fizikális akadálymentesítés pedig inkább szemlélet kérdése, mintsem pénzé.

2. Rehab Critical Mass, május 17., vasárnap. Gyülekező 14.00 órakor a Clark Ádám téren, a menet 15.00 órakor indul a Lánchíd–József Attila utca–Bajcsy-Zsilinszky út–Erzsébet tér útvonalon.