Van, amikor az élet mechanikusan pergő homokszemei közé valami beakasztja a seprűnyelet - persze a legrosszabbkor -, és egyébként is ványadt testünk, mely nem kevésbé nyamvadt szellemünket hordozza, úgynevezett tüneteket produkál, ami elsődlegesen lázból és torokfájásból tevődik össze, de hajlamos elmélyíteni amúgy már elmélyíthetetlennek hitt depressziónkat is. Ezt a szaknyelv meghűlésnek nevezi.

Az egész egy furcsa sejtéssel kezdődik. Amikor már a hetedik Unicum után sem jön a magabiztosság és önfeledtség oly megérdemelt örvénye, hajlamos vagyok a legrosszabbra gondolni: megint Z keserűvel feljavított rumot vásároltam a szabadparton. Pedig kereshetném közelebb is a baj forrását, hiszen nemcsak a szokásos mámor marad el, hanem a fejem is szokatlanul zsibong, a karjaim pedig fájnak, mintha dolgoztam volna, pedig esküszöm, évek óta már semmit, a múltkor például attól lett izomlázam, hogy tévedésből két és fél literes ásványvizet vásároltam másfél literes helyett, logikus hát, hogy valami vírus, ami sokadikán különösen kellemetlen, mivel betegnek lenni sokkal drágább, mint alkoholistának.

Legelőször is lemegyek az Eldorádó sörözőbe, hogy konzultáljak kedves ismerőseimmel, akik a kis költségvetésű gyógyítás szakértői, és rögtön azt javasolják, hogy talán igyak még valamit, az semmiképpen sem árthat, majd rátérnek a népi gyógyászat vívmányainak ismertetésére. Elsőnek a hagymateát említik, amit hámozatlan hagymából kell főzni, és amellett, hogy egészen biztosan gyógyítja az influenzát, jó még a rákra, AIDS-re és hepatitisre is, bár hozzáteszik, hogy májzsugor esetén legalább kétszer kell inni naponta, lehetőleg rummal, mert a szervezetet nagyon megviseli az átmenet nélküli elvonás.

Nátha ellen azonban érdemes kiegészíteni a hagymaterápiát kamillateával, ami viszonylag olcsón beszerezhető a herbáriában, de viszonylag drága a közértekben, igaz, az utóbbi kiszerelés apró zacskókra osztja az anyagot, ha valaki véletlenül nem tudná, mennyi egy kanál.

Miközben a konzílium az egyéb gyógyítási módozatokról tanácskozik, meglepődve tapasztalom, hogy a folyamatos alkoholbevitel lassan áttöri a betegség fátylát, és a kilencedik Unicum végre hat, igaz, nem úgy, ahogy szokott, de legalább már nem érzem olyan elesettnek magam, pontosabban már nem lelkileg.

A gyógyszertár, mint lehetséges forrás, éppen a sörözővel szemben található, nem mintha ez megkönnyítené az odajutást, de tervnek legalább megteszi, a gyógyszerészem pedig épp a helyén tartózkodik, finoman körülbástyázva a tévéből ismert gyógyhatású készítményekkel, melyek pofátlanul és érthetetlenül drágák, bár minden bizonnyal hatásosak, nem beszélve az alapszerekről, mint például az Aspirin, amit négyszáz forint fölötti áron kínál. Én megmaradok a hagyományos C-vitaminnál, száz milligrammos, egyszerű tabletta, az időszemcsék hiányát pedig úgy kompenzálom, hogy kétóránként beveszek egyet, minden alkalommal három deciliter kamillatea kíséretében.

Félretéve a rossz ízű tréfálkozást, sajnos ki kell jelentenem, hogy meghűléses betegség esetén nem elhanyagolható hatással bír az alkoholfogyasztás időleges felfüggesztése is, így következhet be az a példaértékű tünemény, hogy nyolcnapi lázas betegeskedés után fittebbnek érzem magam, mint egy átlagos hétköznapon. Ilyenkor egészen óvatos égetettszesz-ivással lehet visszavezetni a szervezetet a megszokott rutinra, de azt a jól ismert - betegség előtti - kimerült és fásult állapotot csak néhány nap múlva lehetséges újra visszaállítani.

Para-Kovács Imre