Négylakásos társasház épült a mogyoródi bencés apátság romjaira

  • narancs.hu
  • 2021. november 19.

Lokál

A hely védett régészeti lelőhely. A helyiek aggódnak, az önkormányzat tehetetlen.

A mogyoródi bencés apátság a korai magyar történelem kiemelten fontos, Szent László királyhoz köthető helyszíne, a védett régészeti lelőhelyre mégis négylakásos társasházat húztak fel rohamtempóban. Az önkormányzat tiltakozik, de teljesen eszköztelen, a helyiek a pincéiket féltik, a romok valószínűleg súlyosan károsodtak. A történelmi emlékhely tönkretételét már nagyon nehéz lenne jóvátenni, írja a Válasz Online cikkében.

Mint írják, a mogyoródi bencés apátság a kora Árpád-kor egyik legjelentősebb történelmi helyszíne, amire az elmúlt hónapokban nagyon gyorsan felhúztak egy túlméretezett társasházat, ami így nemcsak ellehetítleni egy emlékhely kialakítását, hanem súlyos károkat is okoz a majd ezeréves romokban. A romok ráadásul papíron kiemelten védettek voltak, ez viszont úgy tűnik, nem ért sokat.

Ahogy a lap írja, a Kiss Ernő utca 9/a (273 hrsz.) alatti telek utca felőli részén egy nagy, kétlakásos családi ház áll, vélhetően az 1980-as évek óta. A teleknek van (illetve eddig volt) azonban egy hátsó, beépítetlen része is, az apátsági romok pedig éppen azon a területen állnak. És éppen ezt a területet adták el egy vállalkozásnak, a MAVIL 2001. Kft.-nek, akik szeptember 2-án elkezdték építeni a négylakásos társasházat.

A helyiek megijedtek az építkezés láttán, de nemcsak a régészeti lelőhely miatt, hanem a pincék miatt is. Mogyoródon ugyanis még ma is sok pince van, a Klastrom-dombnál is, ahol a romok vannak és az építkezés folyik. A domb homokköve igen puha, néhol kézzel morzsolható. Így a helyiek attól félnek, hogy a nagy épület a pincék fölött megnyomja majd a talajt, a boltozatok repedezni kezdenek, és azt sem lehet előre tudni, hogyan változtatja meg az új épület az elszivárgó esővíz útját. A helyi hagyomány szerint a Klastrom-domb belseje szinte katakombaszerűen van átfúrva tekintélyes méretű, de mára eltömődött, elfelejtett járatokkal, ami szintén aggodalomra ad okot.

Október közepére az építkezés már igen csak előrehaladt, az önkormányzat pedig semmit sem tudott tenni ellene, mert az építési hatósági jogkör átkerült a Pest Megyei Kormányhivatalhoz. A Mogyoród Turisztikai Kft. önkormányzati cég vezetője szeptember 30-án a kormányhivatal építéshatóságához fordult, hogy sürgősen vizsgálják ki, szabályos-e az építkezés, és mielőbb állítsák le, mielőtt bekövetkezik a romok teljes pusztulása. Ezt követően a munka két hétig állt, azonban utána újraindult, és olyan viharos gyorsasággal, hogy egyik nap több mixerkocsinyi betont öntöttek, másnap pedig fejmagasságig rá is falaztak. Észrevettük azt is, hogy a készülő lakásokat már árulják egy ingatlanos portálon – mondta el a lapnak Zachár Zsolt, a turisztikai cég vezetője, aki egyben a helyi értéktár bizottság elnöke is.

Hogy mégis hogyan történhetett meg ez az építkezés, arra egyelőre nincs válasz. A lap kereste a Kormányhivatal örökségvédelmi főosztályát, ahhoz azonban, hogy ők nyilatkozhassanak, a sajtóosztály engedélye kell, amit eddig a lap nem kapott meg. A Kormányhivatal egyébként a település önkormányzatával sem kommunikál. Mogyoród polgármestere Kásler Miklóshoz fordult, de választ egyelőre ő sem kapott.

(Címlapképünk forrása: Mogyoród Nagyközség Önkormányzatának Facebook-oldala)

Kedves Olvasónk!

Elindult hírlevelünk, ha szeretné, hogy önnek is elküldjük heti ajánlónkat, kattintson ide a feliratkozásért!

A Magyar Narancs független, szabad politikai és kulturális hetilap.

Jöjjön el mindennap: fontos napi híreink ingyenesen hozzáférhetők! De a nyomtatott Narancs is zsákszám tartalmaz fontos, remek cikkeket, s ezek digitálisan is előfizethetők itt.

Fizessen elő, vagy támogassa a független sajtót! Olvassa a Magyar Narancsot!

Figyelmébe ajánljuk

Megjött Barba papa

A Kőszegi Várszínház méretes színpada, több száz fős nézőtere és a Rózsavölgyi Szalon intim kávéház-színháza között igen nagy a különbség. Mégis működni látszik az a modell, hogy a kőszegi nagyszínpadon nyáron bemutatott darabokat ősztől a pesti szalonban játsszák. 

Gyógyító morajlás

Noha a szerző hosszú évek óta publikál, a kötet harminckét, három ciklusba rendezett verse közül mindössze három – a Vénasszonyok nyara után, a Hidegűző és A madár mindig én voltam – jelent meg korábban. Maguk a szövegek egységes világot alkotnak. 

Elmondható

  • Pálos György

A dán szerzőnek ez a tizedik regénye, ám az első, amely magyarul is olvasható. Thorup írásainak fókuszában főként nők állnak, ez a műve is ezt a hagyományt követi. A történet 1942-ben, Dánia német megszállása után két évvel indul.

Gyulladáspont

Első ránézésre egy tipikus presztízskrimi jegyeit mutatja Dennis Lehane minisorozata: ellentétes temperamentumú nyomozópáros, sötétszürke tónusok, az Ügy, a magánélet és a lassacskán feltáruló múltbeli traumák kényelmetlen összefonódásai.

Mármint

A hullamosói szakma aránylag ritkán szerepel fiatalemberek vágyálmai közt. Először el is hányja magát Szofiane, a tanulmányait hanyagoló, ezért az idegenrendészet látókörébe kerülvén egy muszlim temetkezési cégnél munkát vállalni kénytelen arab aranyifjú.