Óbudán épül a mormon egyház első magyarországi temploma

  • narancs.hu
  • 2023. október 10.

Lokál

Eddig Freibergig kellett menni a híveknek imádkozni.

Budapesten, a III. kerületben épül meg a mormon egyház első budapesti temploma szúrta ki a hvg.hu az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza közleményét. A mormon közösség több gyülekezeti házzal is rendelkezik Magyarországon, de a magyar hívőknek eddig a németországi Freibergbe kellett utazniuk, ha az egyház templomában akartak imádkozni.

A templom megépítését az egyház jelenlegi első elnöke, Russel M. Nelson már 2019 áprilisában bejelentette, a helyet azonban ezek szerint csak most találták meg hozzá. Az egyház közleménye szerint az óbudai templom egy 5,92 hektáros területen fog megépülni, a Kocsis Sándor utca és a Borsikafű utca sarkán. A tervek szerint egy egyemeletes, körülbelül 18 ezer négyzetméteres templom, valamint fogadóközpont és lakások is épülnek a területen az egyház dolgozói számára.

Az egyház hivatalos honlapján olvasható beszámoló szerint a mormon egyháznak Magyarországon több mint 5200 tagja van, az egyházi státuszt 1988-ban kapták meg a magyar kormánytól.

A közleményben lévő fotósorozat képaláírása szerint az egyház vezetői szeptember 26-án találkoztak Novák Katalin köztársasági elnökkel az amerikai Salt Lake Cityben, a beszélgetés témái között pedig szerepelt a Magyarországon épülő templom ügye is. 

 

Maradjanak velünk!


Ez a Narancs-cikk most véget ért – de még oly sok mindent ajánlunk Önnek! Oknyomozást, riportot, interjúkat, elemzést, okosságot – bizonyosságot arról, hogy nem, a valóság nem veszett el, még ha komplett hivatalok és testületek meg súlyos tízmilliárdok dolgoznak is az eltüntetésén.

Tesszük a dolgunkat. Újságot írunk, hogy kiderítsük a tényeket. Legyen ebben a társunk, segítse a munkánkat, hogy mi is segíthessünk Önnek. Fizessen elő a Narancs digitális változatára!

Jó emberek írják jó embereknek!

Figyelmébe ajánljuk

Tej

Némi hajnali bevezetés után egy erősen szimbolikus képpel indul a film. Tejet mér egy asszonykéz egyre idősebb gyerekei csupraiba. A kezek egyre nagyobbak, és egyre feljebb tartják a változatlan méretű csuprokat. Aztán szótlanul reggelizik a család. Nyolc gyerek, húsztól egyévesig.

Dal a korbácsolásról

„Elégedetlen vagy a családoddal? (…) Rendelj NUKLEÁRIS CSALÁDOT az EMU-ról! Hagyományos értékek! Az apa férfi, az anya nő! Háromtól húsz gyerme­kig bővíthető, szja-mentesség, vidéki csok! Bővített csomagunkban: nagymama a vármegyében! Emelt díjas ajánlatunk: főállású anya és informatikus apa – hűséges társ, szenvedélye a család!”

Sötét és szenvedélyes séta

Volt már korábban egy emlékezetes sétálószínházi előadása az Anyaszínháznak az RS9-ben: a Budapest fölött az ég. Ott az indokolta a mozgást, hogy a történet a város különböző pontjain játszódik. Itt a vár hét titkot rejtő terme kínálja magát a vándorláshoz. Az RS9 helyszínei, a boltozatos pincehelyiségek, az odavezető meredek lépcső, ez a föld alatti világ hangulatában nagyon is illik a darabhoz.

Egymásra rajzolt képek

A kiállított „anyag első pillantásra annyira egységes, hogy akár egy művész alkotásának is tűnhet” – állítja Erhardt Miklós a kiállítást megnyitó szövegében. Ezt csak megerősíti a képcímkék hiánya; Széll Ádám (1995) és Ciprian Mureșan (1977) művei valóban rezonálnak egymásra.

Komfortos magány

  • Pálos György

A szerző az első regényével szinte az ismeretlenségből robbant be 2000-ben az irodalmi közéletbe, majd 2016-ban újra kiadták a művét. Számos kritika ekkor már sikerregényként emlegette, egyes kritikusok az évszázad regényének kiáltották ki, noha sem a szüzséje, sem az írásmódja nem predesztinálták a művet a sikerre.