Ők is csak boldogok akarnak lenni – Karneváli hangulat Down-szindrómásokkal

Lokál

Volt tánc, zene, játék, sok-sok mosolygós gyerek és felnőtt. Az I. Nemzetközi Kromoszóma Karneválon arra hívták fel a figyelmet, hogy a Down-szindrómás emberek is majdnem olyanok, mint bárki más.

Igazi bulihangulat volt ma délelőtt Budapesten, amikor a Down Egyesület szervezésében – a március 21-i világnap apropóján – kicsik és nagyok együtt sétáltak az Akváriumtól a Vörösmarty térig, majd vissza. Mazsorettcsapat és katonazenekar gondoskodott a zenés „aláfestésről”, de a transzparensekkel vagy beöltözve vonuló gyerekek és szüleik és rendesen odatették magukat. Csak úgy ámultak a Váci utca környékén császkáló turisták.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

A figyelemfelkeltő séta után, a buli második felvonásán az Akváriumban különböző klassz programokon vehettek részt a gyerekek, közben az Intim Torna Illegál, a Ladánybene 27 és a Nemadomfel együttes dobta fel a hangulatot.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

A Down-szindróma veleszületett kromoszómaeltérés, ami a 21. kromoszómapár „hibás” osztódásának következtében jön létre, enyhe vagy középsúlyos értelmi fogyatékossággal párosulhat, és különböző testi rendellenességgel társulhat. Lehet, hogy ezek az emberek különböznek társaiktól, de az ilyen alkalmak során mindig kiderül, hogy nem is annyira.

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

„Most csináltunk először Kromoszóma Karnevált, a lényeg az, hogy utcára vittük a Down-szindrómát. Megmutattuk magunkat. Persze nemcsak a Down-világnapon fontos ez, egyébként is, hogy beszéljünk ezekről az emberekről és megmutassuk az értékeiket” – nyilatkozott a Narancsnak Kisari Károly, a Down Egyesület elnöke.

Stohl András volt a buli konferansziéja

Stohl András volt a buli konferansziéja

Fotó: Draskovics Ádám

„Az átlagembereknek is egyre több információja van a Down-szindrómáról, de kevésszer találkoznak vele a gyakorlatban, ritkán kerülnek olyan interakcióba, hogy fogyatékkal élő emberrel kellene valamilyen együttes tevékenységet folytatniuk. Ez az információhiány okozhat némi távolságtartást a két fél között, azért is szervezünk ilyen programokat. Rengeteg tévhit él a Down-szindrómával kapcsolatban, sokszor úgy gondolnak ezekre az emberekre, mint akik magatehetetlenek, önellátásra abszolút alkalmatlanok, miközben ez nem így van. Épp az ellenkezőjét szeretnénk megmutatni, hogy ugyanúgy tudnak írni, olvasni, örülni. Boldogok akarnak lenni és képesek is boldogok lenni. Ugyanúgy mint bárki más.”

false

 

Fotó: Draskovics Ádám

Figyelmébe ajánljuk

Jens Lekman: Songs for Other People’s Weddings

„Ha valaha szükséged lenne egy idegenre, hogy énekeljen az esküvődön, akkor szólj nekem” énekelte Jens Lekman az első lemezén. A több mint két évtizede megjelent dal persze nem egy apróhirdetés akart lenni eredetileg, hanem az énekes legkedvesebb témájáról, az elérhetetlen szerelemről szólt.

Péterfy-Novák Éva: A Nevers-vágás

A szerző olyannyira nem bízik az olvasóiban, hogy már az első novella előtt, a mottó vagy az ajánlás helyén elmagyarázza, hogyan kell értelmezni a kötet címét, noha a könyv második felében elhelyezett címadó novella elég egyértelműen kifejti, hogy miről is van szó.

Mocskos játszma

  • SzSz

Shane Black farzsebében több mint harminc éve ott lapul a Play Dirty cím – anno a Halálos fegyver folytatásának szánta. Az eredeti forgatókönyv minden bennfentes szerint zseniális volt, sötétebb, mocskosabb, mint a zsarupáros meséje, ám épp ezért a stúdió, a producer és Richard Donner rendező is elutasította. Black viszont szeret ötleteket újrahasznosítani – ennek belátásához elég csak ránézni filmográfiájára –, így amikor jött a lehetőség, hogy Donald E. Westlake Parker-könyveiből készítsen filmet, gyorsan előkapta a régi címet.

33 változat Haydn-koponyára

Négy év után újra, ugyanott, ugyanazon alkotók közreműködésével mutatták be Esterházy Péter darabját; Kovács D. Dániel rendező a korábbitól alig különböző verziót hozott létre. A 2021-es premiert az író halála után közvetlenül tartották meg, így azt a veszteség drámaisága hatotta át, most viszont új szemszögből lehet(ne) megnézni Haydn koponyáját, és rajta keresztül az egyik legönironikusabb magyar szerzőt.

Suede: Antidepressants

A Brett Anderson vezette Suede nem nagyon tud hibázni a visszatérése óta. A 2010-es években készítettek egy ún. színes albumtrilógiát (Bloodsports, 2013; Night Thoughts, 2016; The Blue Hour, 2018), jelen évtizedben pedig megkezdtek egy újabb, ezúttal fekete-fehér háromrészes sorozatot. Ennek első része volt az Autofiction négy évvel ezelőtt, amelyet a tagok a Suede punklemezének neveztek.

Az elveszett busz

  • - ts -

A katasztrófafilmről okkal gondolhatnánk, hogy rövid idő adatott neki. Fénykorát a hetvenes években élte, de rögtön ki is fáradt, s a kilencvenes évekre már kicsit cikivé is vált. Utána pedig már csak a fejlődő filmkészítési technikák gyakorló pályáján jutott neki szerep.

Rokonidők

Cèdric Klapisch filmjei, legyenek bár kevésbé (Párizs; Tánc az élet) vagy nagyon könnyedek (Lakótársat keresünk és folytatásai), mindig diszkréten szórakoztatók. Ez a felszínes kellemesség árad ebből a távoli rokonok váratlan öröksége köré szerveződő filmből is.

Metrón Debrecenbe

A kiadó az utószóban is rögzíti, Térey szerette volna egy kötetben megjelentetni a Papp Andrással közösen írt Kazamatákat (2006), az Asztalizenét (2007) és a Jeremiás, avagy az Isten hidegét (2008). A kötet címe Magyar trilógia lett volna, utalva arra, hogy a szerző a múlt, jelen, jövő tengely mentén összetartozónak érezte ezeket a drámákat, első drámaíró korszakának műveit. 

Pénzeső veri

  • SzSz

„Az ajtók fontosak” – hangzik el a film ars poeticája valahol a harmincadik perc környékén, majd rögtön egyéb, programadó idézetek következnek: néha a játék (azaz színészkedés) mutatja meg igazán, kik vagyunk; a telefonok bármikor beszarhatnak, és mindig legyen nálad GPS.

Az elfogadás

Az ember nem a haláltól fél, inkább a szenvedéstől; nem az élet végességétől, hanem az emberi minőség (képességek és készségek, de leginkább az öntudat) leépülésétől. Nincs annál sokkolóbb, nehezebben feldolgozható élmény, mint amikor az ember azt az ént, éntudatot veszíti el, amellyel korábban azonosult. 

Mozaik

Öt nő gyümölcsök, öt férfi színek nevét viseli, ám Áfonya, Barack, vagy éppen Fekete, Zöld és Vörös frappáns elnevezése mögött nem mindig bontakozik ki valódi, érvényes figura. Pedig a történetek, még ha töredékesek is, adnának alkalmat rá: szerelem, féltékenység, árulás és titkok mozgatják a szereplőket.