Olyan turizmusfejlesztésbe kezd a kormány, hogy még a budai vár vécéje is aranyból lesz

  • narancs.hu
  • 2017. december 30.

Lokál

Épül már a közép-európai Dubaj.

„A tervezést a megvalósítás időszaka követi a hazai turizmusfejlesztésben, miután elkészült az a stratégia, amely a következő tizenhárom évben zsinórmértékül szolgál minden ágazati szereplőnek” – ilyen hosszú és szép mondatok hangzanak el a Magyar Hírlap Guller Zoltán-interjújában.

Guller – aki a kormány által létrehozott Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója – azt mondta, hogy a stratégia talán legfontosabb vállalása, hogy legkésőbb 2030-ra Magyarországot Közép-Európa vezető turisztikai térségévé emeljék. Szerinte évről évre folyamatosan nő a vendégéjszakák száma és a szálláshelybevétel, és 2017 végéig várhatóan megközelítik a harmincmillió vendégéjszakát éves szinten, ezzel jelentős lépést tesznek a 2030-as cél, az 50 millió felé. Míg tavaly a hazai turizmus a bruttó hazai termék (GDP) tíz százalékát adta, ezt 2030-ig tizenhat százalékra szeretnék növelni.

Guller Zoltán

Guller Zoltán

Fotó: MTI/Kallos Bea

Azt is mondta, hogy azon dolgoznak, hogy tovább emelkedjen a vendégéjszakák száma és a turisztikai ágazat árbevétele jövőre.

Majd elhangzik az interjú legjobb mondta:

„Rekordévet csak rekordév követhet” – jelenti ki Guller, aki jelentős eredményeket remél attól, hogy a vendéglátás áfája öt százalékra csökken januártól.

Felsorolta, hogy 2018-ban milyen fejlesztésekre lehet számítani: megújulnak a Tisza-tó és a Dunakanyar mentén található strandok, várhatóan átadják a sátoraljaújhelyi üveghidat, és korszerűsítenek több mint tíz, a Balaton mellett található kalandparkot. Fontos beruházások készülnek el Hévízen és Balatonfüreden, Füreden megújul a vitorláskikötő. Másfél milliárd forintos horgásztanya-fejlesztési program indul, emellett több mint száz magyar borászat kap turisztikai célú, szálláshelyek kialakítására szóló támogatást.

Ha ezek után nem ide akar majd jönni minden turista, akkor nincs több remény.

(MTI/Magyar Hírlap)

Címlapkép: Fortepan

Figyelmébe ajánljuk

Vérző papírhold

  • - ts -

A rendszeresen visszatérő témák veszélyesek: mindig felül kell ütni a tárgyban megfogalmazott utolsó állítást. Az ilyesmi pedig egy filmzsánerbe szorítva a lehetőségek folyamatos korlátozását hozza magával.

Szűznemzés

Jobb pillanatban nem is érkezhetett volna Guillermo del Toro új Frankenstein-adaptációja. Egy istent játszó ifjú titán gondolkodó, tanítható húsgépet alkot – mesterséges intelligenciát, ha úgy tetszik.

Bárhol, kivéve nálunk

Hajléktalan botladozik végig a városon: kukákban turkál; ott vizel, ahol nem szabad (mert a mai, modern városokban szabad még valahol, pláne ingyen?); már azzal is borzolja a kedélyeket, hogy egyáltalán van.

Brahms mint gravitáció

A kamarazenélés közben a játékosok igazán közel kerülnek egymáshoz zeneileg és emberileg is. Az alkalmazkodás, kezdeményezés és követés alapvető emberi kapcsolatokat modellez. Az idei Kamara.hu Fesztivál fókuszában Pablo Casals alakja állt.

Scooter inda Művhaus

„H-P.-t, Ferrist és Ricket, a három technoistent két sarkadi vállalkozó szellemű vállalkozó, Rácz István és Drimba Péter mikrobusszal és személyautóval hozza Sarkadra május 25-én. Ezen persze most mindenki elhűl, mert a hármuk alkotta Scooter együttes mégiscsak az európai toplista élvonalát jelenti. Hogy kerülnének éppen Magyarországra, ezen belül Sarkadra!?” – írta a Békés Megyei Népújság 1995-ben arról a buliról, amelyet legendaként emlegetnek az alig kilencezer fős határ menti kisvárosban.

Who the Fuck Is SpongyaBob?

Bizonyára nem véletlen, hogy az utóbbi években sorra születnek a legfiatalabb felnőtteket, a Z generációt a maga összetettségében megmutató színházi előadások. Elgondolkodtató, hogy ezeket rendre az eggyel idősebb nemzedék (szintén nagyon fiatal) alkotói hozzák létre.

A Mi Hazánk és a birodalom

A Fidesz főleg az orosz kapcsolat gazdasági előnyeit hangsúlyozza, Toroczkai László szélsőjobboldali pártja viszont az ideo­lógia terjesztésében vállal nagy szerepet. A párt­elnök nemrég Szocsiban találkozott Dmitrij Medvegyevvel, de egyébként is régóta jól érzi magát oroszok közt.