Barlanglakások Budafokon

Özvegy Tóthné és a mészkő

Lokál

Nemcsak a bor és a pezsgő, a barlanglakás is Budafok nevezetességei közé tartozik. Valaha ezrek éltek kőbe vájt otthonokban - mára egy maradt mutatóba.

A budafoki hegyoldal olyan családi házas övezet, ami első látásra nem tartogat izgalmat. Szinte bármelyik kevésbé hátrányos helyzetű hazai településnek eladhatnák, falu éppúgy lehetne, mint ami: Budapest viharvert külvárosának viszonylag rendezett része. Legfeljebb a Veréb utcanév idéz ágrólszakadtságot, de lehet, hogy ez is csak előítélet, mint a Teve utcáról bevillanó rendőr alakja.

Amúgy semmi nem mutatja, hogy száz, de még ötven évvel ezelőtt is másképp festett errefelé a városkép. A Tétényi-fennsík afféle bányavidék volt, de nem komlói, dorogi értelemben. Mindenható bányavállalat sem működött itt, sokan magánzóként bontották és értékesítették a hegyből nyert, könnyen faragható, fűrészelhető, ugyanakkor fagyálló ún. szarmata mészkövet, ami a 19. században, de már korábban is hatalmas sikert aratott Buda és Pest építőmestereinek körében. A környéken már a 18. században megkezdődött a mészkő ipari méretű fejtése, száz év alatt az igény sokszorosára nőtt: Budapest megalakulása után pár év alatt több építőanyagra volt szükség, mint a megelőző ezer évben. Ráadásul a magyar bortermelést szinte teljesen gajra vágó filoxérajárvány ezt a vidéket sem kerülte el, így a helyiek számára a jó öreg mészkő lett a túlélés záloga. A barlangképződések mellett a bányászat teremtette meg a lehetőségét annak is, hogy a 19. század végére meghonosodjék a korszerű élelmiszer- és szeszipar: a kőfejtés nyomán kialakult hatalmas pincerendszer ugyanis ideális tárolási feltételeket biztosított.

Hitvesi ágy


Hitvesi ágy

Fotó: A szerző felvétele

 

De a dolog kicsiben is működött, a szegényebb népek rájöttek ugyanis, hogy a legolcsóbb lakhatást a barlangok biztosítják. Feljegyzések szerint a környéken az efféle ingatlanszerzés a török időkbe nyúlik vissza, legalábbis Budafok egykori - természet alkotta - barlangja már a 16. században menedékként szolgált, nem véletlenül nevezték el Nagy-, majd Török-barlangnak a mai Tóth József utca oldalában létrejött óriás üreget.

Ingatlanfejlesztés a föld alatt

A 18. század derekán szó szerint is "ingatlanfejlesztés" történt a 12-20 méter széles és 8-10 méter magas barlangban, melynek két bejáratát majdnem 160 méter hosszú ív kötötte össze. Uradalmi engedéllyel a legszegényebbek falat emelhettek itt és a többi természetvájta kőodúban. "Megemlítendő a Nagy-barlang, melynek magas boltozata alatt remetelakáshoz hasonló egyszerű házikók álltak minden tető nélkül. Kormos sziklái közül füst és gőz szállt ki a barlang két bejáratán, melyeknek egyike magas és széles, s így a barlang lakói ezen át elég világosságot kapnak. Kevés ilyen természetadta hely található, mely ember által ilyen módon lakott volna, mint ez" - írta a különös házakról 1822-ben Schams Ferenc cseh származású gyógyszerész, az első magyar borász-szőlész szaklap, a "Magyarország Bortermesztését 's Készítését Tárgyazó Folyóírás" alapítója, nehéz eldönteni, hogy a döbbenet vagy az elismerés hangján. Harminc évvel korábban József nádor negyven ilyen házat számolt össze barangolásai során, csak a Török-barlangban tizenegy ilyen építmény volt - és majd' száz évig lakták. Az ittenieket - feltéve, ha túlélték - a sziklaomlások sem ijesztették el, és bár az 1860-as nagyszabású omlás szinte lakhatatlanná tette a barlangot, utolsó "hivatalos" lakói csak 1871-ben költöztek el. Ekkor azonban már javában zajlott egy sokkal nagyobb léptékű "barlanglakás-építési program", aminek pionírjai a mészkőben is utazó gazdák voltak, akik így kétszeres hasznot húzhattak: az eladott építőanyag mellett a mesterséges és immár kifejezetten lakáscélú barlangok bérbeadásából. Az "építkezés" úgy nézett ki, hogy kifejtettek egy négyzet alakú vájatot, ami aztán ajtót, ablakot kapott. De nem csak efféle "szóló" lakások épültek! Sokkal gyakoribb volt az ún. barlanggóc - ástak egy nagy gödröt, ami udvarként szolgált, és az ezt övező falba vájtak szobányi mélyedéseket. Az ilyen góc úgy nézett ki, mint egy gangos ház földszintje kicsiben, csakhogy az itt lakók vezetékes vízről, pláne villanyról nem is álmodhattak. A kályhalyukat - mint egyetlen komfortnövelő elemet - függőlegesen vájták, így a kémény a föld felszínéből ágaskodott ki. Az 1930-as években terjedt el - egy hírlapi fotó nyomán -, hogy Budafok az egyetlen hely a világon, ahol a kecskét a kéményhez kötik.

A barlanglakásokat nemhogy a harmincas években, annál jóval korábban is próbálták megszüntetni - kevés sikerrel. A 19. század végi iparosodás igen jelentős népességnövekedést eredményezett Promontoron (a település csak 1886-ban vette fel a Budafok nevet), illetve Tétényben, de mivel lakás alig akadt, a bérleti díj csillagászati összegnek számított a bevándorló munkások számára. Maradt a mesterséges barlang, amiből 1870-ben már 329 létezett, 1560 lakóval. A budafoki képviselőtestület 1897-ben hozott határozata megtiltotta az ún. új kőházak létesítését, ám ezek továbbra is épültek. 1910-ben a probléma a megyei közgyűlés elé került, de végül nem tűzték napirendre.

Emlékkiállítás

Ebben az évben költözött özv. Tóth Győzőné (leánykori nevét nem sikerült megtudnunk) a Veréb utcába, s a hatvanas években is itt élt. Addigra már javarészt - sokszor mérgező gáziszappal - betemették az ehhez hasonló barlanggócokat, de szerencsére valakinek eszébe jutott, hogy egyet érdemes lenne megőrizni, s kiállítást nyitni helyiségeiben. Az ötletgazdáknak nem kellett sokat vacakolniuk a rendezéssel. Az egyik illetékes, dr. Gerelyes Endre a Honismeret című folyóirat 1976/5. számában ezt írja: "Az emlékkiállítás rendezésekor arra törekedtünk, hogy a lakásnak ezt a kiköltözködéskor talált állapotát hitelesen megőrizzük", vagyis nem nyúltak semmihez. A kiállítás azóta sem változott. Noha dr. Gerelyes a kiállítás céljaként a "munkásnyomor felidézését" jelölte meg, a kora őszi napsütésben, a borostyánnal futtatott fallal, kerti asztallal és székekkel kifejezetten barátságosnak tűnik a hely - pláne, hogy a kopott bútorok, a szegényes berendezés láttán beugrik ugyan a mérhetetlen szegénység, ám mellette az is, hogy például Északkelet-Magyarországon ennél sokkal rémesebb lakáskörülmények között élnek emberek. Emellett valami átragad ránk is a kiállítás gondnokának, Appel Péternek a lelkesedéséből. A nyugdíjas tanár elmondja ugyan, hogy főző- és mosdóvízért sok száz métert kellett gyalogolniuk az itt lakóknak, mosáshoz pedig az egyik helyiségben kialakított ciszternában gyűjtötték az esővizet, és kiderül az is, hogy özv. Tóthné a hatvanas években is petróleumlámpával világított, de azt cáfolja, hogy az itt élők igénytelen népek lettek volna. Példaként a kémény trükkös megoldását mutatja, ami a kolbász füstölését is lehetővé tette, a barlang előnyeként pedig a télen-nyáron állandó 16 fokos hőmérsékletét említette. No, meg azt, hogy a látogatók közt hányan voltak, akik megesküdtek volna rá, hogy özvegy Tóthné az ő nagymamájuk volt. És ha ehhez még hozzátesszük, hogy a mostani zölddivat "ökoházként" tekint a barlangokra, már-már sajnáljuk, hogy Budafokon csupán e kis darabka maradt meg mutatóba a valamikori több százból.

Azért ne sajnáljuk annyira! Budafok 1911-ben a következő jelentést küldte a járási főszolgabírónak: "A lakosság egy része föld alatti, nedves, alig szellőztethető, szűk lakásokban lakik. Bármely fertőző betegség oly erős gyökeret ver e barlanglakásokban, hogy a legnagyobb erőfeszítéssel sem pusztítható ki. A legutóbbi népszámlálás alapján a községben összeíratott 1258 lakóház 2726 lakással. (...) A lakásoknak 23,29 százaléka barlanglakás, a lakosságnak 24,24 százaléka (csaknem az egynegyede) barlanglakó. Ezen szomorú közegészségügyi és szociális állapoton a községnek nem áll módjában segíteni, mert a lakók a barlangból hatósági úton ki nem lakoltathatók, másrészt a község a tulajdonosokat nem tudja kártalanítani. Állami segítség volna szükséges."

Fényképezni tilos

Ekkoriban a településen tbc-ben elhunytak felét tették ki a barlanglakók, és bár a következő évtizedekben állandóan napirenden volt a lakások felszámolása, az itt élők száma az 1929-es világválság után ismét emelkedni kezdett. Igaz, hogy az 1938 utáni gazdasági fellendülés nyomán sokaknak sikerült elköltözniük, de 1947-ben is több (412) barlanglakás volt Budafokon, mint 1910-ben. A probléma a kommunizmus hajnalán immár politikai üggyé vált, az időközben Budapesthez csatolt Budafok, Budatétény és Nagytétény településekből létrejött XXII. kerület tanácsának lakásgazdálkodási osztálya 1951 novemberében készített előterjesztésében a következőt olvashatjuk: "A kapitalista rendszer átkos hagyományaként örökölte kerületünk a barlanglakásokat, és ennek az átkos örökségnek a felszámolása jelenleg munkánk súlypontját képezi. Tudjuk, hogy a barlanglakások felszámolása nemcsak anyagi és rendészeti, de elsősorban politikai kérdés, mert az ellenség fegyvert kovácsol abból, hogy még ma is élnek emberek a föld alatt. (...) Megállapítottuk, hogy a 374 barlanglakásból 255-ben laknak, illetve 255 van használatban - és bennük 390 dolgozó család, összesen 1182 személy lakik, s ezek legnagyobb része kis fizetésű dolgozó -, túlnyomó részben nagycsaláddal bírók, akik 1-2 helyiségben gyakran 10-12 személy-lyel zsúfoltan laknak."

A jelentés szerint megoldást csak a lakások megsemmisítése jelenthet, ezért "az osztály perspektívája, hogy az 1952. évben a barlanglakások számát felére kívánja csökkenteni". Az előterjesztést követően a tanács végrehajtó bizottsága (vb) úgy döntött, hogy a kerület összes, felszabaduló üres lakásának (aminek java a kitelepítettek után maradt), kiutalásakor előnyt élveznek a barlanglakók. Ennek ellenére a vb 1956 februárjában készült jelentése nemcsak azt állapítja meg, hogy a kerületben továbbra is 231 barlanglakás van, melyekben 462 család lakik, de ennél mintha sokkal fontosabb lett volna, amit a jelentés végén olvashatunk: "Nem szabad előfordulnia annak, hogy pártunknak és kormányunknak a békeharc terén, valamint a béke erősítése érdekében tett intézkedései következtében, az idegenforgalom növelésénél az egyes Budapesten járt külföldiek lefényképezhessék ezeket a barlanglakásokat. Így történt a legutóbbi osztrák-magyar futballmérkőzésen részt vevő osztrák turistáknál is."

A budafoki barlanglakásokat csak az 1960-as évek végén sikerült teljes egészében felszámolni. De állítólag voltak olyanok, akiknek hiába utaltak ki lakást, visszaszöktek barlangjukba, és csak akkor távoztak végleg, amikor az utca végében felbukkantak a temetni érkező, nem mellékesen veszélyes hulladékkal megrakott dömperek.


Neked ajánljuk