Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc vereségével kezdődött az első tömeges újkori emigrációs hullám: az aktuálpolitika, a földrajz, a múlt hagyományainak és a jövő trendjeinek figyelemre méltó összképét kirajzolva. Merthogy Kossuth Lajosék menekülése Törökország irányába egyszerre volt földrajzi evidencia és egy két évszázados hagyományra visszatekintő „bevett útvonal” követése, amely azonban immár csak az emigránsok kisebbsége (mint a Hursid pasává váló Guyon Richárd) számára jelentett törökországi végállomást is egyben. Párizs, London és – a magyar emigrációk történetében először – Amerika voltak a fő irányok.
New Buda
„Szülőföldem szívemből soha ki nem törölhető emlékét, hogy megszenteljem s hogy mindig visszaemlékezzünk az eseményekre, amelyek a történelem lapjaiba már belevésődtek, telepünk helyét New Budának kereszteltem.” Így írt Fillmore elnöknek címzett levelében Ujházy László volt sárosi főispán, arról a városalapításról számot adva, amely Iowa Decatur megyéjében történt 1850-ben. A polgár- és postamesteri tisztet egyaránt betöltő Ujházy kísérlete rövid idő alatt kudarcba fullad, ám hogy a kukoricaállamban gyakorolt némi hatást a magyarok megjelenése, arról máig bizonyságot ad a nevét 1851-ben elnyerő iowai megye: Kossuth County.
Amerikába jöttem
Fotó: hunkyblues.com
Az emigráció második nagy hulláma az 1870-es évek végétől az első világháború kitöréséig tartott, s immár döntően szociális okok váltották ki. A szlovák, majd a magyar ajkú agrárnépesség tömeges kivándorlása immár egyértelműen a tengerentúl felé irányult. „Sok urunk nem volt rest, se kába, / birtokát óvni ellenünk / s kitántorgott Amerikába / másfél millió emberünk.” – áll a Hazám című József Attila-versben, s e kivándorlási hullám hívta életre a New York-i magyar kolónia mellett Ohio állam magyar szigeteit is.
Cleveland
„Amerikai Debrecen” – így is nevezték Ohio második legnagyobb városát, amelyet egy időben több-kevesebb okkal a második legnagyobb magyarlakta településnek tekintettek Budapest után. Az 1873-ban itt megtelepedő Kuntz Tivadar csak magyarokat foglalkoztató vállalatot alapított és 1890-re fölépítette a Hungaria Hallt, 1896-tól pedig már magyar hetilap (Szabadság) is létezett a városban, amely a negyvenes években 40 ezres példányszámban fogyott. (Emellett még 5 másik magyar nyelvű lap, katolikus és református templomok, egyletek és klubok erősítették a városban a magyar jelenlétet.) A nyolcvanas évek elején 113 ezer főt számláló magyar kolónia mára majdnem a felére apadt az asszimiláció és a belső elvándorlás következtében.
A világháborús vereséget és az 1918–19-es forradalmakat követően újabb emigrációs hullám indult Magyarországról. Az igencsak változatos összetételű emigráció két új iránnyal és várossal gazdagította a korábbi képletet: Béccsel mint első állomással és Moszkvával mint végcéllal.
Bécs
A magyar történelemben hosszú évszázadok óta első ízben, 1918-19-ben már nem Bécs elől, hanem Bécsbe menekültek a politikai emigránsok: legitimisták, ellenforradalmárok, oktobristák és vörösök. Ki Habsburg-palotát bérelt magának, mint Hatvany báró, kit a kommunista mozgalom irányított szállásról szállásra, mint Révai Józsefet, de az immár császár nélküli császárváros rengeteg magyar politikusnak és értelmiséginek adott otthont pár évre, amint erről az 1923 végéig létezett Bécsi Magyar Újság évfolyamai is tanúskodnak.
Bajorország
Bécs, Moszkva, Párizs, s persze Amerika (benne immár Kanada és Dél-Amerika) – a két világháború között sem szünetelt Magyarország emigránskibocsátó tevékenysége, amelyet a második világháború végével Palesztina és Bajorország tett még sokirányúbbá. Ez utóbbi területen, egészen pontosan a búcsújáró helyéről nevezetes Altöttingben 1947-ben még országgyűlést is összehívtak azok az emigránsok, akik (mint kisbarnaki Farkas Ferenc) jogfolytonosnak tekintették az 1939-es parlamentet, és semmit sem fogadtak el az időközben megváltozott helyzetből. (Az egyszerre tragikomikus és ellenszenves kísérlet rövid úton kudarcba fulladt.) Egészen más pozícióból, de ugyancsak Bajorország emigrációbéli jelentőségét erősítette azután a Szabad Európa Rádió, amelynek magyar szerkesztősége 1951 októberétől Münchenben működött.
