Strandmenő

Retró és műkő – Pünkösdfürdő

  • - legát -
  • 2013. július 10.

Lokál

A bejárat halmintás kerítése időutazást ígér, és elsőre úgy tűnik, hogy az üzemeltetők egy lapáttal rá is tettek a retrózásra.

Rég elmúltak azok az idők, amikor nyaranta Budapest szinte teljes lakosságának vasárnapi szabadidős tevékenységét a strandolás jelentette. Ma már elképzelhetetlen, hogy a Palán vagy a Dagályon törülközőnyi helyet is alig találni, hogy az utasok fürtökben lógjanak a strandjáratokon – mivel akkoriban (1950–1980 között) ilyeneket is indított a BKV. Akik el akarták kerülni a több hektáros szardíniásdobozokat, a III. kerület arany háromszögét vették célba, főleg a Rómait és Csillaghegyet, mert azokhoz közel áll meg a HÉV. A harmadikat, a legkisebbet csak az ínyencek. Ez most sem változott.

false

Pünkösdfürdőt sokkal nehezebb a másik kettőnél megközelíteni (két-három buszmegálló Békásmegyerről), de amikor véget ér a panelrengeteg, ez a vidék is Római-parttá változik: csónakházak, büfék, szerelmes biciklisták. Meg a strand, szinte a Duna-parton.

A bejárat halmintás kerítése időutazást ígér, és elsőre úgy tűnik, hogy az üzemeltetők egy lapáttal rá is tettek a retrózásra. A függönyös, vállfás öltözőben alumíniumbilétát ad a kabinos, a legfontosabb dekorációnak pedig a kabinossorra kitett sok-sok régi hirdetés számít: 1950 körüli vasgyűjtőreklám éppúgy látható, mint Fellini La dolce vitájának emlékezetes, op-artos moziplakátja. Mondanunk sem kell, hogy a hullámpalával fedett, kék-fehérben rozsdálló Bambi (mi más is lehetne?) büfé és (nevében) étterem is a régi időket idézi, az összképbe legfeljebb a műanyag kerti garnitúra rondít bele, illetve egy lekerített, málladozó kísértetkastély, „Magánterület” felirattal a nyitott kapuján. Meleg ételként mindenféle, mirelitnek tűnő panírozott cuccot lehet kapni, a lángos (350 Ft) viszont egész jó, és azt is csak dicsérni lehet, hogy a kólagépeket hideg limonádéval töltötték meg. 100 forint egy deci.

false

De ennél sokkal fontosabb, hogy égig érő fák árnyékában hűsölhetünk, a fű gondozott, és a vízzel sem lehet bajunk: az egyre mélyülő úszmedence, a pancsoló és az élményfürdő is sokkal tisztább az átlagnál, talán a 25 fokos vízhőmérséklet lehetne alacsonyabb. A vizek tekintetében már egyáltalán nem a retró játszik – ahhoz meszes medence kellene, jó sok klórral –, és ezt valószínűleg nem is hiányolja senki. Az viszont komoly stílustörés, hogy miután a Hajós Alfréd tervei alapján, 1935-ben épült strandot 2003-ban felújították, a medencék dekorációját illetően egyáltalán nem törődtek az építészeti koncepcióval. Amilyen remek ötlet volt itt felállítani Gách György 1943-ban készült, korábban a Dagály strandon álló aktját, olyan bóvlinak tűnik a gyerekmedence római kort megidéző műkősziklás, oszlopos kialakítása. Egyáltalán: mi a fenének kell mindennek Aquincumról szólnia a III. kerületben?

false

 

Fotó: A szerző felvételei

Persze, 40 fokban ez legfeljebb csak minket zavar, és minket se nagyon, mivel Pünkösdfürdő ennek ellenére klassz, viszonylag olcsó, és kifejezetten tiszta strand – nagyon lehet szeretni. Minden korosztálynak ajánljuk, de kaját azért vigyenek magukkal.

Víz

 

 

 

Tisztaság

 

 

 

Szolgáltatások:

 

 

 

Öltöző: vicces

1039 Budapest, Királyok útja 272. Nyitva a Duna állásától függően június 15-től szeptember 1-ig. Hétköznap: 9–19-ig, hétvégén: 8–20-ig. Árak: felnőtt 1700 Ft, hétvégén 1800 Ft, gyerek/nyugdíjas/diák: 1300 Ft/1400 Ft, családi (2 felnőtt+2 gyerek) 4700 Ft/5000 Ft

Figyelmébe ajánljuk

A képekbe dermedt vágy

Az Aspekt című feminista folyóirat társ­alapítója, Anna Daučíková (1950) meghatározó alakja a szlovák és a cseh feminista és queer művészetnek és a kilencvenes évektől a nemzetközi szcénának is.

Emberarcú

Volt egy történelmi pillanat ’56 után, amikor úgy tűnt: a szögesdrótot ha átszakítani nem lehet ugyan, azért átbújni alatta még sikerülhet.

Fától fáig

  • - turcsányi -

A Broke olyan, mint egy countrysláger a nehéz életű rodeócowboyról, aki elvész valahol Montanában a méteres hó alatt, s arra ébred, hogy épp lefagyóban a lába.

Kis nagy érzelmek

Egyszerű és szentimentális, de mindkettőt büszkén vállalja Baltasar Kormákur filmje. Talán az Előző életek volt utoljára ilyen: a fordulatok és a hősök döntései néha elég vadak, de sosem annyira, hogy megtörjék az azonosulás varázsát, az érzelmek őszintesége pedig mélységes hitelességet kölcsönöz a filmnek.

Nincs bocsánat

Az előadás Balássy Fanni azonos című kötetéből készült. A prózatöredékekből összeálló, műfajilag nehezen besorolható könyv a 2020-as években felnőtté váló fiatalok életkezdési pánikhelyzetéről ad meglehetősen borús képet.

Az individuum luxusa

  • Balogh Magdolna

Igazi szenzációnak ígérkezett ez a láger­napló, hiszen a mű 1978-ban csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg a szerző magán­kiadásában, többszöri kiadói elutasítás és a publikálás jogáért folytatott 12 évnyi küzdelem után.